Vissza a városba!

Előszó: 
Mindig is büszke voltam arra, hogy nem állok semelyik oldalon sem. Nem szeretek a politikával foglalkozni és nem bonyolódok beszélgetésbe senkivel, ezzel kapcsolatban. Ennek az oka az, hogy elég korán rájöttem: ha nem tudok valamit első kézből, arról kár véleményt formálni; ha valamiről nem tudom a teljes igazságot, kár kocsmai vitákba keveredni (amin mindig nevettem, ugyanakkor gyűlöltem is hallgatni, a felesleges fecsegéseket). Sokáig azt hittem, ez erény. Most már inkább szegénységi bizonyítványként élem meg. Ha műveltebb, olvasottabb vagyok e téren, talán jól tudok érvelni, és ki tudok állni az igazamért akkor, amikor egyszer utolér... merthogy utolér! Akárhogy is akarok alóla "kibújni". Tehát, amit itt olvashattok, állásfoglalás nélküli; erősen a tényekre szorítkozó leírás. Persze nem érzelemtől mentesen... az még nem megy.
A panoráma
Bevallom, ezt az egészet fél évvel ezelőtt már elkezdtem megírni fejben (körülbelül akkor hallottam, hogy megvették a tavat). Végül nem került rá sor, mert lebeszéltek róla és én sem akartam, hogy a hiányos információk miatt, bajom legyen belőle. Eddig bírtam... a napokban 2 cikket és egy híradó felvételt láttam erről. Plusz, elolvastam úgy 120 hozzászólást a szeretett Erőmű-tóval kapcsolatban, amit tényként közöltek. A legtöbbje számomra felháborító volt! A 120 hozzászólásból !1! volt értékelhető és az írások közül a Bicske.blog.hu-n találtam csak hasonló gondolkodást az enyémhez. A többi mocskolódás és tévhit volt. 
"Mészáros Lőrinc vett egy tavat" - ez hangzatos cím, igaz egy területet vett. Egy szántót, 170 hektárnyit, amiben van egy tó. Mindenki 10 hektáros tóról beszél/ír. Lehet. Soha nem mértem le, a felének gondolom körülbelül, de nem 10-nek. Hogy ki mennyiért adta-vette, abba bele se mennék, mert ha leírva látom se nagyon hiszem el, hogy ezt meg lehet tenni. 
"Torony"
A szántó
A "híradóban" a következőket láttam a tóról: mutat egy képet a kamera, a kapu utáni földhalomról, ami eltorlaszolja az utat. Igen, csakhogy az az út nem a tóra vezet, de állítólag emiatt nem tudott lemenni a stáb. Volt ott egy biztonsági őr (inkább egy akárki), akinek a cipőjét mutatták és eltorzították a hangát (a háttérből jól kivehető volt - annak aki rendszeresen jár oda -, hogy már a tó mellett állnak) mondta ez a jóember, hogy "ez magánterület". Érdekes. Ha én vagyok ott és valaki megkérdezi tőlem, hogy most hol állunk, ugyan ezt mondtam volna. Sőt, ha valaki bejön az udvaromba, képes vagyok és ott is ezt mondom.
Két hete jártam utoljára a tavon pergetni egy fél órát, de nem találkoztam őrséggel, azóta lehet, hogy kikerült oda valaki? Megnézem. (hozzászólásban linkelve az eredmény)

Néhány dolog arról, amit a Barátság HE-ről, a tóról és halállományról tudok.:
Az előző tulajtól kapott egy engedélyt az Egyesület horgászatra és kezelésre. Lejárhattunk, ahogyan a kutyát sétáltató, a kiránduló szerelmes pár és a futni vágyó bicskei is. 
Évente kétszer lett telepítve (természetesen nagyrészt ponty), de öreg halak is szép számmal vannak még, köszönhetően annak, hogy tapasztaltak és nehéz pálya a bokrok, fák miatt. Továbbá, egyre több a bojlis és pergető catch and release horgász! 
Tele rejtéllyel
Van benne 20+-os amur, 5-10 kg körüli harcsából sok, de 50 felettit is fogtak már párat. A nagy süllők és csukák is ott lapulnak. A gyönyörű sügérekről nem is beszélve! 
További meglepetésként szolgált, hogy a fekete sügérek is otthonra leltek itt és védettséget élveznek.
A régen problémás törpeharcsa állomány már a múlté, egészen elenyésző a számuk.
A fehérhalak is elég változatos palettán vannak jelen. Egy-két 5+-os óriásbalin is megmutatja magát néha. 
Szóval, ahogy egy okos hozzászólásban olvastam: "...abban úgy is csak sneci van..." - hát igen... az is van.

Képekben:
Hajnalban még nem tudod, mire számíthatsz... aztán...
boldogság!

2011 első fogásai
Dévérkölök

Ez "csak" egy 8-as a sok közül! 


Kristálytiszta víz!
Csodák
Rekordtörpe
Ritka az a hely, ahol minden szaporodik.

Tíz felett, de a jobbakat nem én fogom.
Sok a szép pikkelyes!

Ezt a bálintot már elpusztulva találtam, nem küzdhettem meg vele. Ívás problémái voltak, 5,5 kg-os volt! 
2 kg-os feketét is fogtak már, én "sajnos" csak a szaporulatot. 
Ebből is van növendék és nőnek...



Ede barátom kis harija

7 fölé saccoltam




Fogak
:P
A képeken bemutatott halak mindegyike vissza lett engedve, kivéve szegény balint.

Az Erőmű tónak szinte kristálytiszta a vize, így a hazavitt hal, egyenértékű a legnagyobb tavaink halainak tisztaságával. Ezen a tavon az ügyes horgászok, mindig eredményesek voltak. Behúzni nem lehet és csak hétvégén szabad éjjel horgászni. Ezek érdekes dolgok, és valóban hátráltatnak, de egy itteni spori kalauzolásával dobálva is lehet jó halakat fogni, illetve a pergetőknek ez zsigerből kell, hogy menjen. Egyébként pedig kiismerhetetlen és mindig tartogat meglepetést, mint egy rossz szerető, de ez benne a legszebb!
Mindezt azért írtam le - amit már talán többször is -, mert érdeklődtek tőlem, egy facebook-os horgász-csoportban. De itt van néhány bejegyzésem a tóról, ha van időtök olvasni: Ébredések; ErőműLehalászás és halmentés

Visszatérve, az Egyesülethez: a vezetőségtől többször is megkeresték az új tulajdonost, de egyszer sem fogadta őket. Ez szomorú és nem túl diplomatikus hozzáállás. Ha jól tudom a felcsúti önkormányzat, ellenben nagyon segítőkészen állt hozzájuk. Így mást nem is tehetnek, mint várnak. Amíg marad ez az állapot újabb telepítés elvileg nem lesz. A másik "mányi" 1-es tó, az út melletti - ami még emlegetve van, az Egyesülettel kapcsolatban -, már több mint egy éve nem áll a rendelkezésünkre. Nem lett kifizetve már a tavalyi évre sem a magas bérleti díja és visszakerült a tulajdonos kezelésébe.

Találgatások, Pletykák, Városi Legendák:
Az első hírekkel azt kaptuk, hogy valamiféle legelő lesz a tó körüli szántón. Ez mostanra változott arra, hogy esetleg egy Sporthotel lesz ott, ami könnyen összeköthető egy úttal a Puskás Akadémiához!? Azt is beszélik, hogy őszig még lehet horgászni!? De hallottuk már azt is, hogy mihamarabb körbe lesz kerítve. ??? 
Ezeket még lehetne sorolni, de minek? Nem tudni melyik igaz, melyik nem.

Mi lesz?
Ha a tó elveszik számunkra teljesen, a Barátság Horgászegyesület valószínűleg akkor is megmarad és kitalál valamit... máshol. Nem kell félteni a horgászt!

Hogy mit gondolok én? Na, azt inkább hagyjuk! Amíg az átlag horgász 1,5 kg-os pontyot akar a tavakba és az átlag választó azt akarja "legyen tánc és zárcsökkentés", addig nehéz gondolni bármire is...
Hogy mit érzek? Haragot? Nem haragszom én senkire. Ha valaki egyszer "oda" kerül és ezt megteheti, mégis minek haragudjak? Bár arra, amit ma "média"-ként emlegetnek ebben az országban, az beteges és bennem haragot gerjeszt, hogy birka-módra irányítani akar!

Sajnálom? Igen. Mélységesen. Ilyen és ehhez hasonló régi gondolatok gyötörnek: "...igen, az is itt volt, itt dobtam először tudatosan egy pontra, halat sejtve... ...itt tanultam meg tisztelni az ERŐMŰvész amurokat, amikor pattanásig feszülve tartottam botomat, de megállíthatatlanul a bokrok felé vették az irányt... ...itt sétáltam fel-alá azzal a régi lánnyal is és próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy megérinthessem a kezét... igen, ez az a hely." - és tudom, hogy sokan vagyunk, akik így érzünk... ez fáj és valóban nehéz! A gyermekkorom és még annál is több ez a hely... 25 éve az életem része. Olyan, vagy még erősebb érzelmek kötnek hozzá, mint a Balatonhoz, az elfogult horgászok most bólogatnak, mert jól tudják, milyen ez!
De kié is ez a tó? Attól függetlenül, hogy sosem volt a miénk? Mégis, szerintem az enyém is, ahogy a Tiétek is, vagyis mindenképpen az marad és ezt már nem vehetik el. Még ha ez a birtoklás soha nem is volt igazi valójában! Ez minden, amit érzek: Szerelmi Bánat.
...és talán remény...

Számomra ez az Erőmű-tó dala, mert ez fejez ki mindent és ezt hallom, akárhányszor rá gondolok:
Vissza a városba

Utószó:
Kedves kétharmad, egyharmad, akárki, bárki és mindenki! Mint látod van véleményem. Ha úgy érzed, ezek után tudatában vagy hovatartozásomnak, hitemnek, előre szólók: tévedsz! De a lényeg, hogy továbbra sem vagyok hajlandó vitázni erről senkivel. Arról beszélgetni ki mennyit lop, harácsol vagy hogyan teszik tönkre az országot és lehetetlenné az életünket képtelennél képtelenebb adókkal, amíg úgy választanak legtöbben, hogy "nekem mindegy, csak ő ne legyen" és erre azt hiszik, hogy választás, addig feleslegesnek érzem és csak azzal beszélgetek erről, akivel szeretnék. 
Gyönyörű halakról, örömteli fogásokról, élményekről vagy módszerekről továbbra is szívesen diskurálok, sőt, örülök neki! Csak annak van itt már helye!