Eléggé furcsa süllők

Mostanában valahogy nem úgy viselkedtek a süllők, ahogy azt megszoktam. Pergetve szinte lehetetlen volt eredményt kicsikarni (de az is lehet, hogy én vagyok pacman a pergetéshez) és úgy általában is nagyon finomkodtak, a legfogósabb napszakokban is. Talán még nem elég hűvös a víz, még mindig nincs itt az idő? Ezért hát elővettem egy régi, Balatonról származó módszert, amivel talán megcsíphetem őket!?

A szerelék lényege a teljes lecsupaszítás és könnyedség. A kapástalan, szöszmötölős napokon jól jön. Semmi másból nem áll, szinte csak egy horogból. Na jó, azért egy kapcsos forgót kell rakni, hogy levehető legyen az előke. De ólom nincs, hiszen éppen ez a lényeg! A balatoni sodrás végzi a dolgát és arrébb pakolja a csalihalunkat időnként, így a "súlytalanságban" könnyedén hörpintik be a sütyik.

Viszont vigyázat! Ez veszélyes üzem! Nagyon odafigyelni! Ha elindul a zsinór, rögtön be kell vágni, mert hamar torokra vágja a kishalat és ez nem lehet cél, ha vissza akarjuk engedni! Inkább fogja a szája szélét a horog vagy semmit. Emiatt van, hogy néha, bevágás után, egy megtépázott snecit tekerek csak ki. Ugyanis én fűzöm az előre betárazott, fagyasztott sneciket, mégpedig így:
Kellékek

Vlad Tepes, a nyársba húzó!



Dobni könnyen lehet, hiszen egy ilyen kishalnak már elég jó a súlya, főleg ha jégkrém (csak meg ne fázzon a kis torkuk).
Ice Cream
A horgászat nyitott kengyellel folyik, ha nagyobb a sodrás egy befőttes gumival megakasztják a zsinórt, hogy amikor meglódul vele a ragacsuk, csak akkor kezdjen lepörögni a zsinór.
v 1.0
v 2.0
Kisebb tavakon ez felesleges. Ha nehezen lehet látni - főleg szürkületben vagy utána -, érdemes egy pici hungarocell darabot a zsinórra biggyeszteni, az orsó elé.
Jól Láthatósági
Na, nem is magyarázom tovább, végül kipróbáltuk és egész szépen jöttek egymás után az ebfogas pajtások. Két jobbat le is kaptunk:
Másfeles
Kettes
Az utóbbi felvételnél, mikor második alkalommal próbálkoztam egyedül, látszik, hogy milyen ügyesen fényképeztem önkioldóval. Konkrétan a fél hal lemaradt. Aznap este negyedóránként elkérték a kishalamat és a második kapás nagyon meglepett. Bevágtam és azt gondoltam életem süllője van a horgon, a karomban érzett súly alapján. De öszvissz talán 5 másodpercig tartott a dolog, mert a horog felett úgy 10 centivel elszakadt az előke. Gondoltam, már itt is kagylók garázdálkodnak a kemény talajon. 0,23-as monofilt használtam, de le kellett cserélnem. Csak azt nem tudtam mire? A táskám otthon van, bár a mellényemben mindig van ez-az. Felér egy jól felszerelt horgászládával. Találtam is némi fonott zsinórt benne. A következő kapásnál már biztosan mertem fárasztani és egy 3 kg feletti sütyit került a csónakba! Nagyon boldog voltam: ez a szezon eddigi legszebbje! Bekapcsoltam az önkioldót a gépen és emeltem a halat. Ő pedig csapott egyet, bemutatott egy dupla Lutz-cal kombinált leszúrt Rittbergert és boldogan visszaloccsant a vízbe, majd elúszott... azt hittem megesz a méreg a bénaságomtól. Lerogytam a csónak padjára és abban a pillanatban elcsattant a vaku... elkészült egy életlen kép, ami azt hiszem, a legőszintébb selfie lett ever:
No Komment
Összepakoltam, hazamentem.
Legközelebb Dórival még kora délután sikerült kijutnunk és elég hamar kapása is volt. Nagyon meglepődtem az eredményen, mert egy elég érdekes süllőt fogott:
Ez egy eléggé furcsa süllő...
Aztán ez velem is megtörtént két nap múlva és mivel harmadjára akadt csak meg, két egymásutáni luftos bevágás után, már sejtettem, hogy ki lehet a páciens:
...ez is egy érdekes süllő...
Kezdtem gyanúsnak találni a jelenséget. Legközelebb kicsit arrébb álltunk meg. Most hajnalban próbálkoztunk, Apámmal és jó darabig nem volt jelentkező. De gondoltam, oda se neki, múltkor délben éhezett meg a legtöbb csíkos hátú.
Egy apró lepergésre kaptam oda a fejem, majd a kezembe vettem a botot és jól láthatóan felém hozta a szerkót. Mikor egyértelművé vált, feszességig utána tekertem és odapörköltem neki. Az meg feldobta magát. Hát ez megint egy igen érdekes süllő lesz, ha már az akasztás helyszínén, 3 méter mély vízből rögtön feljön... jól sejtettem, mert megint egy krokodilpofa nézett rám, egy pár perces húza-vona után. Rendesen megijedtünk, mikor megmutatta méreteit és ez már okot adott rá, hogy kivigyünk egy-két fénykép erejéig. A súlyát nem tudtam meg, mert otthon felejtettük a mérleget. Várom a tippeket!
...ez pedig a legfurcsább süllő, amit valaha láttam!
Tömzsi
Megtaláltam a pár nappal ezelőtti horgomat is szegény jószágban.
Aztán visszament.

Másnap vettem egy tekercs köthető kevlár zsinórt. Ezek után nem erőltetem a monofilt, maximum jó vastag fluo carbont, mert úgy látszik, akármikor beugorhat pár nagyon fura süllő! 

Casting vendégségben a Dunán

Ennyi! Feladtam. Nem szeretnék többet bajlódni a castinggal. Nagyon ritkán vettem csak a kezembe és akkor is időről-időre csalódást okozott. Pedig nagyon akartam esküszöm, mert majdnem annyira vonzott, mint a műlegyezés! Még egy régi írásomat is kiraktam búcsú képpen. (Madárral halra?) Aztán ehhez a poszthoz hozzászólt, Dóri egyik régi ismerőse, Tomi. Felajánlotta, hogy esetleg adna egy-két tippet és úgy hátha újra látok benne valamit...
A széles víz
...azt gondoltam, miért ne? Lehet, hogy megint megszeretem! De aztán eszembe jutott, hogy hányszor hozott ki a sodromból a rossz beállítás, a gubanchegyek és egyéb hülyeségek! Nem, többet soha! 
Végül privát üzenetváltásokba keveredtünk ennek kapcsán Tomival és miután megvitattuk a kérdést, egy közös horgászatra invitált minket. Hát persze, hogy megyünk! Egyrészt soha nem szabad kihagyni egy meghívást sem, másrészt a Duna volt a cél és már nagyon régen visszavágytam oda. Nem mellesleg pedig, kíváncsi voltam, hogyan míveli a castingot Tomi. De amikor telefonon időpontot egyeztettünk, megint határozottan kijelentettem, hogy nem tud rávenni újra! Nincs az az Isten!
Persze alig tudtam aludni a horgászat előtti estén...
Reggel aztán Vértesszőlősön beugrottunk még a horgászboltba, örök barátomhoz, Ekihez. Jó régen járunk hozzá, ha jól tudom éppen most  ünnepelte a bolt 20. évfordulóját, csak ajánlani tudom! Még az első igazi "felnőtt" botomat is nála vette Apám, amikor kiváltotta az ifjúsági engedélyemet és annak a botnak köszönhettem a legnagyobb balatoni pontyomat is. Eki rendesen megszponzorált minket, mert nem engedte kicsengetni az összeválogatott, szatyornyi cuccot. Mérgesek vagyunk miatta rendesen és már forraljuk is a bosszút! 
Találkoztunk Tomival a megbeszélt helyen és nemsokára már a vízen, csónakban ülve diskuráltunk a castingról. Na, meg úgy általában mindenről. Komolyan mondom nem emlékszem, hogy volt e már ilyen életemben, hogy ennyi tapasztalatot, ötletet megosztott volna valaki velem. Ezek mellett még annyi horgásztörténet, jó és rossz élmény hangzott el, hogy nem is tudom, hogyan fért bele a szűk 12 óra horgászatunkba. 
Tomi először elmondta a dobások technikáját, az orsó beállítását és rögtön meg is mutatta egy-két dobásban. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy amit mondott, arra nagy százalékban már magamtól rájöttem, de a lényeget, hogy mitől jó a dobás, azt persze teljesen tévesen gondoltam. Tudtam, hogy Tomi ügyes, de igazán ekkor jöttem rá, hogy mennyire! Félelmetesen jól és ösztönösen cselekszik minden pillanatban! Aztán átadta a "szerszámot" és megpróbálhattam: hát nem kicsit izgultam, mert ilyen penge cumó még nem volt a kezemben. Rendesen sántított az első dobásom... a második is. A harmadiknál egész szépen elrepült a wobbler 3 egész méterre. Még egyszer megmutatta Tomi. Megpróbáltam leutánozni és így már nem engedtem el későn a zsinórt. A következő dobásnál a fejem felett szálló 747-es utasszállítót akarta magáévá tenni a műcsali és miután a terrorcselekmény kudarcba fulladt, visszahullott a csónakba. Gájdunk komoly arccal ült, - valószínűleg nem akarta nevetéssel elvenni a kedvemet - Dóri röhögött, én meg sírtam! Ezek után már "tét" nélkül dobáltam és kezdtem megérezni a furfangot. Elértem egy jó távolságot, aztán megint és megint. Sőt valamiért az irány magától beállítódott a kezemben.
Tomi felé fordultam és mosolyogva taglaltam, hogy kezdem érteni mi volt a hiba, amikor egy kicsike fogatlan keszeg lerántotta kezemből a botot. Hát kell ennél jobb visszaigazolás? Tomi már boldog volt, mert elmondta, hogy ezen izgult a legjobban, hogy legalább egy halat sikeresen fogasson velünk (bár előre mondtam neki, hogy ez mellékes).
Az első meglepetés
A délelőtt további részében 20-30 méteres távolságban csorogtunk a parttól az élőn és a következő halam egy domi volt, ami ugyan már a kezemben volt a csónak mellett, de a fényképezés elől sikeresen meglógott. Az érzés viszont megmaradt és ez a domi olyan lavinát indított el bennem, amit nagyon régen nem éreztem hal iránt. A torkomban, a szívemmel dobtam újra és újra, hogy még egyszer érezhessem ahogyan kap. Ez volt életem első domolykója! Egyszerűen úgy elvarázsolt, hogy egyfolytában vigyorogtam! 
A domi lakása
Most Dóri akasztott valamit! A kis rózsaszín Barbie-bot, - ahogyan Tomi később emlegette - hétrét hajlott. Egy majd' kettes balin volt az elkövető!
Jön már!


Tomin egyre jobban látszik, hogy nagyon örül, mert Dóri is megcsípett egyet és többszöri unszolásunkra, Ő is kézbe veszi pálcáját. Ezután valami olyan önfeledt örömpeca következik, amilyet nagyon ritkán élek meg. Persze gájdunk egymás után aprítja a halakat, hol domi, hol pedig balin akad neki.


Jönnek
Tomi: "Ja, hogy ezeket is fényképezzük?"
Még mindig csodálkozva nézem, ahogyan horgászik és azt gondolná az ember, hogy ennyi tapasztalattal a háta mögött, már szinte természetes neki, hogy jönnek a halak és talán kicsit unottan kezelve őket a jóra vár mindig... pedig a nagy fenét! Ugyan úgy örül minden halának, mint én imént az első domimnak!
Ez tetszett meg Dorisznak.
Meséltem neki, hogy a márna az a halfaj, amit mindenképpen szeretnék egyszer kifogni, mert suta tavi horgász lévén ez is kimaradt az életemből. Megértően bólogat és délután egy kis pihi és frissítő elfogyasztását követően kivisz minket egy általa jónak vélt pályára. Lekötünk és bedobjuk a cájgokat. Tomit megint noszogatni kell és nagy nehezen elővesz egy feedert, amit valószínűleg évek óta nem használt már és kissé idegen kézzel belöttyinti közelre.

Mi fogunk két fenkjáró küllőt (szintén egy új halfaj a horgon) majd 10 perc után Tomi unottan sóhajt egyet: "- Na ez még mindig nem nekem való!"
Abszolút megértem. Akármennyire akarom azt a márnát még ráérek vele... és már nekem is viszket a tenyerem: hátha jönne még néhány domi a naplementében. Így kis idő múlva megint csorgunk a parttal párhuzamosan. Vagy öt domi kapást sikerül elkapkodnom: hiába, még nem értem őket igazán és izgatott is vagyok! Aztán betalálunk egy kisebb balin seregbe és mindenki akaszt egyet. Persze aprók és Dórié le is akad. Tomi és én sikeresen visszaengedünk egyet-egyet.

Dorisz persze megszólal, mikor indulunk a kocsihoz, hogy Ő csak egyet fogott. Ja... végül is... igaz a legnagyobbat, a legfinomabb bottal... na de, ezt már megszoktam!
Mielőtt indulunk többször megköszönjük Tominak a kiváló kalauzolást, a temérdek élményt és jó tanácsot (ha tehetném, még ezerszer köszönném meg). Kikívánkozik belőlem a kérdés: "- Akkor holnap reggel ugyanitt?" Persze mindhármunknak programja van és csak nevetünk. Remélem, hogy: "...this is the beginning of a beautiful friendship."
Legalább három napig hallgatom non-stop Dóritól, hogy: "- Te jó ég, mennyire hihetetlen jó élmény volt!"
Csoda volt!
Ja, azóta a netet bújtam és botot kerestem. Tomival megvitatva a paramétereket: jelentem megvan az új casting botom! Hogy a rosseb vinné el!

Csak két dobás!

Sokszor van úgy, hogy egy csónakos úszózás végén azt mondom Dórinak: "- Csak még kettőt dobjunk a csukáknak..." Általában ezzel ki is verem a biztosítékot, mert ha egyszer megyünk, akkor megyünk és valószínűleg már így is késésben vagyunk.  

Vasárnap is elhagyta ez a mondat a számat és ezt kaptam válaszul, kissé mérges hangon: - Na jó, de tényleg csak kettő legyen! - Naná! 
Ilyenkor, ha csak ennyi esélyt adunk, akkor vagy a csónakkikötőt próbáljuk meg, vagy a torony két oldalát. Most, mivel a kikötőnél kicsit zörögtünk a kipakolással, a torony maradt. Dóri egyszer elhúzza a torony előtt, ezt megvárom és egyszerre dobunk a két oldalán. Amikor a másodikat dobom, elnézek jobbra és látom, hogy Dóri morcos arccal most dobja a harmadikat, azt a bizonyos "utolsót"!
A partnál jár a kis piros körforgója, mikor elnehezedik botja a kezében. Mire megint odanézek, csak az látom, hogy kegyetlenül hajlik a kis Pink Pearl és a cuki rózsaszín orsóról visítva szalad le 0,08 nano zsinór. Tartja szegény, mást nem is tud tenni. Én pedig kapkodva keresem a lip grippet a táskában. A csukesz, egyenesen a toronynak veszi az irányt, de mikor eléri visszafordul. Aztán még egyszer megteszi ugyanezt a kört. Már a parthoz közelít és többször kiugrik a vízből, azzal a tipikus csuka-szaltóval. Utána beszélgettünk róla, hogy ezt milyen jó lenne egyszer lefényképezni, de ilyenkor nem lóg a nyakamban, folyamatosan a gép. Elsőre a szájába rakom a grippet és már jöhet is a fotózás!
Csux




Indulás előtt még megpihent...
2 kg felett volt valamivel. Visszaengedtük és csak utána jutott eszembe, hogy jó lett volna még egy kép, a bottal a fűben...
Már vagy két éve nem láttam hasonló csukát a tóban! Még a bátyám se, pedig ő csak perget és mindig fog, néhányat a kicsik közül. Sajnos, szinte teljesen lerabolták már és régen volt itt csuka telepítés, ráadásul a süllő, harcsa állomány teljesen kiszorította, a maradékot. Azért még bele lehetne futni egy-két nagy öregbe.

Hazafelé meg volt ám hálálkodás, hogy rábeszéltem!

Gondoltam, ha kedden is ilyen szép lesz az idő, megint megpróbáljuk, kicsit hosszabban. 2-3 órát szántunk rá és szezonban, a naplemente még adhat valamit. Volt ahonnan egyszerre három kagylót sikerült kifognom. Nagy eredmény! Ezek azok, amik matchezés közben megkeserítik az életünket!
A pengék
A nádasban támadtak a bugylik

Ez így ment tovább, Dórinak is. Csak két kis bugyli támadta meg a körforgómat, az egyiket láttam is, de nem sikerült partra csalni őket.

Onnan jött!
 Néha, a két dobás többet ér!


Tigrisben nyaraltunk, rókát szelídítettünk.

Két-három hetente írtam egy új bejegyzést eddig, és ezt tartani is akartam. Csakhogy közbejött mostanában az élet. Így most egyszerre hármat rakok ki, a lemaradás miatt. Na, de nem akarom magyarázni a bizit, (habár ezt a Fonyód, Kővágóörs c. bejegyzés legvégén megteszem) és igazából senkit nem érdekelnek az ócska kifogások, még engem se, úgyhogy inkább belekezdenék: volt mostanában több jó - bár mindig rövidnek tűnő - pecánk.
A tigrincs
Két hét szabi. Gondoltam ebbe aztán minden belefér. Lesz peca, pihenés, minden! Az első 5 napot az Erőmű tavon töltöttük, mert megkaptuk az 'üvegtigris' bérleti jogát erre az időre Aputól. Ahogy megérkeztünk kipakoltunk, a botszerelés és egy hideg sör után, csalihalakat kezdtem gyűjteni, Dóri esti süllős pecájára. Ekkor egy váratlan vendég került a horogra első ízben:
Egy kicsiny nagyszájú!
Az nem kifejezés, hogy örültem, amikor visszaengedhettem! Ezek szerint szaporodik az a kevés fekete, ami itt él. Sajnos mivel hétfő estétől, szombat reggelig maradtunk - és az éjszakai horgászat hétköznapokon tiltott a tavon -, korán kellett kelni a jó hal reményében, minden nap. Mondjuk, ha ezt elmesélem bármelyik nem idevalósi sporinak, csak néz rám értetlenül! Ilyenkor csak annyit mondok: - Ne kérdezd! Én sem értem, mi az értelme ennek, nyári időszakban!?
Dóri minden este már fél 11-kor kivetette velem a botokat, hogy még csak véletlenül se legyen az én időérzékemre bízva a dolog! Jogosan. Addig tudom, csak a pontos időt, óra nélkül is, amíg fent van a nap! De mint említettem korán, már hajnal 4-től lehet pecázni, csak felkelni volt akkor nehéz. Az első reggel rögtön dobás után elhúzta a bojlit, egy kíváncsi kis ponty és mint mindig most is azt gondoltam, hogy: de jó lesz ez, ha így fog menni! Hát nem ment. 4-es potykáig jutottunk. Egész héten csak a kicsik jöttek.
Ők jöttek, jó sokan.

Ettől még érdemes volt felkelni, igaz, néha 1-2 órás késéssel ébredtem, de így is élvezhettem azokat a nyugodt gyönyörű pirkadatokat, amiket annyira szeretek. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor történik a legtöbb csoda. Ezt az idillt most nem egyszer törte össze bennem ez a hét! Ezt a következő bejegyzésben leírtam és ki is fejtettem róla a véleményemet: "...a bojlisok is megb***hatják..." 
Na, de térjünk vissza: Dorisznak volt egy jó tíz fölöttije, egyik este, de úgy négy méterre a partól, szákolás előtt, felénk nézett tátott szájjal és valahogy elengedte a horog. Ez van. Szegény Dóri pedig nehezen aludt el ezek után...
Ennyit adott most a saját készítésű !pacalos! bojlink, ami másoknak - akik kaptak tőlünk -, nagyon ment és szép nagy halakat fogtak vele.
A bordó !Pacalos! :)
Itt le is zárom a bojlizást, mert igazán nem az volt az élmény, azon a héten.
Nekem egyértelműen a match botom adta a legtöbb örömöt, mindenféle halat fogtam vele!
De volt olyan is hogy észrevettem este a lámpa fényében, valamit a parton úszkálni... süllő! Nem vagyok jó pergetőhorgász, de sikerült kettőt elkapnom egy fél óra alatt. Nagyon örültem nekik, mert mindkettő szinte a partnál érte utol a felszíni wobbleremet. 
Dorisz is megtalálta számítását a süllők között és néhány közepes sütyi után, egy szép fogas lett a jutalom!
Egyik reggel esőre állt, de én kitartóan dévéreztem, a match botommal. Többször látni véltem egy amur farkat, a nád előtti fél méteres vízben. Így eljöttem az etetésről és megpróbáltam kapást kicsikarni a nádzabálóból. Valami motoszkálást halottam a hátam mögött és ahogyan hátra fordítottam a fejem, látom ám, hogy a róka éppen azzal küzd, hogy valahogy ellopja a halszagú, nagy bojlis merítőnket. Háromszor szóltam rá, mire pár méter cipelés után elengedte és éppen ekkor akarta kivenni a kezemből botomat az amurom. Lehúzott hirtelen egy húszast és visszafele jövet ráugrott a nádra. Már jól szemerkélt az eső is, de nem volt mit tenni, be kellett szállnom a csónakba, hogy odamehessek leszedni a zsinórt. Mire odaértem már rendesen esett. Aztán az amur végre úgy gondolta leszáll a nádról és újra erőre kapva még vagy negyed órán keresztül forgat... a kis mocsok! Addigra az eső átment felhőszakadásba és hangosan szitkozódtam! Csak bekerült a merítőbe és sűrű morgások közepette átöltözhettem. 6,80 kilónak mértem. 16-os előkével, 12-es horoggal: ezért tartott ilyen sokáig.
Nem haragszom ám... annyira.

Még beköszönt két amur, egy 3-as, meg egy 5-ös.   
Egyik nap arra járt Ede barátom. Beszélgettünk a tó harcsáiról, mert ő már csak azokat hajszolja szenvedéllyel. Meg is egyeztünk, hogy péntek éjjelre lejön és beszerel, hátha lesz valami és én is kíváncsian vártam, hogy egy ügyes harcsahorgászt láthassak "munka" közben. Eljött a péntek és Ede megjelent. Sajnos a hely amit kinéztünk neki, már foglalt lett. Bosszankodtunk kicsit aztán ahhoz közel sikerült állást találnia. Éjszaka jót beszélgettünk, a lakókocsi sátra alatt, miközben azt kíméletlenül verte az eső. Persze Ede sokszor megjegyezte, hogy ez tipikusan olyan az idő, hogy nem lesz semmi, aztán folytatta a következő harcsa történetét! Én valahol azért bíztam benne még így is. Hamarosan egyértelmű kapás jelei mutatkoztak botján és mi Dórival eszméletlenül izgatottak lettünk! Ede csak annyit mondott: hát ez kicsi lesz. Kaptam tőle egy kesztyűt és elkezdte pumpálni a harit. Többször szólt, hogy kiemelés előtt koppintsak a fejére! Én pedig: Tudom, tudom! Felbukkant a kobakja és én rákoppintottam. Aztán másodikra kapott egy olyan barackot, amit még a régi tesi tanárom is megirigyelt volna tőlem! Benyúltam a szájába és lazán kicsavarta a kezemet... mert én marha gyengéd voltam. Aztán megint belenyúltam és méregből kirántottam a vízből! 5-6-osnak néztük, de már vittük is fényképezni, majd visszakapta a szabadságát barátomtól!
5,5 kg lett.

Ede boldog volt nagyon, hiszen erre sem számított és húzhatott másnap egy strigulát a botjára. Remélem horgászunk még együtt!

Most egy kicsit térjünk vissza a rókához, merthogy végigkísérte ez a kis fenevad az ottlétünket. Minden hajnalban és naplementekor megjelent nálunk és szemtelenkedett valamit. Hol kaját lopott, hol meg egyéb tartozékokat. Egyszer például a horgásszék tartójával távozott! Nekem ez nem volt meglepő, mert sok rókával találkoztam már a horgászataim során és jól tudom milyen pofátlanok. Volt hogy egy fél pár papucsom maradt csak reggelre, vagy nemes egyszerűséggel lekakilta az ebédlőasztalunkat, mert nem kapott kaját!
"What does the fox say?"
Rosszcsont!
Nos, a mi rókánk, mint kiderült, intelligens is volt többek között, mert egyik éjjel arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik szomszédtól lopott valamit. Egy pislákoló fényt látott meg Dóri és azt, hogy ezt a róka cipeli. Kiderült, hogy egy fejlámpa van a szájában és Dóri a fák között kezdte kergetni a ravaszdit, mire egyszer figyelmetlenségében elejtette azt! A fejlámpán 'FOX' felirat díszelgett, tehát teljesen jogosan gondolta sajátjának, de hogy mit akart vele megvilágítani, azt nem tudtuk kideríteni. A fejlámpa gazdája észre sem vette a csínyt és megköszönte Dórinak a mentést! Faterom és én is többször szóltunk a vadászoknak, hogy azért ne lőjék ki ezt a kis szelíd rosszaságot. Egy hete Apu halott egy lövést... azóta nem láttuk...
"Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél!"