Bár túlgondolni sem szabadna a dolgokat és megtanulhattam volna már, hogy ha a megérzéseimre hallgatok, akkor is megtalálom a helyes utat. Tehát a végső konklúzió: ha van egy jó alapismereted ez sem agysebészet, de időt és csalódásokat lehet megspórolni egy tapasztalt segítővel.
Mire megérkeztünk - 5 körül -, az újdonsült horgásztársaink már túl voltak egy izmos kettőfeles márnán. Ugyan még halat sem fogtam, de
remegő lábakkal raktam össze a felszerelést. Közben Tomi és barátai érdekesen néztek rám, hogy mi bajom lehet!? A hangulat már mindenesetre jó volt! Dóri még otthon rákérdezett, hogy mi lenne ha csak ő fogna márnákat és én ezt végignézném kapás nélkül? Én erre azt feleltem, hogy semmi gond: hazajönnénk felbattyognék a padlásra és egy hanyag mozdulattal átdobnék egy kötelet a gerendán...
Az első halat Dóri abszolválta. A Duna egyik kis zabálógépe akadt a horgára. Néhány hasonló géb kapásba futottunk bele, aztán este tízig kuss. Közben gyakran kérdezgettem Tomit, hogy melyik az a kapás, aminek már érdemes bevágni? Elmondta, hogy ahhoz képest kicsit késleltessem, mint amihez a tavon szoktam, hogy megrezzen és már ütöm is. DE! Ha a Marci beköszön, azt tudni fogom!
Éppen elégedetlenkedek Tominak: hogy micsoda dolog az, hogy nem rendelte ide a halakat rendesen, amikor Dóri feedere
hatalmasat bólint a vízfele és úgy marad, miközben a nyelető fék megnyekken többször! Ezt valóban nem lehetett nem észrevenni! Tavon hármas feletti pontyok csinálnak hasonlót, itt viszont egy a kilót meghaladó márna volt a tettes:
 |
| Az első torpedója! |
 | |
| Mehetel. |
Nagyon örülünk, bár megvádolnak vele, hogy az én mosolyom nem őszinte ...pedig de! Tudom, hogy még eljön az én időm. Eltelik egy óra.
Megint egy irgalmatlan nagy kapás, persze megint Dórinál!
 |
| A szokásos menet. |
Visszaengedés után Dorisz megint nyugtat:
-
Te is fogsz nemsokára és tuti, hogy az lesz a legnagyobb!
- Rendben, na! Még nem aggódom... jó csak egy kicsit. - Tomi itt már nagyon röhög!
Még egy eseménytelen óra ad okot a félelemre. Láttam hullócsillagot. Kívántam. Aztán vékony felhőréteg takarja el az eget, de így is jól látható, hogy megint egy fénycsóva robog az égen: újabb hanyatló égitest - gondolom magamban - de a fény egyre vadabb és száguld egészen a horizontig, ahol aztán valami furcsa módon szétrobban vagy ilyesmi. Nézek a többiekre, akik bennrekedt szusszal, tátott szájjal, még mindig az eget nézik. - jól van, akkor nem dzsinázták be a söröm - gondolom - és azért megkérdezem, hogy van e tippük a dologra!? Nincs válasz. Illetve valaki röhögve közli: -
Röpülő! (nem mondom meg, hogy ki) Oké, köszi, az a legvalószínűbb! Mindenesetre a hírekben nem láttuk, úgyhogy tőlem lehetett a Jeti is.
Éjfél fele járhat és éppen a mobilokon régi halak képeit nézegetjük, történeteiket mesélve egymásnak, sóhajtozva - ez az első pillanat aznap, hogy nem a botvéget mustrálom -, mikor
Dóri rám kiabál, hogy viszi a cájgomat! Bevágok és érzem, hogy ez a várva várt halam lesz! Levisz egy pár métert és amikor enged felfele pumpálom, ahogyan Tomi tanácsolta, hogy nehogy elreszelje magát a közeli padkán. Megúsztam és már itt van előttem, amikor igazán megmutatja erejét és párszor lehúzza még kezemet a bottal együtt, miközben a fék is szépen cicereg. Aztán érkezik a merítés.
El sem tudom mondani milyen érzés most Őt a kezemben tartani... már nagyon régen vártam rá... évtizedek óta!
 |
| Mikor valósággá válik. |
Két kiló felett van, így valóban ez eddig a legnagyobb! A visszaengedéssel bíbelődök, mikor
Dóri orsóján a dob majdnem füstöl, úgy forog, miközben fogy róla a zsinór! Megvan! Ez igazán szép lesz, mert ugyan keményen bánik vele, a hal nem enged és egy-két percig bent is megy a huza-vona. Aztán leakad egy pillanatra az említett padkán és Dóri kicsit lazít neki, anélkül, hogy ezt mondanánk - néha komolyan azt hiszem, hogy meg is hallgatja, amit tanácsolok -, aztán könnyen kijön és még kint is jó pár perces küzdelem következik. Végül a parton megállapítjuk, hogy mégsem az enyém a legnagyobb...
Hasas-pasast sikerült szákba terelni, aki hosszra hasonló mint az előző volt, de
a pocak miatt, már meghaladja a 2 és fél kilót is!
 |
| Az a bizonyos rózsa száj. |
 |
| Pocakos. |
 |
| A rövidebb csokor. |
A csonticsokor, amivel csaliztunk Dóri szerelésén, egy kisebb rövid szárú pontyozó horgon volt felkínálva, az enyémen pedig a Dunán szokásossá vált, hosszabb szárú van. Lehet ebben volt a különbség? Mindenesetre én nem hinném.
Fél kettő felé térünk nyugovóra, a Duna-parti franciaágyon, amit Dóri rögtönzött oda. Komolyan mondom pont olyan kényelmes volt, mint amilyennek látszik.
 |
Puha víz homokágy. |
Tomit többször piszkáltam az este folyamán azzal, hogy remélem jó időt rendelt és azok a villámok ott a távolban nem jönnek felénk!? - Kizárt dolog! - Jelentette ki minden alkalommal, kellően határozott hangon.
Azért még mielőtt álomra hajtottunk fejünket, jött egy vendég:
Lefekvéskor eltervezzük, hogy 6 előtt kelünk, mert akkor megint jó eséllyel foghatunk még párat. Becsukom a szemem és mosolyogva gondolok az eddigi harcosokra és arra, hogy mi várhat még ránk hajnalban. Így szenderedek álomra és úgy másfél perce aludhatok, mikor
egy csepp víz csattan a homlokomon. Mérgesen, kicsit ráncolva a szemem közét törlöm le, mint amikor legyet hesseget el az ember, mire tudatosul bennem a következő pillanatban, hogy mi is volt ez!? - NA NE! Elkezd csöpögni... aztán esni! Dóri felé nézek és azt látom, hogy a fejére húzta a takarót és úgy durmol. Ha így, akkor így. - gondolom, és azzal a lendülettel én is letakarom fejemet a víz elől, majd magamban fohászt kezdek mormolni:
- Eláll, eláll, mindjárt eláll, már csitul!
Nem jött be. Átázik a takaró és elindulunk a kocsihoz. Szenvedve, félig ülve, úgy másfél órát aludhatunk összesen, mikor kinyitom a szemem és egy uszályt pillantok meg a vízen. De mivel, ezt ekkor még nem tudtam - legalábbis az agyam nem fogta fel a képet -, így érzésre olyan volt, mintha a kocsi alattunk forogva csúszna a Duna irányába... hát mint mondjak, fantasztikus élménnyel lettem gazdagabb. Azóta is hányingerem van ha eszembe jut! Nagy nehezen visszacsukom a szemem, de ekkor
Tomi kopog be az ablakon és egy hatalmas márnát mutogat nekem mosolyogva! Most mi van tulajdonképpen? Megfázhattam és ez valami lázas delirium? Bár csak az lenne! Mert miután kikászálódunk és bedobunk, már lemaradtunk a hajnali vonulásról.
Nem maradt más hátra, mint napért imádkozni, hogy a cuccaink legalább egy kicsit száradjanak. Közben, azért jön még egy-két mellékszereplő.
 |
| Szilva. |
Némileg megszáradtak az ingóságok és összepakolunk. Még egy kis kirándulást is megejtünk és
egy nagyon finom ebéddel ajándékoz meg bennünket vendéglátónk, a búcsú előtt!
 |
| Állítólag több mint 4 méter mély, mindenesetre Tomi fejesét gond nélkül bírta! |
 |
| Egy kis jakuzzizás a végére. Ezt a forrás-kutat jól ismerik a helyiek. |
 |
| Nagyon lent volt a Duna. Ezen a befolyón is szoktak ragadozókat fogni... már ha van miben. |
 |
| Itt jól látszik hol is szokott lenni a víz eredetileg. |
Nagyon meleg lett délre és hullafáradtan, de boldogan indulunk haza, elvégre
az álom valóra vált! ...és még egy kis plusz kaland is volt!
Jövő héten indulunk a Tiszára ill. a Tisza-tóra, amit nagyon várunk. Egy egész hét szabi, az évben az egyetlen és még soha nem jártunk arra. Természetesen ott is lesz segítségünk, nem is akárki és nagy várakozással vagyunk, éppen ezekért! Sok képet csinálok és leírom a tapasztalatokat! ;) Kaming szún!!!
