Tigrisben nyaraltunk, rókát szelídítettünk.

Két-három hetente írtam egy új bejegyzést eddig, és ezt tartani is akartam. Csakhogy közbejött mostanában az élet. Így most egyszerre hármat rakok ki, a lemaradás miatt. Na, de nem akarom magyarázni a bizit, (habár ezt a Fonyód, Kővágóörs c. bejegyzés legvégén megteszem) és igazából senkit nem érdekelnek az ócska kifogások, még engem se, úgyhogy inkább belekezdenék: volt mostanában több jó - bár mindig rövidnek tűnő - pecánk.

A tigrincs

Két hét szabi. Gondoltam ebbe aztán minden belefér. Lesz peca, pihenés, minden! Az első 5 napot az Erőmű tavon töltöttük, mert megkaptuk az 'üvegtigris' bérleti jogát erre az időre Aputól. Ahogy megérkeztünk kipakoltunk, a botszerelés és egy hideg sör után, csalihalakat kezdtem gyűjteni, Dóri esti süllős pecájára. Ekkor egy váratlan vendég került a horogra első ízben:

Egy kicsiny nagyszájú!

Az nem kifejezés, hogy örültem, amikor visszaengedhettem! Ezek szerint szaporodik az a kevés fekete, ami itt él. Sajnos mivel hétfő estétől, szombat reggelig maradtunk - és az éjszakai horgászat hétköznapokon tiltott a tavon -, korán kellett kelni a jó hal reményében, minden nap. Mondjuk, ha ezt elmesélem bármelyik nem idevalósi sporinak, csak néz rám értetlenül! Ilyenkor csak annyit mondok: - Ne kérdezd! Én sem értem, mi az értelme ennek, nyári időszakban!?

Dóri minden este már fél 11-kor kivetette velem a botokat, hogy még csak véletlenül se legyen az én időérzékemre bízva a dolog! Jogosan. Addig tudom, csak a pontos időt, óra nélkül is, amíg fent van a nap! De mint említettem korán, már hajnal 4-től lehet pecázni, csak felkelni volt akkor nehéz. Az első reggel rögtön dobás után elhúzta a bojlit, egy kíváncsi kis ponty és mint mindig most is azt gondoltam, hogy: de jó lesz ez, ha így fog menni! Hát nem ment. 4-es potykáig jutottunk. Egész héten csak a kicsik jöttek.

Ők jöttek, jó sokan.

Ettől még érdemes volt felkelni, igaz, néha 1-2 órás késéssel ébredtem, de így is élvezhettem azokat a nyugodt gyönyörű pirkadatokat, amiket annyira szeretek. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor történik a legtöbb csoda. Ezt az idillt most nem egyszer törte össze bennem ez a hét! Ezt a következő bejegyzésben leírtam és ki is fejtettem róla a véleményemet: "...a bojlisok is megb***hatják..." 

Na, de térjünk vissza: Dorisznak volt egy jó tíz fölöttije, egyik este, de úgy négy méterre a partól, szákolás előtt, felénk nézett tátott szájjal és valahogy elengedte a horog. Ez van. Szegény Dóri pedig nehezen aludt el ezek után...

Ennyit adott most a saját készítésű !pacalos! bojlink, ami másoknak - akik kaptak tőlünk -, nagyon ment és szép nagy halakat fogtak vele.

A bordó !Pacalos! :)

Itt le is zárom a bojlizást, mert igazán nem az volt az élmény, azon a héten.

Nekem egyértelműen a match botom adta a legtöbb örömöt, mindenféle halat fogtam vele!
De volt olyan is hogy észrevettem este a lámpa fényében, valamit a parton úszkálni... süllő! Nem vagyok jó pergetőhorgász, de sikerült kettőt elkapnom egy fél óra alatt. Nagyon örültem nekik, mert mindkettő szinte a partnál érte utol a felszíni wobbleremet. 

Dorisz is megtalálta számítását a süllők között és néhány közepes sütyi után, egy szép fogas lett a jutalom!

Egyik reggel esőre állt, de én kitartóan dévéreztem, a match botommal. Többször látni véltem egy amur farkat, a nád előtti fél méteres vízben. Így eljöttem az etetésről és megpróbáltam kapást kicsikarni a nádzabálóból. Valami motoszkálást halottam a hátam mögött és ahogyan hátra fordítottam a fejem, látom ám, hogy a róka éppen azzal küzd, hogy valahogy ellopja a halszagú, nagy bojlis merítőnket. Háromszor szóltam rá, mire pár méter cipelés után elengedte és éppen ekkor akarta kivenni a kezemből botomat az amurom. Lehúzott hirtelen egy húszast és visszafele jövet ráugrott a nádra. Már jól szemerkélt az eső is, de nem volt mit tenni, be kellett szállnom a csónakba, hogy odamehessek leszedni a zsinórt. Mire odaértem már rendesen esett. Aztán az amur végre úgy gondolta leszáll a nádról és újra erőre kapva még vagy negyed órán keresztül forgat... a kis mocsok! Addigra az eső átment felhőszakadásba és hangosan szitkozódtam! Csak bekerült a merítőbe és sűrű morgások közepette átöltözhettem. 6,80 kilónak mértem. 16-os előkével, 12-es horoggal: ezért tartott ilyen sokáig.

Nem haragszom ám... annyira.

Még beköszönt két amur, egy 3-as, meg egy 5-ös.   

Egyik nap arra járt Ede barátom. Beszélgettünk a tó harcsáiról, mert ő már csak azokat hajszolja szenvedéllyel. Meg is egyeztünk, hogy péntek éjjelre lejön és beszerel, hátha lesz valami és én is kíváncsian vártam, hogy egy ügyes harcsahorgászt láthassak "munka" közben. Eljött a péntek és Ede megjelent. Sajnos a hely amit kinéztünk neki, már foglalt lett. Bosszankodtunk kicsit aztán ahhoz közel sikerült állást találnia. Éjszaka jót beszélgettünk, a lakókocsi sátra alatt, miközben azt kíméletlenül verte az eső. Persze Ede sokszor megjegyezte, hogy ez tipikusan olyan az idő, hogy nem lesz semmi, aztán folytatta a következő harcsa történetét! Én valahol azért bíztam benne még így is. Hamarosan egyértelmű kapás jelei mutatkoztak botján és mi Dórival eszméletlenül izgatottak lettünk! Ede csak annyit mondott: hát ez kicsi lesz. Kaptam tőle egy kesztyűt és elkezdte pumpálni a harit. Többször szólt, hogy kiemelés előtt koppintsak a fejére! Én pedig: Tudom, tudom! Felbukkant a kobakja és én rákoppintottam. Aztán másodikra kapott egy olyan barackot, amit még a régi tesi tanárom is megirigyelt volna tőlem! Benyúltam a szájába és lazán kicsavarta a kezemet... mert én marha gyengéd voltam. Aztán megint belenyúltam és méregből kirántottam a vízből! 5-6-osnak néztük, de már vittük is fényképezni, majd visszakapta a szabadságát barátomtól!

5,5 kg lett.

Ede boldog volt nagyon, hiszen erre sem számított és húzhatott másnap egy strigulát a botjára. Remélem horgászunk még együtt!

Most egy kicsit térjünk vissza a rókához, merthogy végigkísérte ez a kis fenevad az ottlétünket. Minden hajnalban és naplementekor megjelent nálunk és szemtelenkedett valamit. Hol kaját lopott, hol meg egyéb tartozékokat. Egyszer például a horgásszék tartójával távozott! Nekem ez nem volt meglepő, mert sok rókával találkoztam már a horgászataim során és jól tudom milyen pofátlanok. Volt hogy egy fél pár papucsom maradt csak reggelre, vagy nemes egyszerűséggel lekakilta az ebédlőasztalunkat, mert nem kapott kaját!

"What does the fox say?"

Rosszcsont!

Nos, a mi rókánk, mint kiderült, intelligens is volt többek között, mert egyik éjjel arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik szomszédtól lopott valamit. Egy pislákoló fényt látott meg Dóri és azt, hogy ezt a róka cipeli. Kiderült, hogy egy fejlámpa van a szájában és Dóri a fák között kezdte kergetni a ravaszdit, mire egyszer figyelmetlenségében elejtette azt! A fejlámpán 'FOX' felirat díszelgett, tehát teljesen jogosan gondolta sajátjának, de hogy mit akart vele megvilágítani, azt nem tudtuk kideríteni. A fejlámpa gazdája észre sem vette a csínyt és megköszönte Dórinak a mentést! Faterom és én is többször szóltunk a vadászoknak, hogy azért ne lőjék ki ezt a kis szelíd rosszaságot. Egy hete Apu halott egy lövést... azóta nem láttuk...

"Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél!"