Harcsák a ringben!

Ha a harcsákra gondolok, persze, hogy őrájuk is a pergetés vagy a legyezés szemüvegén keresztül tudok nézni. Bár még nem tudtam igazán utánuk menni soha ezekkel a módszerekkel és véletlenül sem akadok beléjük, mint mások. 
Ede barátom egyszer-kétszer egy évben meglátogat egy éjszakára, harcsás botjaival. Idén megkértem, hogy most pakoljon nekem is össze egy szerkót...


A szörny!
Persze tudom, hogy pergetve kéne nekimennem a témának, mert igazán én is arra vágyom, mint mindenki, de a körülmények és a felszerelésem sem elegendő ehhez százszázalákosan. Igazából most csak egy hosszú bajszost akartam a kezemben tartani!
Ede elmagyarázza a pontos tudnivalókat, érdekességeket ismétlésképpen, amit mindig jó hallgatni és látni, hogy mennyire lelkesen szereti ezeket a gyönyörű élőlényeket. És mint mindig, most is ezzel zárja az oktatást: "Hidd el, egyszer te sem fogsz akarni mást, csak őket!"
Előkészületek kényelmesen.
Gyerekkoromban már találkoztam néhány két kilós példánnyal a patakban és azokat egytől-egyig átvittük az Erőmű-tóba... akkor még ez nem volt tiltott (nem mintha baj lenne, hogy betiltották, már csak a betegségek miatt sem). Aztán később még fogtam kisebbeket úgy 6 kilóig és mindig is lenyűgöztek ezek az óriássá növő, márványos csodák, de soha nem csábultam el teljesen. A magyarázat pedig igen egyszerű és ezt mondom mindig Edének is: "Nincs hozzájuk fenekem!" Annyit kell várni egy-egy élményre, hogy elképzelhetetlen tartom, hogy addig üljek, mikor ott a sok egyéb hal. Naaaaa, neeeeem!

Csak várni kell... de azt sokat!
Az első jelentkező már 10 órakor levette a kis sportkárászt, ami annyira verte a víz tetejét, hogy igen rendesen idegesíthette. Ráadásul mindez a nekem szánt boton történt! Miután bevágtam - amit szokatlanul, úgy kellett megtennem, mintha Mike Tysont kéne leterítenem, úgy hogy többet ne kelljen fel -, szomorúan vettem tudomásul, hogy ez a hari meglépett... aztán a parttól már csak húsz méterre lehetett a cumó, amikor újra lerántotta a kezemet és valóban elment! Jött végig felém? A kis ravasz!
Dóri, snecis süllőzést választott inkább. Egyszer csak elég egyértelmű kapással szembesült, mert a közepesre állított fék miatt majdnem levette valami a botot a helyérő. Még szerencse hogy bátyám éppen ott állt és elkapta, majd átadta Dórinak. Csak néztünk: harcsa!

Egy 4-eske a sneiderre.
Megvan hát az első, igaz, erre nem számítottunk!
Nem hittem a szememnek mikor újracsalizás után egy fél órával megint elindul valami a kárászommal! Ismételten egy óriási jobb egyenessel köszöntem be, amit - gyakorlatlanságom miatt - egy visszaütés követett és úgy tökön vágott, hogy azt még Nagy "Csonttörő" János is megirigyelte volna! Nem elég tehát, hogy sovány vagyok vágtában, meg gyenge is, az egyéb kehéim miatt egy ilyen harchoz, még le is sérültem. Így igen lassan és nagyon lihegve fárasztottam... de meglett!
Kölök.
Kérdezzétek már meg, hogy kellett e innom egy pálinkát ezek után?

Miután abszolváltam a ma estére szánt kalandomat és Tibi atya is büszke lett volna rám, újracsaliztunk és szusszanni se tudtam: jött a következő!
Csak a gyerekek, de nekem ők is megfelelnek! 5 kilós.
"Visszamennyéééé, bá**ki!"
Kettő óra után aztán Edének is beköszönt a várva várt barátai egyike!
Egy 6.20-as márványos lett a vége.
See you later.
...vagy várj, lehet, hogy nem találkozhatunk már... ...de a vízben a helyed.
Egy éjjel 5 kapás, 4 bajuszos! - Ede szerint ez igen jó. Igen, visszament mindegyik még ha talán jövő évtől nem is lehet itt többet horgászni, akkor is!

Apu is serénykedett ezekben a napokban. Olyannyira, hogy az eddigi legnagyobb is megérkezett neki!
megint egy 5-ös forma.
Van öröm, ez a tóból idén a legjobb! 10+
El van eresztve a tó elég egyértelműen velük és most hogy kijöttek az ívásról, éhesek is. Bár azokra lennék igazán kíváncsi, amik 11 éves koromban, - mikor beraktunk egy 20 db-ot - olyan 2 kilósak lehettek... és igen, pergetve vagyok kíváncsi!
Pár nap múlva ezek az óriások lebegtek a szemem előtt, mikor nekiláttam pergetni, még nappali fénynél. Beköszönt néhány "egyéb" látogató!
Gyönyörű sötét színe volt!
Egyel világosabb.
Közben nagybátyám is megjelent egy fekusszal a parton!

Örömsügér!
Nekem is volt néhány lekövetésem, de azok a feketék csak az orrukkal böködték a gumit, valószínűleg megláttak. Mikor besötétedett nekiláttam a komoly dolgoknak. Próbáltam... mindent.

A harcsákat most is a helyükön hagytam, de csak egy darabig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vigyázz! Ne sérts meg senkit!