Dóri+a halak

"Na, ez már kicsit erős..." - gondoltam, mikor Dóri már a negyedik pontynál tartott, nekem meg egy árva kapásom se volt. Amikor először kérte, hogy mutassam meg neki, hogyan kell bedobni a botot, még nem sejtettem, hogy ide növi ki magát pár hónap leforgása alatt, ez a hirtelen jött kíváncsiság. 

Tanítottam már sok mindenkit a peca alapjaira, de megmondom őszintén, hogy néha már fárasztott az, ha sokadikra sem ment egy-egy "lecke". Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltam kitartó másokkal - főleg, ha láttam a feltétel nélküli érdeklődés jelét -, de ha valakiben nincs meg a természetes készség, úgy nehezebb.
Na, Dorisszal ilyen gondom sose volt. Teljesen érthetetlen módon, mindent elsőre úgy csinál, ahogy azt kérem tőle. Valahogy ráérez arra, ami a helyes irány, de még meglepőbb az, hogy még a miértjét is kitalálja magától. Olyan mintha már tudna mindent, csak éppen még egyszer át akarná ismételni vagy tetszik neki, hogy feleslegesen jártatom a számat; a semmiért! Komolyan néha azt hiszem, hogy csak ugratni akar és már rég óta tudja, amit mondani készülök. Egy párszor már rákérdeztem...
Tehát, mikor egyértelműen láttam már a szemében, hogy tényleg nagyon akar, eldöntöttem, hogy megmutatom, amit tudok. Az alapoktól kezdve lehet ezt csak jól és akkor majd meglátom mi történik. Először is letette az országos vizsgát és kapott egy saját engedélyt, aminek nagyon örült. Az apróhalazást mutattam meg neki először orsó nélküli bottal és úgy számítottam, azzal el lesz egy-két hétig. Na, ez egy napig tartott. Még csak azt sem mondhattam, hogy ezt nem tudja még, mert láthatóan magáévá tette pillanatok alatt és a huszadik snecinél kijelentette, hogy nagyobbakat akar fogni... 
Jó akkor úszózzunk match bottal, ott jöhet bármi a 5 dekástól 20 kilósig (csak legyen hely kifárasztani). Ekkor megtörtént a legrosszabb, ami történhetett: beleakadt egy 7 és feles amurba! A baj ott volt, hogy meg is fogta! Mert tudtam, ha azzal folytatja, amivel eddig, - tehát még nagyobbat akar fogni -, akkor meg leszek szorulva rendesen: még én is éveket várok egy ilyen fogásra! Ráadásul a lehető legjobban lefinomított cuccal fogta és csak néhány apróbb utasítással fárasztotta ki ezt a lovat, teljesen profin.
Videó a fárasztásról!
Ezek után el kellett magyaráznom, hogy ez nem megy ám mindig így és a következőt kérdezte: "Miért nem?"
Tehát fel se fogta, hogy az hogy meglett ez a hal, egy kisebb fajta csoda! Következő alkalommal bevittem magammal csónakkal. A bokor előtti pontyozás rejtelmeit és szépségéit akartam megmutatni és mivel már hiba nélkül dobott és fárasztott, ráadásul a kapásokat is jó érzékkel felismerte, nem láttam akadályát, hogy egy nehezebb pályán is kipróbálja magát. Elmondtam neki, hogy ne szomorkodjon nagyon, ha esetleg elmegy egy-két hal vagy leszakad a szerelés ezen a nehéz terepen. Aznap öt erős pontyot parírozott ki a bokrok közül!
Első potyeszok
Már a szívszélütés kerülgetett, hogy ezek után mihez kezdek!? Szépen nyugodt hangon elmagyaráztam neki MEGINT, hogy ez azért nem megy ám mindig így, de persze meg kellett kérdeznie ártatlan tekintettel: "Miért nem?"
A következő héten lejutottunk Tihanyba a szokásos tavaszi horgászatra és ott tölthettünk pár napot. Természetesen a horgásztanya látványa és a környezet Doriszt is elragadta és már első nap kaptam is a kérdéseket, hogy mikor milyen módszerrel hol horgászhatunk majd? Gondoltam most megmutatom neki a fenekezést, bojlizást a Balatonon azzal el lesz és még megfűszerezem egy kis feederezéssel is. Nagy baj lett ismét! Egymás után fogta a darabos balatoni pontyokat fenekezve; éjjel pedig fogott egy öt kilós bojlis pontyot! Másnap pedig úgy 30 keszeg, garda és 2 jobb ponty után kicsit megunta aznapra a feederezést! Te jó ég, most mihez kezdjek!?
Garda
Darabosak
Jó, tudomásul vettem, hogy nehezítenem kell még mindig. Becsónakáztunk tehát, hogy süllőt fogjunk. Végig egy kapást sem tudtunk kicsikarni a csíkoshátúakból, de valahogy mégis sikerült neki fogni egy balatoni kígyót.
Kergyó
Ekkor csak azért lepődtem meg, mert kijelentette, hogy ez a hal neki tetszik! "- Ezen, mi???" Hát még én is undorodom tőle, pedig már láttam egy párat!
Kifele jövet meséltem neki a balinokról és arról, hogy majd egy évig tartott mire megtanultam, hogy a horgászatához milyen pontosan kell dobni. Nagyon nehéz megfogni! Mi volt a következő mondata: "Kipróbálhatom?" Persze! Elmondtam, hogy szinte a nádas tövében kell, hogy leessen a körforgó és rögtön el kell kezdeni tekerni, nehogy leakadjon. Dobott... és a parti fán landolt a körforgó. "- Ennél azért finomabban." - javasoltam. Ekkor szó nélkül lerántotta a faágról a blinkert és kitekerve újra dobásra emelte a botot. Ez a dobás persze, hogy töklétesen sikerült és két orsófordulat után rávágott a balin! Egy másfél kilós volt a jutalom! Életében először pergetett és második dobásra fogott egy ilyen hibátlan példányt! MÁSODIKRA!
Projekt letudva!
Már nem tehettem mást, tudomásul vettem. 
Otthon kitaláltam, hogy ha tényleg ennyire lelkes, akkor a születésnapján elviszem és megmutatom neki a legnehezebb horgászatot, amit ismerek: a műlegyezést! Elég hülye ötletnek tűnt egy lány születésnapján, horgászattal előrukkolni, de minden jel arra mutatott, hogy tetszeni fog neki. Beültettem a kocsiba, anélkül, hogy tudta volna hova viszem és lementünk Visegrádra. Mikor meglátta a pisztrángos tavakat, felcsillantak a szemei, de még nem tudta mi következik. Összeraktam a legyező botot és megkezdtem az oktatást. Öt percig, mert utána kivette a kezemből és mintha a metronóm 1/4-es ritmusa kattogna a fejében, elkezdte a legyező botot hiba nélkül használni. Fogott egy jó pár pisztrángot... néhányat visszaengedett, egy-kettőből pedig ünnepi lakoma lett.
Hibátlanul

Vissza
Ünnepi vacsi

Már tényleg nem tudtam mihez is kezdjek, Dóri már jó pár gyakorlott horgászt lepipált (köztük engem is). Számolatlan halat fogott az első horgászévében, ami csak egy videóba fért bele: 
Dóri+a halak

Igazán azért vagyok rá büszke, mert azt a módszert erőlteti mindig, ami még nem hozott sok halat és ez jelzi igazán a szenvedélyét! Pergetve csukát nehezen fogott, de persze az is meglett:
Végre, ő is megvan!
A süllőzés - a balatoni kudarc után -, a kedvenc módszere lett, és persze ott is van már jócskán szép eredmény.
A kedvencek!
Soha nem kellett neki elmagyaráznom, miért engedjük vissza a halak 95%-át, mert egyébként is megsajnálja őket és teljesen magától érthetőnek  tartja. A kis halakat is megbecsüli és tisztelettel bánik minden élőlénnyel a víz körül. Ez csak természetesen, szívből lehetséges, mást nem tudok elképzelni.
Aprópontyság
Mára már egy rekordlistás hala is van egy 31 centis törpe személyében:
A szörny!
Óriás Törpe
Tökéletesen köt szereléseket a kezdetektől, a legapróbb horogtól elkezdve! Már mindent szinte csak ő akar csinálni. Készítettünk együtt csalikat és már saját botjai is vannak. Kapott tőlem, egy igazi lánynak való rózsaszín UL pergető botot, a hozzá való orsóval. Most ezzel kergeti a gyanútlan ragadozókat!
Pink Pearl
Természetesen, már saját elgondolásai és módszerei is vannak egy hal becserkészésére! 
Az idei évet megint erősen kezdte és erre az évadra egy tízpluszos az álma. Szerintem már sejtitek, mi lesz...
Nem tudom mit is mondhatnék ezek után... remélem azért néha nekem is marad valami!


Mintha már találkoztam volna Őnnel...

2008

 Jégveszte után, a tanya vendégei alig várják az első horgászatot. Ám ilyenkor egy nagy feladat még előttünk áll: a stéget újra fel kell építeni. Önmagában sem kis munka ez, ráadásul minden évben van rajta mit javítani, újítani. Kettő és hat méter közötti vas oszlopokkal és embersúlyú bejárókkal kell két összeerősített csónakban kalibrálni. Sokemberes feladat: ketten a partról vagy a már berakott bejáróról segítenek, szintén ketten vannak a csónakban, egy ember pedig megkapja azt a hőn áhított posztot, hogy egy mellcsizmában a február végi vízben fürdőzhessék, miközben irányít mindenkit és tart néhány ”könnyebb” elemet. Hát bizony a jó horgászállásért szenvedni kell!

A mellcsizmás szerepet idén is a bátyám vállalta magára. Jó irányító és óvatos is. Azt ugye nagyon nem kell megbeszélni előre, hogy vigyázzunk, főleg egymás testi épségére. Talán ezért van egy íratlan szabály: ha káromkodást hallasz, állj meg bármit is csinálsz! Az nem sűrűn fordul elő, hogy a bátyámtól jön egy ilyen szépen csengő szó, de valahol a hetedik berakott elem után most mégis felhördül.
-  Jól vagy, nincs baj? – kérdezzük.
-  Nincs, de most lett elegem! Ez a második melles, ami lyukas valahol és már kezdem unni a két fokos vizet benne! Kávészünet!
Kávézás előtt lecseréli az elázott ruhadarabokat szárazra, és arról beszélgetünk, hogy azért rendes dolog az időjárástól, hogy nem nehezíti meg a dolgunkat széllel. Ráadásul a kivasalt vízen már jól látni, hogy esznek a balinok. Kisétálunk azon a hét elemen, amit leraktunk és szinte egyszerre mutatunk egy kis területre a nád közelében:
-  Na, ott láttam egy szépet!
Bátyám kihozza a pergető botját, és hogy biztosan egyre gondolunk e, odadob ahol a rablást látta.
-  Igen. Arra gondoltam. – mondom neki.
Két orsófordulat után nagy fröccsenéssel elmarja egy balin, bátyám csillogó fém csaliját. Vigyázva, de határozottan próbálja kihúzni, mert a nád közeli rablás után, hajlamos beugrani a kagylós torzsásba. Nem bír vele, lehúz pár méternyit és elkap egy kisebb nádcsomót. Hosszabb huzavona után, sikerül rávenni, hogy kitaláljon a labirintusból, de akkor meg a másik nádas felé veszi az irányt!
-  Hát ez igen furmányos jószág! – állapítom meg nevetve.
-  Nem adja magát olcsón, annyi szent!
Miután megjárta a másik nádfalat is, bátyám ügyes parírozásának köszönhetően, sikerül megmerítenem neki ezt a ravasz, majd' kettes fenekeszeget. Éppen visszaengednénk, amikor Pistink kijön és feldobja az ötletet, hogy mi lenne, ha fognánk még egy-két bodrit meg karikát mellé és csapnánk egy sült halvacsorát. Sandán figyelem bátyámat, hogy mit fog válaszolni, mert köztudott, hogy nem tart meg egy halat sem és másokat is erre sarkall, de ha az ő halát akarják megenni, akkor igen haragos lesz! Elkezdi rázni a fejét, amikor is észrevesz egy kis vágást a hal hasa alján, amit az egyik nádtorzsa okozhatott.
-  Így már lehet róla szó, nem szívesen engedem el ezzel a sebbel. – és megkér, hogy hozzak egy halbilincset. Átszúrja vele a balin alsó ajkát és kikötözi a bejáró egyik vaskarikájához.
Elkészül a stég és még sötétedés előtt összefogom az említett keszegeket. Megtisztítom őket, és amikor kész vagyok, kisétálok a stégre és eloldozom a bilincsmadzagot. Még vizes mindkét kezem, mert a keszegnyálkát le kellett mosnom, ezért amikor a balin egy nagyot ránt a víz alatt, a vékony madzag kicsúszik a tenyereim közül. Ez ügyes volt! – morgom magamban, mert ilyen hülyeséget hal ellen még sosem követtem el. Ráadásul hogyan mesélem ezt el a bentieknek? Fapofával elkezdek besétálni és a konyhában odalépek Pistihez, aki éppen a konyhapultnál a beirdalt keszegeket forgatja paprikás lisztbe. A többiek már az asztalnál ülnek, ami elég közel van, ezért szorosan mellé állok – így háttal vagyunk mindenkinek – és elkezdek suttogni:
-  Figyi… eszméletlen hülyeséget csináltam… elment a balin… a bilincsemmel a szájában. Jó lenne, ha ez köztünk maradna…
Hát persze, hogy köztünk maradt, miután harsány röhögésben tört ki! Így töredelmesen bevallottam, hogy mi történt. Miután bátyám is gratulált nekem, közöltem, hogy nem tudok már vacsorázni és imádkoztam, hogy elég legyen nekik a megfogott keszeg mennyiség. Csendben evett mindenki, de néha azért fel-felhangzott egy kis kuncogás innen-onnan, miközben én a cipőmet bámulva ültem. Egy jókora karikakeszeg még maradt is a vacsora végén, amire végül rábeszéltek.
Nyár közepén egy napsütéses reggelen, mikor kiléptem a tanya ajtaján, az egyik szomszéd köszönt és ezzel a monológgal folytatta:
-  Hajnalban pontyoztam és az egyik botomról, egy hirtelen kapás után süvítve szaladt le a zsinór! Amikor bevágtam, nagyon furcsán viselkedett a bot a kezemben. Hol jobbra, hol pedig balra húzott a hal, de hihetetlen sebességgel! Mikor meríteni akartam, nem hittem a szememnek: egy madzagba akadt a horog, s a madzag végén egy balin volt bilincsen! Kikötöttem.
-  Micsoda? Hadd nézzem meg!
Kikísérem a stégre és rögtön felismerem a bilincsemet, rajta pedig bátyám hónapokkal ezelőtti halát. Kicsit soványabb lett, de a hasán lévő seb szépen begyógyult és már csak egy heg árulkodik származásáról. Ha lehet, most még jobban sajnálom szegényt…
-  Engedd el. – kérem elcsukló hangon, mert erősen úgy érzem, hogy ez már kínzás.
-  Dehogy engedem! Nemsokára készül a halászlé, tökéletes lesz bele!
Ezután, felhívom bátyámat és elmesélem neki, hogy megvan a balinja. Többször is hosszan elnémul, aztán fejhangon kérdezget:
–  Mi van? Tessék?
Végül miután elhiszi, megegyezünk benne, hogyha itt lenne, visszaengedné, ha kell erőszakkal!
Dél körül bentről nézem, ahogyan mennek ki érte, mert eljött az ideje, hogy kés alá kerüljön. Szomszédunk, odakiabál nekem, ahogyan kiemeli a már rendesen megzöldült zsinóron logó ragadózó őnt:
-  Mindjárt visszakapod a bilincsedet! – és elkezd befele sétálni vele.
Ekkor a sokat látott őn elképesztő csapkodásba kezd a levegőben, de szomszédunk erősen tartja. A bilincs ütötte lyuk már kitágult a hónapok során, így végül az ajka kettészakad. Visszaesik a Balatonba, majd rögtön el is iszkol.
Egyszerre sírok és nevetek: mégiscsak meglógott ez a kis Houdini! Na, de milyen áron? Bilincsel a szájában szinte nem is tudott vadászni, és vajon így majd tud? Rá jár a rúd szegényre, a marha emberek miatt, az biztos!
Sokszor emlegettük őt késő ősszel is és persze a következő évben, a stég berakása közben: vajon most merre járhat? Abban az évben, május elején sokat jártam a vízre. Azt reméltem a tilalom utáni balinok éhesen várnak. Csak egy kisebb darabbal találkoztam egy hét csónakázás alatt. Nem volt túl jó az idő sem. Szeles volt a legtöbb nap. Aztán egy hajnalon, tükörsima víz várt és már azt sem tartottam fontosnak, hogy csónakba szálljak, hiszen a stégről megdobható távolságban láttam két szép rablást.
Az a nádfal ez, ahol anno a szabaduló művész lakott. Néhány dobás után lecserélem a kis wobbleremet egy nagyobbacska kanálra. Megvan az eredménye, mert egy kliens már az első dobáskor egy jókorát odavág neki. Nem fogom meg, mert kicsit bambán mellé célozhatott. Gyorsan kell dobnom újra, hátha még várja az elveszített zsákmányt… és megint odaver! Most háromszor egymás után, mégsem lesz meg. Ez nem igaz, vak ez a hal!? Na, még egyszer… szinte a nádas tövében loccsan a kanál és próbálnám tekerni gyorsan, hogy le ne akadjon, de ekkor szinte kikapja a kezemből a botot! Megvagy! Vágja a vizet a fonott zsinór a nádfal előtt, ahogyan húzza! Nem hiába hívták a régiek nyílkeszegnek vagy villámkeszegnek. Hihetetlen ereje van, hatalmas lesz! Egyre izgatottabb vagyok, talán ekkorát még nem is láttam! Valahogy talál magának három szál nádat, de azok könnyedén elhajlanak és a fonott is megúszta, hogy az egyik elvágja. Na, most már el kell húznom onnan! Sikerül, méghozzá olyan jól, hogy teljesen kijön a nyílt vízre, de azért ott sem adja meg magát. Még öt-tíz percig harcolunk – ami egy balinnál tetemes idő –, mire oda tudom húzni a stéghez. Miközben megmerítem, megállapítom, hogy fele akkora, mint amilyennek gondoltam az erejéből. Ki akarom venni a kanalat a szájából, de nem hiszem el, amit látok: az alsó ajka kettéáll! Gyorsan keresem a Houdini féle védjegyet a hasa alján és meglátom a már jól ismert heget. Semmi kétség ez itt ő, Sir. Harry! Visszaszedte a súlyát, mióta utoljára láttam és jó egészségben van. Mielőtt visszaengedem, csinálni szeretnék róla egy fotót, különben senki nem fogja ezt elhinni nekem. Elkészül gyorsan egy közös kép rólunk és miközben eleresztem, tudatom vele, hogy nem akarom még egyszer meglátni a környéken!

Azóta nem hallottuk, hogy valaki egy furcsa szájú őnnel találkozott volna, és csak remélni tudom, hogy az öreg Harry, már nem dől be senkinek. Néha még hallok hatalmas fröccsenéseket attól a bizonyos nádfaltól és hirtelen arra rántom a fejem, még a botot is felkapom, aztán elmosolyodok és visszateszem a helyére.