Le a kalappal!

Pontosan 1 éve nem nyúltam a bloghoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne horgásztam volna! Voltak kalandok, de nem tartottam érdemesnek leírni azokat vagy nem volt időm rá. Persze az is visszavett bőszen a íráskedvemből, hogy a kedvenc közeli tavamat, amit napi szinten is látogathattam, akkor, egy éve lezárták a külvilág elől. Most viszont ráérek, így két közeli élményt leírok, mert csak. Talán úgy tűnhet bő lére van eresztve a dolog, pedig higgyétek el, a lehető legtömörebben próbálom leírni a balatoni élményeket.

Hogy mennyire tud hiányozni egy hobbi, ha hirtelen abbahagyja az ember, azt csak azok érthetik, akik szenvedéllyel csinálták azt. Egy olyan ember kell ehhez, aki már nem is hobbinak tekinti a kedvenc időtöltését, hanem egyfajta életérzés piedesztálra emeli azt. A sporthorgász egy ilyen lény.
Ezért, mikor bátyám egy tihanyi horgásztúra hírével jött hozzám, felgyorsult a pulzusom. Az ősz eleji időszak még nem fog kedvezni a ragadozók év végi zabálásának, de ez felejthetetlen pár nap lehet így is. Vízre került Tihanyban a saját csónakja és egész szezonban ott honol.

Motorcsere

Volt szerencsém előtte két héttel, pár napot eltölteni a barátaimmal is a horgásztanyán. Akkor már látható volt, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Igaz, a balinok szépen kapkodták a műcsalikat, ezért nem is lehetne miért panaszkodni, de ha a pecás nem sír valamiért, az már sci-fi! Úgyhogy lássuk mi is hibádzott azokon a napokon: vannak köztünk kimondottan ragadozó/pergető horgászok és vannak, akik a békés halakat kedvelik. Pár idióta pedig - köztük én is -, az összes módszerért és halért rajong. Nos, ezért én is szomorúan láttam, hogy a békés-szekció nem találta meg a számítását. Csodaszámba ment, mikor egy pontyot végre sikerült kierőszakolni a vízből Béla barátomnak az egyik éjjel.

Béla mindig megtalálja.

Egyértelműen kiderült, hogy csak éjjel érdemes próbálkozni és elképesztő távolságokban, különben kapás nélkül maradnak a srácok. Így csak a behúzás segített rajtuk.

Jesus Christ Superstar

Én már eljöttem, mikor telefonon hírt kaptam néhány jobb pontyról. De így is bőven a megszokott mennyiség alatt maradt a számuk. A fehérhalak sem érdeklődtek igazán. Pár képet azért sikerült készíteni a pergetésekről.

Ilyen a jó móka!

Reménykedtem benne, hogy mire a bátyámék csapatával megyünk a pontyok már más arcukat mutatják, mert abban a csapatban többen szeretnek rájuk horgászni.
Érkezéskor szinte egész nap próbálkoztam, de nem változott a helyzet. Gondoltam, sebaj, majd a balinok kárpótolnak! Most lényegesebben kisebb volt az érdeklődés azon a fronton is, de a sügérek még mindig ettek a hínárban, kiváló szórakozást nyújtva!

Józsi is megtalálta számítását.

Egy kisbalint azért csak elcsíptem a kristálytiszta vízben. Viszont arra is rájöttem, hogy bátyám kezd kitűnő pergető horgásszá érni. Én sosem lehetek az, mert hiányzik a hitem ebből a módszerből és a különböző műcsalik vezetésére is nehezen érzek rá. Bár gumizni nagyon szeretek és a finomabb drop shot és egyéb könnyű rángatós-mártogatós módszerek mindig is kedvenceim lesznek, azért ez nem az én világom teljesen. Ellenben léteznek olyan furfangos horgászok, akik akkor is megfogják a halat mikor én látom őket, de nem tudom megfogni és ezen a szinten lehet most valahol a bátyám vagy már túl is haladt rajta. Aztán vannak azok, akik akkor is fognak, amikor senki sem és egy fia hal nem mutatja magát. Végül pedig léteznek olyanok, akik akkor is fognak bárhol, amikor azt gondolom, ez a víz nemhogy döglött, de itt sosem volt hal. Ismerek minden típusból egyet-kettőt és ezért tudom milyen messze állok én attól, hogy mindig sikerem legyen. Szóval bátyám egyre sűrűbben arat, mikor senki más rajta kívül:

Nagyon látványosan ugrott a wobblerre a hínárból!

Most pedig egy éles váltással azt is elmondanám, hogy ez a túra volt bátyám egyik legszerencsétlenebb horgászata. Bénázott rendesen! Először is egy csukát kézzel akart kivenni, tökölve és a csuka az utolsó pillanatban elharapta, amit el kell és vitte az új fogós wobblerét magával. Kicsit később, engedte le a vascicát, de kint hagyott egy apró wobblert maga mellett, ami beleakadt a kötélbe és belerántotta a kezébe a kicsi hármashorgot. Mindezt 8 méteres víznél úgy, hogy két méternél tartott. Még szerencse, hogy lenyomja a szakállát a horgoknak, így kisvártatva egy fogóval kirántotta azt a kezéből! 

A legjobbat pedig a végére hagytam: mindig vigyázunk egymásra - ez természetes -, de mikor hárman pergetünk egy csónakban, annak van némi veszélye. Rendszerint ez meg sem fordul a fejünkben, hiszen annyi rutinja már mindenkinek van, hogy ne jelentsünk veszélyt egymásra, mikor dobunk. Azonban most kicsit tartottam tőle, miután a harmadik emberünk Tibi, kicsit túl közel suhintott el a fejemtől. Többet kell rá figyelnem, hiszen én ülök középen, gondoltam. Majd ebben a pillanatban éreztem, hogy valami vizes hozzáér a fülemhez a sapkám pedig lerepül a fejemről! Már tudtam mi történt, de nem, mertem a fülemhez érni, hiszen ilyenkor tudjuk mi jön: vérben ázó tenyér! De nem, ezt megúsztam! Bátyámra néztem, aki hófehér arccal, rémületében nem is tudott mit mondani, benn rekedt a szó és csak pillanatokkal később halkan egy 'bocs' szócskát hallatott. Majd lassan precíz mozdulatokkal kitekerte a sapkámat, ami úgy 10-15 métert repült a nádas mellett. Mikor megnéztem a kalapot, letettem a botomat és ültem magam elé bámulva még néhány percig.

Ez tényleg csak egy paraszthajszálon múlt.

Én már a kútbeli kövesezést vártam nagyon és másnap arra vettük az irányt. Emlékezetből megálltunk a jó helyeken. Aztán megfordult bennünk, hogy rosszul emlékezhetünk, mert itt nem rág semmi! Két koppintásom volt talán 10 húzásból. Mi a gond? Valószínűleg az időjárással lehet a probléma, mert jóval nagyobb szélben - és ami fontos - sodrásban szokott itt jó kapás lenni. Ez a szélcsend és gyönyörű napos idő most a horgász komfortérzetének jó, de a halak nem kapnak ilyen körülmények között. Sikerült néhány nagyon aprót megfogni órák alatt. Már nagyon vártam ezt egész évben, így nem voltam boldog.

Óriások

Mellettünk a Fishing Time forgatott, de ők is csak ugyanannyit tudtak elmondani a helyzetről, amit mi tapasztaltunk.

Csabáék sem találták őket, csak pár aprót.

Kilátogattunk még egyszer-kétszer, de nagy eredményt nem tudtunk felmutatni. Azért Tivadar barátunk meglepett minket néhány érdekes fogással.

Vérdévérek mindenütt!

Érdekességekben a stégen sem volt hiány! Egyik éjjel ugyanis snecire jött egy dévér, méghozzá nem is olyan nagy, harminc centi alatti volt! Aztán rögtön ezután Eki barátom egy gardát is kivezényelt ugyanígy. Csak utóbbit tudtam lefotózni nagy nehezen!

Megpróbálta begyűrni.

Ide tűzöm azt a kis videót is, amit utolsó éjjel csináltam.

Sajnos nekem rövidebb volt a túra, haza kellett mennem és Dóri jött értem, de a többiek még maradtak és amíg nem indultunk, megfogadtam, hogy egy pontyot azért is fogok, saját erőből, nappal! Nekiálltam tehát feederezni és szépen katonásan fogtam is ...a keszegeket. Gondoltam egyre növelem a csontik számát és az etetőanyagot is lazábbra vettem. Nem adtam fel, már órák óta csak egy pontot dobáltam. Egy kicsiny rezdülésre ugyanúgy vágtam be, mint eddig, keszeget sejtve, amikor megállt a bot a kezemben egy pillanatra, aztán lehúzott pár métert az első pontyom. Mosolyogva merítettem. Újradobtam és a következő jelölt megint bajszos volt, de sajnos egy kagyló véget vetett a találkozónak. Majd a következő megint egy combos ponty volt, amit már alig hittem el. Egyel nagyobb volt az előzőnél. Azt mondtam Dórinak már csak egy kapás és megyünk haza. Ő mosolyogva fogadta, a szavakat, amiket már mintha halott volna valahol. Ilyenkor, mikor az utolsót kell megfogni, akkor nem akar jönni az biztos. De nem ma! Megint kapás és lehúz egy jó adag zsinórt majd lefordul az ebadta. Boci szemekkel nézek Dórira és ő elkezd győzködni, hogy nyugodtan dobjak újat, nem sietünk sehova. Már nem hiszek benne ugyan - úgy érzem az utolsót ebből a rajból most vesztettem el -, azért újra dobok. Pár perc múlva az eddigi legerőteljesebb kapással jelentkezik az "utolsó" pontyom! Fantasztikus hangulatú fárasztás után egy szép tövest merít nekem Dóri. Mehetünk.

Casting vendégségben a Dunán

Ennyi! Feladtam. Nem szeretnék többet bajlódni a castinggal. Nagyon ritkán vettem csak a kezembe és akkor is időről-időre csalódást okozott. Pedig nagyon akartam esküszöm, mert majdnem annyira vonzott, mint a műlegyezés! Még egy régi írásomat is kiraktam búcsú képpen. (Madárral halra?) Aztán ehhez a poszthoz hozzászólt, Dóri egyik régi ismerőse, Tomi. Felajánlotta, hogy esetleg adna egy-két tippet és úgy hátha újra látok benne valamit...

A széles víz

...azt gondoltam, miért ne? Lehet, hogy megint megszeretem! De aztán eszembe jutott, hogy hányszor hozott ki a sodromból a rossz beállítás, a gubanchegyek és egyéb hülyeségek! Nem, többet soha! 

Végül privát üzenetváltásokba keveredtünk ennek kapcsán Tomival és miután megvitattuk a kérdést, egy közös horgászatra invitált minket. Hát persze, hogy megyünk! Egyrészt soha nem szabad kihagyni egy meghívást sem, másrészt a Duna volt a cél és már nagyon régen visszavágytam oda. Nem mellesleg pedig, kíváncsi voltam, hogyan míveli a castingot Tomi. De amikor telefonon időpontot egyeztettünk, megint határozottan kijelentettem, hogy nem tud rávenni újra! Nincs az az Isten!

Persze alig tudtam aludni a horgászat előtti estén...
Reggel aztán Vértesszőlősön beugrottunk még a horgászboltba, örök barátomhoz, Ekihez. Jó régen járunk hozzá, ha jól tudom éppen most  ünnepelte a bolt 20. évfordulóját, csak ajánlani tudom! Még az első igazi "felnőtt" botomat is nála vette Apám, amikor kiváltotta az ifjúsági engedélyemet és annak a botnak köszönhettem a legnagyobb balatoni pontyomat is. Eki rendesen megszponzorált minket, mert nem engedte kicsengetni az összeválogatott, szatyornyi cuccot. Mérgesek vagyunk miatta rendesen és már forraljuk is a bosszút! 

Találkoztunk Tomival a megbeszélt helyen és nemsokára már a vízen, csónakban ülve diskuráltunk a castingról. Na, meg úgy általában mindenről. Komolyan mondom nem emlékszem, hogy volt e már ilyen életemben, hogy ennyi tapasztalatot, ötletet megosztott volna valaki velem. Ezek mellett még annyi horgásztörténet, jó és rossz élmény hangzott el, hogy nem is tudom, hogyan fért bele a szűk 12 óra horgászatunkba. 

Tomi először elmondta a dobások technikáját, az orsó beállítását és rögtön meg is mutatta egy-két dobásban. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy amit mondott, arra nagy százalékban már magamtól rájöttem, de a lényeget, hogy mitől jó a dobás, azt persze teljesen tévesen gondoltam. Tudtam, hogy Tomi ügyes, de igazán ekkor jöttem rá, hogy mennyire! Félelmetesen jól és ösztönösen cselekszik minden pillanatban! Aztán átadta a "szerszámot" és megpróbálhattam: hát nem kicsit izgultam, mert ilyen penge cumó még nem volt a kezemben. Rendesen sántított az első dobásom... a második is. A harmadiknál egész szépen elrepült a wobbler 3 egész méterre. Még egyszer megmutatta Tomi. Megpróbáltam leutánozni és így már nem engedtem el későn a zsinórt. A következő dobásnál a fejem felett szálló 747-es utasszállítót akarta magáévá tenni a műcsali és miután a terrorcselekmény kudarcba fulladt, visszahullott a csónakba. Gájdunk komoly arccal ült, - valószínűleg nem akarta nevetéssel elvenni a kedvemet - Dóri röhögött, én meg sírtam! Ezek után már "tét" nélkül dobáltam és kezdtem megérezni a furfangot. Elértem egy jó távolságot, aztán megint és megint. Sőt valamiért az irány magától beállítódott a kezemben.

Tomi felé fordultam és mosolyogva taglaltam, hogy kezdem érteni mi volt a hiba, amikor egy kicsike fogatlan keszeg lerántotta kezemből a botot. Hát kell ennél jobb visszaigazolás? Tomi már boldog volt, mert elmondta, hogy ezen izgult a legjobban, hogy legalább egy halat sikeresen fogasson velünk (bár előre mondtam neki, hogy ez mellékes).

Az első meglepetés

A délelőtt további részében 20-30 méteres távolságban csorogtunk a parttól az élőn és a következő halam egy domi volt, ami ugyan már a kezemben volt a csónak mellett, de a fényképezés elől sikeresen meglógott. Az érzés viszont megmaradt és ez a domi olyan lavinát indított el bennem, amit nagyon régen nem éreztem hal iránt. A torkomban, a szívemmel dobtam újra és újra, hogy még egyszer érezhessem ahogyan kap. Ez volt életem első domolykója! Egyszerűen úgy elvarázsolt, hogy egyfolytában vigyorogtam! 

A domi lakása

Most Dóri akasztott valamit! A kis rózsaszín Barbie-bot, - ahogyan Tomi később emlegette - hétrét hajlott. Egy majd' kettes balin volt az elkövető!

Jön már!

Tomin egyre jobban látszik, hogy nagyon örül, mert Dóri is megcsípett egyet és többszöri unszolásunkra, Ő is kézbe veszi pálcáját. Ezután valami olyan önfeledt örömpeca következik, amilyet nagyon ritkán élek meg. Persze gájdunk egymás után aprítja a halakat, hol domi, hol pedig balin akad neki.

Jönnek

Tomi: "Ja, hogy ezeket is fényképezzük?"

Még mindig csodálkozva nézem, ahogyan horgászik és azt gondolná az ember, hogy ennyi tapasztalattal a háta mögött, már szinte természetes neki, hogy jönnek a halak és talán kicsit unottan kezelve őket a jóra vár mindig... pedig a nagy fenét! Ugyan úgy örül minden halának, mint én imént az első domimnak!

Ez tetszett meg Dorisznak.

Meséltem neki, hogy a márna az a halfaj, amit mindenképpen szeretnék egyszer kifogni, mert suta tavi horgász lévén ez is kimaradt az életemből. Megértően bólogat és délután egy kis pihi és frissítő elfogyasztását követően kivisz minket egy általa jónak vélt pályára. Lekötünk és bedobjuk a cájgokat. Tomit megint noszogatni kell és nagy nehezen elővesz egy feedert, amit valószínűleg évek óta nem használt már és kissé idegen kézzel belöttyinti közelre.

Mi fogunk két fenkjáró küllőt (szintén egy új halfaj a horgon) majd 10 perc után Tomi unottan sóhajt egyet: "- Na ez még mindig nem nekem való!"
Abszolút megértem. Akármennyire akarom azt a márnát még ráérek vele... és már nekem is viszket a tenyerem: hátha jönne még néhány domi a naplementében. Így kis idő múlva megint csorgunk a parttal párhuzamosan. Vagy öt domi kapást sikerül elkapkodnom: hiába, még nem értem őket igazán és izgatott is vagyok! Aztán betalálunk egy kisebb balin seregbe és mindenki akaszt egyet. Persze aprók és Dórié le is akad. Tomi és én sikeresen visszaengedünk egyet-egyet.

Dorisz persze megszólal, mikor indulunk a kocsihoz, hogy Ő csak egyet fogott. Ja... végül is... igaz a legnagyobbat, a legfinomabb bottal... na de, ezt már megszoktam!

Mielőtt indulunk többször megköszönjük Tominak a kiváló kalauzolást, a temérdek élményt és jó tanácsot (ha tehetném, még ezerszer köszönném meg). Kikívánkozik belőlem a kérdés: "- Akkor holnap reggel ugyanitt?" Persze mindhármunknak programja van és csak nevetünk. Remélem, hogy: "...this is the beginning of a beautiful friendship."
Legalább három napig hallgatom non-stop Dóritól, hogy: "- Te jó ég, mennyire hihetetlen jó élmény volt!"

Csoda volt!

Ja, azóta a netet bújtam és botot kerestem. Tomival megvitatva a paramétereket: jelentem megvan az új casting botom! Hogy a rosseb vinné el!

Dóri+a halak

"Na, ez már kicsit erős..." - gondoltam, mikor Dóri már a negyedik pontynál tartott, nekem meg egy árva kapásom se volt. Amikor először kérte, hogy mutassam meg neki, hogyan kell bedobni a botot, még nem sejtettem, hogy ide növi ki magát pár hónap leforgása alatt, ez a hirtelen jött kíváncsiság. 

Tanítottam már sok mindenkit a peca alapjaira, de megmondom őszintén, hogy néha már fárasztott az, ha sokadikra sem ment egy-egy "lecke". Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem voltam kitartó másokkal - főleg, ha láttam a feltétel nélküli érdeklődés jelét -, de ha valakiben nincs meg a természetes készség, úgy nehezebb.

Na, Dorisszal ilyen gondom sose volt. Teljesen érthetetlen módon, mindent elsőre úgy csinál, ahogy azt kérem tőle. Valahogy ráérez arra, ami a helyes irány, de még meglepőbb az, hogy még a miértjét is kitalálja magától. Olyan mintha már tudna mindent, csak éppen még egyszer át akarná ismételni vagy tetszik neki, hogy feleslegesen jártatom a számat; a semmiért! Komolyan néha azt hiszem, hogy csak ugratni akar és már rég óta tudja, amit mondani készülök. Egy párszor már rákérdeztem...

Tehát, mikor egyértelműen láttam már a szemében, hogy tényleg nagyon akar, eldöntöttem, hogy megmutatom, amit tudok. Az alapoktól kezdve lehet ezt csak jól és akkor majd meglátom mi történik. Először is letette az országos vizsgát és kapott egy saját engedélyt, aminek nagyon örült. Az apróhalazást mutattam meg neki először orsó nélküli bottal és úgy számítottam, azzal el lesz egy-két hétig. Na, ez egy napig tartott. Még csak azt sem mondhattam, hogy ezt nem tudja még, mert láthatóan magáévá tette pillanatok alatt és a huszadik snecinél kijelentette, hogy nagyobbakat akar fogni... 

Jó akkor úszózzunk match bottal, ott jöhet bármi a 5 dekástól 20 kilósig (csak legyen hely kifárasztani). Ekkor megtörtént a legrosszabb, ami történhetett: beleakadt egy 7 és feles amurba! A baj ott volt, hogy meg is fogta! Mert tudtam, ha azzal folytatja, amivel eddig, - tehát még nagyobbat akar fogni -, akkor meg leszek szorulva rendesen: még én is éveket várok egy ilyen fogásra! Ráadásul a lehető legjobban lefinomított cuccal fogta és csak néhány apróbb utasítással fárasztotta ki ezt a lovat, teljesen profin.
Videó a fárasztásról!

Ezek után el kellett magyaráznom, hogy ez nem megy ám mindig így és a következőt kérdezte: "Miért nem?"

Tehát fel se fogta, hogy az hogy meglett ez a hal, egy kisebb fajta csoda! Következő alkalommal bevittem magammal csónakkal. A bokor előtti pontyozás rejtelmeit és szépségéit akartam megmutatni és mivel már hiba nélkül dobott és fárasztott, ráadásul a kapásokat is jó érzékkel felismerte, nem láttam akadályát, hogy egy nehezebb pályán is kipróbálja magát. Elmondtam neki, hogy ne szomorkodjon nagyon, ha esetleg elmegy egy-két hal vagy leszakad a szerelés ezen a nehéz terepen. Aznap öt erős pontyot parírozott ki a bokrok közül!

Első potyeszok

Már a szívszélütés kerülgetett, hogy ezek után mihez kezdek!? Szépen nyugodt hangon elmagyaráztam neki MEGINT, hogy ez azért nem megy ám mindig így, de persze meg kellett kérdeznie ártatlan tekintettel: "Miért nem?"

A következő héten lejutottunk Tihanyba a szokásos tavaszi horgászatra és ott tölthettünk pár napot. Természetesen a horgásztanya látványa és a környezet Doriszt is elragadta és már első nap kaptam is a kérdéseket, hogy mikor milyen módszerrel hol horgászhatunk majd? Gondoltam most megmutatom neki a fenekezést, bojlizást a Balatonon azzal el lesz és még megfűszerezem egy kis feederezéssel is. Nagy baj lett ismét! Egymás után fogta a darabos balatoni pontyokat fenekezve; éjjel pedig fogott egy öt kilós bojlis pontyot! Másnap pedig úgy 30 keszeg, garda és 2 jobb ponty után kicsit megunta aznapra a feederezést! Te jó ég, most mihez kezdjek!?

Garda

Darabosak

Jó, tudomásul vettem, hogy nehezítenem kell még mindig. Becsónakáztunk tehát, hogy süllőt fogjunk. Végig egy kapást sem tudtunk kicsikarni a csíkoshátúakból, de valahogy mégis sikerült neki fogni egy balatoni kígyót.

Kergyó

Ekkor csak azért lepődtem meg, mert kijelentette, hogy ez a hal neki tetszik! "- Ezen, mi???" Hát még én is undorodom tőle, pedig már láttam egy párat!
Kifele jövet meséltem neki a balinokról és arról, hogy majd egy évig tartott mire megtanultam, hogy a horgászatához milyen pontosan kell dobni. Nagyon nehéz megfogni! Mi volt a következő mondata: "Kipróbálhatom?" Persze! Elmondtam, hogy szinte a nádas tövében kell, hogy leessen a körforgó és rögtön el kell kezdeni tekerni, nehogy leakadjon. Dobott... és a parti fán landolt a körforgó. "- Ennél azért finomabban." - javasoltam. Ekkor szó nélkül lerántotta a faágról a blinkert és kitekerve újra dobásra emelte a botot. Ez a dobás persze, hogy töklétesen sikerült és két orsófordulat után rávágott a balin! Egy másfél kilós volt a jutalom! Életében először pergetett és második dobásra fogott egy ilyen hibátlan példányt! MÁSODIKRA!

Projekt letudva!

Már nem tehettem mást, tudomásul vettem. 

Otthon kitaláltam, hogy ha tényleg ennyire lelkes, akkor a születésnapján elviszem és megmutatom neki a legnehezebb horgászatot, amit ismerek: a műlegyezést! Elég hülye ötletnek tűnt egy lány születésnapján, horgászattal előrukkolni, de minden jel arra mutatott, hogy tetszeni fog neki. Beültettem a kocsiba, anélkül, hogy tudta volna hova viszem és lementünk Visegrádra. Mikor meglátta a pisztrángos tavakat, felcsillantak a szemei, de még nem tudta mi következik. Összeraktam a legyező botot és megkezdtem az oktatást. Öt percig, mert utána kivette a kezemből és mintha a metronóm 1/4-es ritmusa kattogna a fejében, elkezdte a legyező botot hiba nélkül használni. Fogott egy jó pár pisztrángot... néhányat visszaengedett, egy-kettőből pedig ünnepi lakoma lett.

Hibátlanul

Vissza

Ünnepi vacsi

Már tényleg nem tudtam mihez is kezdjek, Dóri már jó pár gyakorlott horgászt lepipált (köztük engem is). Számolatlan halat fogott az első horgászévében, ami csak egy videóba fért bele: 
Dóri+a halak

Igazán azért vagyok rá büszke, mert azt a módszert erőlteti mindig, ami még nem hozott sok halat és ez jelzi igazán a szenvedélyét! Pergetve csukát nehezen fogott, de persze az is meglett:

Végre, ő is megvan!

A süllőzés - a balatoni kudarc után -, a kedvenc módszere lett, és persze ott is van már jócskán szép eredmény.

A kedvencek!

Soha nem kellett neki elmagyaráznom, miért engedjük vissza a halak 95%-át, mert egyébként is megsajnálja őket és teljesen magától érthetőnek  tartja. A kis halakat is megbecsüli és tisztelettel bánik minden élőlénnyel a víz körül. Ez csak természetesen, szívből lehetséges, mást nem tudok elképzelni.

Aprópontyság

Mára már egy rekordlistás hala is van egy 31 centis törpe személyében:

A szörny!

Óriás Törpe

Tökéletesen köt szereléseket a kezdetektől, a legapróbb horogtól elkezdve! Már mindent szinte csak ő akar csinálni. Készítettünk együtt csalikat és már saját botjai is vannak. Kapott tőlem, egy igazi lánynak való rózsaszín UL pergető botot, a hozzá való orsóval. Most ezzel kergeti a gyanútlan ragadozókat!

Pink Pearl

Természetesen, már saját elgondolásai és módszerei is vannak egy hal becserkészésére! 

Az idei évet megint erősen kezdte és erre az évadra egy tízpluszos az álma. Szerintem már sejtitek, mi lesz...

Nem tudom mit is mondhatnék ezek után... remélem azért néha nekem is marad valami!