Gábor-nap

2010.03.24.

Gyönyörű időre érkeztünk a Derítő-tóhoz. Rendelni sem lehetett volna szebbet. Gábor nap van és már vártam, hogy végre legyen egy igazi békebeli derítő-tavi csónakos úszózásban részem. Fogni néhány matches potykát. Match botom már nincs igazi, - várok még, hátha találok egyet, amibe beleszeretek - így Gabó régi botjával próbálkoztam, ami ugyan látott hatalmas halakat, én mégis tartok tőle. Ő a Beast Master Float botját hozza ilyenkor. Jó kis pálca az biztos.

Két perce lehettünk a kinézett helyen, mikor észrevettem, hogy jóval több a pontyugrás beljebb a nádban. Tanakodtunk róla, hogy át kéne állni oda, de túlontúl kicsi ott a víz. Abban maradtunk, hogy várunk és megpróbáljuk idecsalni a csapatot. Még két maréknyi kukoricát lőttünk az úszókra a kb. 60 centis vízbe. Az se mély. Eltelt úgy öt perc és már Gabó készült megint felvezetni, hogy álljunk át, amikor finom pattogásba kezdett a Middy úszó.

- Lehet, valami apró kárász. - mondtam én.

- Ááá, most nagyon finomkodnak, lehet ez ponty is! - jött a válasz a balomról.

Mindenesetre neki lett igaza... bevágott és úgy 3 méternyi zsinórlehúzás jelezte, hogy megakadt az első potykája. Mint utóbb kiderült az volt a legjobb. Majd' három kilós lehetett.

Pár pillanat múlva én is besuhintottam egy alig észre vehető kapásba és egy kárász díszelgett a szerelésemen. Szinte éreztem, hogy én ezeket fogom majd. Azért is, mert én jobban lefinomítottam tavasz lévén, mint Gabó (0,15mm előke zsinór/16-os horog) meg azért is, mert én megpróbáltam erőltetni az élő csalit, a Derítő kárászai pedig, hamar lecsapnak a csontira.

Nem baj erre is megjön majd! - dörzsöltem előre a tenyerem. Friss csontit raktam és már dobtam is.

Még vizet se ért a szerelés, amikor Gabó odavágott a következőnek.

- Ezt egy kicsit belealudtam, mert a dobásodat néztem. - magyarázza magát. (gyakran ellenőrizzük egymás technikáját)

Mire kifárasztotta és megmerítettük, én már az első pontyomat paríroztam a csónak felé. Szépen akadt!

- Csak beindultunk.- mondtam.

Jól alakultak a dolgok. Minden második hal után Gabó csúzlizott egy kis kukoricát az úszóinkra.

Később megpróbáltam a gilisztát azzal is működött, aztán átálltam én is a csemegére.

Jöttek már mindenre, mert odacsaltuk őket. Olyan négy óra környékén alább hagyott az étvágyuk és rengeteg üres bevágásunk volt. A halak ugyanis nem távoztak, csak már nem ettek, olyan nagyon. Sok halat nem tudtam lefényképezni, mert vagy nyálkás volt a kezem, vagy éppen fárasztottam én is, de végül készült néhány fénykép és persze minden hal visszakerült helyére a fotó után.

Köszi Bátyó és boldog névnapot!