"A Csuka"

Létezik egy érintetlen magán tó Nagyegyháza területén, amelynek a tulajdonosa, halállomány felmérés érdekében néha megengedi, hogy sporthorgász barátai tartsanak rajta egy kis örömhorgászatot. Így esett, hogy Karesz és Tibor egy napsugaras tavaszi délelőttön, a tulajdonos belegyezésével, a Kemencés kis-tóra indultak pecázni...

Kareszt és Tibort - a horgászszenvedélyen kívül -, régi barátság is összeköti. Bíznak hát egymás megérzéseiben, de ma valahogy nem értettek egyet. Mikor Karesz "beleszagol" a levegőbe és ránéz órájára a következőket mondja:
-  Ma már nem lesz semmi, Tibikém... késő is van hozzá.
-  Dehogy van késő! Figyeld meg, lesz itt ma jó hal!
Így hát miután az asszonynép elpakolta az uzsonnát a piknikhez, a férfiak pedig a horgászbotokat, fél 11 felé jár, mire együtt elindulnak a tóhoz. Egy szomszéd még oda is szól mielőtt becsukják a kocsiajtókat: "Egy kalappal!"
A tóhoz érve egyetértettek abban, hogy a legjobb helyük a félszigeten lesz, ahol a padok és asztalok kényelmet, a szemközti bedőlt nyárfa pedig jó horgászhelyet ad.

Felszerelték Karesz két pontyozó botját: több mára nem is kell. Éppen, mikor elkészültek mindennel, már az egyik bot alatt csipogva jelezte a kapásjelző, hogy lakik valaki a horgon. Egy szép kárász volt az elkövető. Még jó, hogy itt már csak és kizárólag öreg karcsik vannak, így ezek, akár egy kisponty, úgy húzzák a cájgot! Remek szórakozás ez egy ilyen szép napon. De még kettő beugrik és Tibor javaslatára több szem egész kukoricára cserélik le a csalikat. A horog is valamivel nagyobb, ráadásul fonottal van kötve, hogy a jobb hallal is lehessen szigorúbban bánni, mert partról az nagy előny! Már a piknikhez készülődnek, amikor egy jóval határozottabb húzás érkezik az egyik botra, aminek most Karesz suhint be. Ponty van a végen, erről semmi kétség. Egy kettes pikkelyest merít neki Tibor és összemosolyognak. Elengedik a potykát és Tibor pontosan visszadob a nyárfa mellé, ahogyan eddig is. Már 1 óra van és a kolbász, kenyér csábítóan illatozik az asztalon, az asszonyok pedig már türelmetlenül várnak, ideje hát ebédelni. Amikor az asztal felé veszik az irányt, hátat fordítva a víznek, az újonnan dobot bot alatt csippan egyet a jelző... megtorpannak mindketten... visszafordulnak. Ekkor elkezd hihetetlenül sípolni az elektromos és gyors léptek után, Tibor bevágva megállítja a rohanást! Vagyis csak próbálja, de olyan bitang erős ellenállás a válasz, hogy finomítania kell az orsó fékén különben széttépi! Egyszerűen nem akar megállni hala és csak megy végig a túlparton akadókat keresve, közben pedig egyre fogy a zsinór, talán már száz métert is lehúzott! Tibor összeszedi minden erejét és bátorságát: most kell megfordítani, különben elvész minden esély, ha talál egy bokrot! Sikerül és ekkor nagyon furcsa dolog történik: fatörzs módjára húzatja magát a hal. Egyszerre szurkolnak az asszonyok és Karesz, hogy láthassák már ezt a hatalmas pontyot, miközben Tibort nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem egy testes, öreg potyeszhoz méltó, ez valami más!
Egyre jobban közeledik, már szinte a partnál van, de még mindig nem mozdul. Most kéne felhúzni, látni kell, nincs mese! Ekkor előbukkan egy hatalmas fej és ebben a tavaszi napsütésben megfagy a levegő! Egy óriási csuka-pofa néz hőseinkre, akikbe most bennreked minden szó... aztán Karesz végül csak megszólal:
-  Te jóságos ég, ez mekkora!?
-  Kareszkám, ez legalább 20-as! - mérlegel Tibor viccesen eltúlozva, mindjárt elsőre.
Az asszonyság hátulról, hitetlenkedve 10 kiló alá becsüli a példányt, de most ez mit sem számít, ha nem lesz meg, akkor nem derül ki soha!

Az otthona

Szerencsére úgy látszott így az első felbukkanásnál, hogy a horog felülre akadt neki és talán van annyira kívül is, hogy ne tudja eldarálni a fonottat, ha megrázza a fejét. Viszont semmit nem lehet bizonyossággal tudni, ezért nagyon gyorsan kell most cselekedniük. Karesz hozza a merítőhálót, ami jókora, mivel itt számítottak rá, hogy bőven jöhetnek, a darabosabb halak közül. De ez a csuka csak nem engedi magát, már húsz perce küzd és lehetetlennek látszik, hogy egyszer feladja! Tibor egy ponton úgy érzi, végre lesz esélye, mert most mintha jönne feljebb és megkéri Kareszt, hogy készítse a merítőt, nyomja a felszín alá: talán most sikerül beletessékelni a krokodilt! Csukájuk újra láttatja kacsacsőrét és itt a pillanat, már csak kicsit közelebb kell húzni! Karesz ekkor ügyesen még egy kicsit alá tolja a merítőt aztán emeli és... megvan!!! Ketten veszik ki nagy nyögve a sűrű fűbe és Tibor egy fogóval megszabadítja a horogtól. Fényképezni, gyorsan aztán mérni! A fotók után sietve pontyzsákba teszik és már mérlegre is kerül. Ekkor tényleg nem hisznek a szemüknek, miután levonják a zsák súlyát (0,75 kg), csukájuk dekára pontosan 20 kiló!

Még egyszer az egészet megcsinálják, hátha hibáztak, de semmi kétség a mérleg ugyanazt mutatja másodszorra is! Egymás tenyerébe csapnak a fiúk majd összeölelkeznek, bizony ehhez az óriáshoz kellett a jó csapatmunka! Még a mérőszalag is előkerül: 142 centi a farka tövéig!

Boldog társaság

Tibor és "A csuka"

Ahogy van a csuka, pontyzsákostól visszarakják a vízbe és gyorsan hívják a tulajdonost, hogy mi legyen a hal további sorsa, mert vittek már át szép példányt innen a nagy tóba. Ő persze nem hisz a fülének és a helyszínre siet. Szörnyülködik ő is a hal láttán, aztán megállapítja, hogy ennek a szép állatnak bizony jobb dolga lenne a sokszor nagyobb Park-tóban mint itt, majd hozat egy platós autót, rajta egy hatalmas ládával, benne félig vízzel. Beleteszik a halat és Tibor felpattan mellé a platóra, hogy egész úton tarthassa a krokodilust, nehogy kiugorjon. Fáradt szegény hal, ezért nem is moccan sokat, nyugodtan tűri a pár perces utazást.

Az új lakóhelye

A Nagyegyházi Park-tónak az egyik legmélyebb részéhez viszik és egy-két mozdulattal később már bent is van a vízben. Minden gond nélkül, szépen komótosan elsőre elúszik. Ekkor Tibor és Karesz megint összeölelkeznek, mert ezt a gyönyörű halat legalább akkora öröm most látni egészségben elmenni, mint megfogni volt!
Valószínűleg ez a hely kényelmesebb lesz neki, bár a Kemencésnek teljes egészében ő lehetett az ura!
Még késő este is beszélgetnek, talán egy áldomást is isznak rá és egyre több részlet villan fel a mai napból, amik csak most tudatosulnak bennük igazán:
-  Láttad a vállamtól egészen a földig ért? - kérdezgeti Tibor.
-  Igen. Hatalmas volt a bestia!
- Biztos egy karcsi után vágott oda, ami a horog körül ólálkodott... - folytatja Tibor.
-  Hát csak úgy lehetett.

Később elmesélték nekem, hogy valami apró furcsa heg volt a szája szélén: mintha már megakasztották volna. Ennek pedig csak néhányan tudjuk a miértjét: a tótulajdonos, a bátyám és én. Ugyanis úgy két éve, pergettünk a Kemencésen, amikor egy lenyomott szakállú gumihallal bátyám, megakasztott egy csukaszörnyet és miután lehúzott úgy hatvan méternyit, lefordult a horogról. Hát megvan a válasz az akkor bennünk maradt kérdésre: Ő volt az!
Tudom, hogy Tibor és Karesz története hallatán az elhivatott pergetőhorgászok, nyugtató tabletta után kapkodnak, de én úgy érzem ez a hal azért, mert pontyozás közben jött, még semmit nem veszít az értékéből.
Ráadásul uraim, a hal él és virul,  és nemsokára várja az ellenfeleit!