Madárral halra?


2010.05.29.

Általában véve majdnem minden ismert módszerbe szeretek belekóstolni. Ezeket kisebb-nagyobb sikerrel alkalmazni is tudom. Viszont van olyan, ami nagyon vonz ugyan, de elképzelni se tudom mikorra tudom magamévá tenni. És persze vannak azok a technikák is, amik rém egyszerűnek látszanak és csak legyintek, hogy ezt még a hülye is tudja. Aztán mikor oda kerülök, hogy hajrá itt az alkalom, csak nézek, hogy milyen furfangos ismereteket igényel.
Ilyen a casting is. Születésnapomra kaptam egy casting botot, aztán karácsonyra a hozzá való baitcasting orsót. Tavasszal, mikor már jobban voltam, boldogan vittem az első pergetésemre. Hát kifogott rajtam elsőre, aztán másodszorra is. Úgy a dobásaim 80 %-a gubanccal végződött, pedig olyan egyszerűnek látszott, még a dilis Amerikaiaknak is megy. A zsinórválasztás nem volt megfelelő és később az is kiderült, hogy nagyon könnyű műcsalikkal próbálkoztam. Bokodon rengeteg a fekete sügér, ezt már hallottuk. Meg is kellett néznünk. Egy ismerősünknek még faháza is van ott, hát gyerünk! A kora tavaszi időpont nem a legmegfelelőbb erre, de azért láttunk egy két jó rablást és odakoppintott néhány "nagyszájú" a műcsalinak. Naplementekor 5 centis wobblereket raktunk fel vendéglátónk tanácsára. Na, ekkor nem tudtam dobni tovább a multival és lecseréltem a megszokott peremfutómra. Egyet-egyet sikerült kifogni az apróbb állományból, de így is nagyon boldogan távoztunk. 

A minap bátyám megint megemlítette, hogy megnézhetnénk mi van most Bokodon, mert úgy hírlik fogják őket. Most már nem is próbálkoztam a castinggal, mert tudtam milyen a pálya és használható tanácsokat azóta nem tudtam begyűjteni. Befelé sétálás közben láttam egy srácot, aki igen ügyesen dobálta a multiját, de nem mertem megállni rákérdezni, így ismeretlenül. Érkezésünkkor vendéglátónk még nem volt ott, de a sügérek már javában csapkodták a vizet. Kicsit olyan érzésem volt, mint Tihanyban mikor a balinokat látom. Ők is hasonlóan kergetik az apróhal-sereget. Nem bírtunk magunkkal muszáj volt dobálni. Top watereket raktunk fel, mert a hallottak szerint, most ezt kérik. Nekem kicsit hihetetlennek tűnt hogy ez a csali odacsaljon akármit is. Én egy szöcskét imitáló Japán gyártmánnyal próbálkoztam. Gabó egy Rapalát választott, abból is a 7 centist.

- Nem lesz az nagy? - Kérdezem olyan gúnyosan.
Dobunk egy párat a hírhedt bokor mögé, ami mellett egy vasdoboz egyik sarka kikandikál a vízből. Jó helye ez a "vadászoknak".

Bátyám az egyik dobás után lehajol és pont akkor, valami lerabolja a felszínről, az álló Skitter Popját. Bevágáskor szinte a vízig rántja kezéből a botot az ellenfél. Hihetetlenül küzd és rendre lehúz a zsinórból a kitörésekkor. Még mikor a stéglábnál van elkészülve, még akkor is letör a víz alá, ha alkalma van rá. A grippel biztos fogást találok rajta és kiemelem neki. Felülről veri a másfél kilót.

- Ez igen, ez szép. - hajtogatom folyamatosan.
De aztán dobok miután útjára engedjük, mert én is érezni akarom ezt a harcot a karomban. Nem kellett sokat várnom úgy a második harmadik dobásra rá is mart egy kis mohó. Ő kicsit akrobatikusabb mint bátyámé, mert rendre a vízszín felett próbál megszabadulni a műcsalitól, gyönyörű bukfencek közepette! Csak mosolyogni tudok, mikor visszaengedem.

Később még Gabó akaszt egy kisebbet, ami elmegy. Aztán még egyet sikerül kivennem. Nagyon aktívak, annyi biztos! A házigazda is meglett közben és már ő is dobál. Még többen jönnek felénk a stégen. Vendéglátónk ismeri őket, azt mondja jó gyerekek és az egyikük horgász-szakíró, valamilyen Vili (azóta, megtanultam a nevét: Varga Vilmos volt az). Na, itt az alkalom - gondolom - most kifaggatok egy profit, a multiról. A srácok tényleg nagyon jó kedélyűek. Mellettünk dobálnak és halkan, de biztosan elkezdem kérdéseim sorát. Miközben alanyom válaszol, hatalmas műcsalikat vesz elő dobozából.
- Ne haragudj, de mit szeretnél azzal? - Kérdezem meghökkenve.
- Ezekkel? Figyelj!
Második dobásra kivesz egy jobb sügért. A csali, ami olyan fél öklömnyi, hihetetlen hangot és mozgást produkál a vízben, mint egy madárfióka. És lám, szeretik! Igazi képet erről a csaliról nem tudtam szerezni, mert kereskedelmi forgalomban csak a Japánok csinálják, nem nagyon kapható! Ja, meg nagyrészt home-made!



- Multival ilyeneket kell dobálni! - és elővesz emberem még egy olyan 17 centi körüli wobblert.

- Értem...
Mást nem tudtam mondani. Ezek után? Azt hiszem, újra kell töltenem a csalis dobozokat...

Mikka

2010.05.25.

- Levisszük a Mikkát pecázni! - ezzel a mondattal invitált a bátyám egy Derítős horgászatra. Mindig szívesen megyek úszózni a Derítőre, mert tartogat meglepetéseket és egy-két kivétellel fogás nélkül még nem jöttünk el.

Mikka csak néha jár haza, mert Angliában él. Egymillió éve barátok Gabóval és ha Bicskén jár, mindig próbálunk sokat talizni. Mostanában eléggé erősen visszatért a gyermekkori horgász-szenvedélye és mielőtt megjött már sokszor üzente, hogy szeretne horgászni. Érthető hogy az embernek egy idő után vissza-vissza térnek a régi szenvedélyei - és tudom, hogy ez a horgászattal hatványosan működik - ahogy telik az idő. Mikkánál ezt még az is megfűszerezi, hogy úgy tud örülni és olyan mértékű a halpánikja, hogy komolyan mondom öröm nézni ahogy lelkesedik!
Tehát biztos voltam benne, hogy jól fogunk szórakozni.

4-en szállunk be Petya barátunktól kölcsönkért csónakba, aki ma sajnos nem ért rá. Gábor és Gabó ülnek a két végén én meg Mikkával a padokon középen. Bátyám nyugodtan etetget én meg szinte kapkodva rakom össze a botokat, hogy végre bent legyenek. Végre jól állnak az úszók és már jöhet az első potyka. Gabó még mindig csak etetget pontosan de különböző helyekre, hogy ha az egyik nem válik be akkor a másik még jó lehet. Kisvártatva bedob végre, mikor mi már 10 perce bámuljuk az úszókat. Mondanom se kell hogy pár pillanat múlva bevág és keményen lehúzza a kezét - meg a zsinórt - a jónak vélt bajuszos.
- Ilyen nincs, már megint belenyúltál! - Csóválom a fejem. Jó kiadós fárasztás után merítek neki egy gyönyörű pikkelyest. Hát ez megint jól indul! Majdnem 7 kilót mutat a mérleg.

Izgatottan várom hátha az én úszóm is megmozdul. De most meg Gábor vág be és fáraszt. Aztán mielőtt meglátnánk halát valamiért lefordul neki. De már nem érünk rá sajnálkozni mert Gabónak megint kapása van. Egy olyan kettes körüli jön ki, amivel most tele a derítő, mert ezeket telepítették utoljára óriási mennyiségben. Hirtelen megint Gábor van a középpontban de lefordul a hala megint.
- Valami ott nincs rendben - hangzik el.
Kicsit átvizsgálom a végszereléket és átvariálom neki egy másik horoggal és előkével.
- Most már biztosan akad - biztatom. Mi Mikkával csak pislogunk de többet nem is tehetünk, mert kapás az nincs. Helyezgetjük az úszót mindig újabb dobásokkal a jónak vélt helyekre, de továbbra is csak asszisztálunk Gabóéknak. Mikka dobástechnikájával még vannak gondok ezért többször megpróbáljuk kijavítani. Rászólunk:
- Ne így! Előbb engedd el... nem lesz jó hosszabb zászlót hagyj! ...stb. Szóval szegény azt se tudja hol a feje. Aztán megtörik a jég, mikor végre Mikka is bevág. De hogy? Akkorát odasuhint a botnak mintha 100 méterre horgászna és biztosra akarna menni!
- Miki, legközelebb elég csak egy kicsi de határozott mozdulat! - kezdjük meg a tanítást, most már óvatosan. De meglátjuk, hogy Mikka csörlőzi a halat a csónak fele.
- Hé, hé óvatosan! Nem úgy kell, először csak a bottal dolgozz, aztán ha már érzed, hogy kivel van dolgod és ha enged, csak akkor tekersz. Húzod... utána tekersz, de ne engedd nagyon le a botot csak úgy 60 fokig, aztán megint húzol, de csak ha engedi! Te fáraszd a halat, ne ő téged! - röpködnek a tanácsok mindenhonnan és szegény Mikka azt se tudja merre figyeljen. Nehéz így elsőre mindenre újra ráérezni, de talán ha mondogatjuk neki, akkor nemsokára menni fog. Igazából sose tudom, mi lenne a jó választás? Hagyni, hogy emberünk magától jöjjön rá mindenre, vagy szinte percenként elárasztani a helyes instrukciókkal? Persze, én is tudom, hogy az arany középút lenne a legjobb, de azt igen nehéz eltalálni. Mindig van valami gond... és sértődés vagy óriási röhögés lesz belőle. Az utóbbi mondjuk a jobbik eset és itt nálunk is ez történik éppen. Jókat nevetünk Mikkán. Ő meg kifiguráz minket magában vagy néha hangosan! A lényeg hogy megvan az első hala! Egészséges aranyszínű 2,5 kilós tükrös ami lehet, hogy Angliában négy vagy akár öt kilósra is megnő Mikka elbeszélésében.

De aztán történt olyan is amit nehezen hinnék el én is, ha mesélnék. Mikka és Gabó egyszerre fárasztottak mikor Gábor bevágott és hát nem volt mit tennem a két leggyorsabb pontyot egyszerre kellett merítenem!

Végül azért nekem is sikerült beleakadnom egy-két bajszosba. Az egyik nagyon járatosan lavírozott a víz alatt, mert egy ág alá úszott be és úgy éreztem onnan már nem találja a kiutat. Rövid oda-vissza hegedülés után, nagy meglepetésemre kibújt valahogy. Csak próbálkozni kellett! A zsinórom ilyenkor úgy kiszőrösödik, mint az a bizonyos pincei, tehát azon szakasztól meg kellett szabadulnom, mert a következő halamat már nem bírta volna el! Szóval igazán jól mulattunk és Mikka számítása szerint, egyedül csak ő, legalább 5 halat fogott.

Később megint elmentünk horgászni. Most Mikka vitt engem egy barátja tavára. Nem térek ki most a körülményekre, talán majd akkor, ha az a bizonyos barátja megengedi. Elég az hozzá, hogy álmaim tavára vitt és szinte egész végig hüledeztem, hogy milyen helyen vagyunk. A helyről képet nem csináltam, de fogtam egy halat és azt lefényképeztem. Egy gyönyörűséges spanyol ponty-kölyök! A kedvenc ponty-félém ez és életemben, azt hiszem kettőt fogtam összesen.
Az igazi spanyol!
Akkor tájt kezdődtek az óriási esőzések és elkapott minket az egyik ilyen, úgyhogy csak kevés ideig maradtunk. 
Kösz, Mikka!!!

Tihany

2010.05.07.


Mint mutattam, már sokat készültem a tihanyi horgászatra. Ettől függetlenül, nem voltak nagy elvárásaim. Sajnos a balatoni halállomány az utóbbi években drasztikusan csökkent. Azt tudtam, hogy egy két pontyot így is sikerül majd fogni, meg talán a tilalom után néhány balint is. A fő, hogy együtt legyünk és végre kieresszük a gőzt! De, ami történt, az minden elvárásunkat felülmúlta.


Általában az első napon nem igazán horgászunk, mikor leérünk, inkább pakolászunk, meg fröccsözgetünk és hát abba el lehet fáradni! Most viszont annyira szép időre érkeztünk, hogy - miután beszélgettünk egyet a gondnokkal és nagyjából el is pakoltunk - azon kapom magam, hogy a pontyos botokat rakom össze. Ritka, hogy ilyen gyorsan nekilátunk, de úgy látom most a szép idő, mindenkiből kihozta a horgász-éhséget. Megvitatjuk még milyen csalikat próbáljunk először és hogy kinek, mi a favoritja, de végül megvan a tuti! Az állványok felállítása még egy kicsit furfangos volt (ragasztószalagok, miegymás) de csak sikerült elhelyezni. Természetesen mindenki megpróbálja a legnagyobbat dobni, ezért volt egy két szakadás meg röhögés - és szakadva röhögés. Én például, mindjárt az első dobásomnál nem tartottam fontosnak kinyitni a kengyelt. Minek is azt, nem igaz? Majdnem a cipőmig dobtam így! Tehát miután kiröhögtük magunkat, - meg egymást - kicsit leültünk, hogy megigyuk a maradék italunkat és csak úgy nézzük a vizet. Én kisétálok összerakni egy merítőt nagy optimistán. Félútról azt látom, hogy Sebi már be is vágott a túra első halának. Visszamentem hát, mert volt ott egy merítő, igaz a gondnoké, de megengedte, hogy használjuk. Befele menet a stégen már mosolyogtam magamban és elképzeltem mennyi kisponty fog még velünk kibabrálni a nyaralás alatt, hiszen: - most volt telepítés! Ilyenkor van elég méret alatti potyka, amiket sorba dobálhatunk vissza. Kiértem és nem nagyon értettem, miért nem szákoltak még a fiúk?
- Mi az, jobb hal? - Kérdeztem oda Sebinek.

- Hát...? - Jött az egyenes válasz. Kezembe vettem a merítőt odamentem és addigra észrevettem, hogy már a stég jobb oldalát járja be lomhán, fel s alá, ahogyan a nagyobb pontyok szokták. Közben saccolgatjuk a súlyát. Én 3-4 kilóst mondok látatlanban, a többiek 5-6-ot! Szépen nyugodtan bólogat a jól bejáratott pontyozó bot Sebi kezében és rajtam már komoly halpánik lesz úrrá: mi lesz, ha beszalad a tuskósba és szakít!? - Izgulok továbbra is, de Sebi kiválóan parírozza halát és néhány szempillantás múlva, sikerül belevezetnie a merítőbe: Amindenitneki! Gyönyörű egészséges tőpontyot sikerült fognia! Nem három kilós. Szaladunk ki vele, hogy mérlegelés után rögtön pontyzsákba kerüljön és ne sérüljön semmiképpen, hiszen az már most biztos, hogy visszaengedjük ezt a szép halat. A digitális mérleg 7 kiló fölé pörög és ha a zsákot levonjuk, ez a hal kérem kerek hét kiló!

Nem rossz 7-8 percnyi horgászat után, de most ki fogja ezt felülmúlni? Estig még kijön egy pár jó ponty miközben örvendezünk a kezdetnek.


Tavasz van és ilyenkor minden megbolondul egy kicsit. Kis gyíkok rohangálnak mindenfele a tanya körül és nem félnek a kamerától.
Így köll szerelmezni kérem!

A Tó keszegállományára sosem volt panasz, ezt most is bizonyítja, de csak vigyázva tartjuk meg őket, mert a túl sok keszegfogás, rengeteg halpucoláshoz vezethet. Viszont a tárcsázáshoz kell egy kis alapanyag!

Ahogy teltek a napok, próbáltam minden végszereléket jó állapotban tartani, hogy továbbra is jó eséllyel horgászhassunk mindenre. Ez néha nem könnyű, mert a fáradtság is megviselt. Úgyhogy így utólag is bocsánatot kérek, mert nagyon házsártos voltam. Igen, tudok róla... bocsi! Mikor nyugodtan leültem kint és megpróbáltam a jobb pontyok után nézni, sajnos csak kis százalékát fogtam meg az akasztott 4-5 kilós pontyoknak. Éjjelente bojlis kapások is voltak, pedig arra már tényleg nem számítottunk. Második éjjel sikerült is egy 5,5 kilós ponttyal megküzdenem. Azért írom, hogy küzdelem volt, mert mint a végén kiderült egy igazi balatoni lavorponttyal hozott össze a sors és alig akart kifáradni.

A bojlis halaim közül sok végezte a már említett tuskósban és ez másokkal is megesett. Ott sok megy el. Miután az én szerelésem volt, ami felmondta a szolgálatot, ezt nem kis kudarcként éltem meg, de majd legközelebb! Mindig pontosabb leszek!
Egyik nap aztán beleakadtam egy olyan halba, ami csak ment-ment, de nem akart megfordulni. Szerencsémre Stiles pont arra járt és hozta a csónakot. Mire beszálltam Sebi is megérkezett és hárman mentünk a hal után. Már a bójánál jártunk és még mindig csak ment. Aztán mikor a csónak mellé sikerült húzni már fáradt voltam, de a hal még nem akart feljönni, hogy megnézhessük. Egy nagyobb, erősebb húzásnál végül feljött és hát erre nem számítottunk: egy hármas nyurga, amiből már legalább 4-5 fogtunk. Ez volt az? Mindenki rajtam röhögött,amit meg is értek. Viszont azt a mai napig nem tudom, hogy tudott úgy húzni!?
Jó helyen voltak a bójáink is, valami mégsem stimmelt. Az etetés mindig problémás, mert a legtöbben azt tartják jó módszernek, ha nem minőségi, hanem mennyiségi etetést csinálunk. Emellett lennék én is, de mi lenne ha most kivételesen okosan és pontosan, csak keveset szórnánk be. Ez az első pár napban azért nem jött be, mert igazán a bója helyét sem találtuk. Ide-oda helyezgettük napokig, így az etetés keveset ért, de a halak étvágya nem rosszabbodott. Péntek éjféllel aztán befejeződött a ragadozó tilalom is. A balinok is jól jöttek és a süllő kapásokra sem lehetett panasz. Gabó megint felülmúlta önmagát és volt olyan, amikor 14 balint akasztott rövid idő alatt. Később engem is bevitt Norbival az új csónakon és fogtunk megint jócskán. Norbié lett végül a legnagyobb, 3,5 kilós fenekeszeg:

A süllők megleptek, mert egész szép mennyiség lett a tavalyihoz képest. Bár a méretkorlátozások körül volt egy kis félreértés.: 30cm... nem 40!!! Ez többen csak most tudták meg, de ez nem baj. 

Komolyan alig hittem a szememnek. Olyan halat fogtunk, amilyet kívántunk és akkor, amikor csak akartunk. Mindenki fogott szép példányokat:

Fantasztikus volt most a Balaton. Mi pedig hálásak. Amit csak lehetett visszaengedtünk, hiszen jövünk még és szeretnénk, ha mások is szereznének ilyen élményeket! Körülbelül ez lenne az a gondolkodásmód, ami jó lenne ha elterjedne kis Hazánkban. Bárcsak! De úgy érzem fohászkodhatok még jó darabig...

Másnap szörnyű volt a gondolat, hogy megyünk haza és reggel még sok teendő várt ránk, többek között a haltisztítás, aminek nehéz nekikezdeni. Végül, miután sikeresen elpakoltunk mindent, - és a halakat is elosztottuk és elrendeztük - elköszöntünk a víztől, ami annyi szépet nyújtott ezen a tavaszon és megígértük neki az őszi viszontlátást.

Igazság szerint én köszönhetem most a legtöbbet. Na nem a Balatonnak, hanem nektek srácok! Télen álmodoztam erről sokat, de igazán nem hittem, hogy sikerül eljönnünk ilyen hamar. Szóval köszönöm nektek!
Klikk ide ---> Saját kis tihanyi videónk!

Szerelem


Mostanában nem írtam tudom. Ennek az az oka, hogy kiderült, hogy el tudunk menni Tihanyba horgászni és erre készültem. Egyik pillanatról a másikra alakult így és most nem részletezem de a lényeg az, hogy a barátoknak megint nagyon sokat köszönhetek, mert önerőből soha nem tudtam volna elmenni. Hétfőn indulunk és hát készülök nagyon. Kőkemény pecálás lesz! Egész héten csak kötöttem a horgokat, varrtam a bojlis szerelést, takarítottam a botokat és olajoztam az orsókat. Természetesen mindenkinek, akinek tudtam vagy aki megkért, nem csak magamnak. Jó kis meló lett belőle és nagyon jól elszórakoztattam magamat, csak ide nem tudtam feljönni! Íme a képek de azóta még sikerült 35 kötést csinálni plusszba!

Ennek a tevékenységnek vannak ám veszélyei is! Egyik kötésnél nem figyeltem kellően és belerántottam az ujjamba a horgot. Először nem mertem megnézni. Aztán kinyitottam a szememet és láttam, hogy csak bőrt fogott hála Istennek! :)


Forgatási nap

2010.04.20.


A bicskei Barátság HE által kezelt tó jó pecázást kínált a hétvégére. Már egyeztettünk az újdonsült horgásztársakkal a találkozó időpontját. Útban a tó fele arra gondoltam, hogy ma megmutathatom, hogy tudok még halat fogni. Az újdonsült horgásztársakat nemrég ismertem meg egy barátomon keresztül és ma forgatni jöttek a bicskei tóra. Nem ránk irányul a kamera, hanem a helyi horgászokra. Mi jóval arrébb foglalunk helyet és nem zavarjuk a videózást. Mindezektől függetlenül én ma nagyon sokat várok ettől a horgászattól. 


Kétszer voltam még csak itt és úgy éreztem, hogy már sejtek egy két dolgot a tóról. Persze ez messze nem igaz, de az embernek mindig van egy olyan érzése, hogy már mindent tud. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy mennyit tudsz a tóról amit kiszemeltél ha a természet közbeszól. A mi esetünkben ez történt. Hatalmas szélre érkeztünk a tóhoz és ez a szél nem csillapodott egész nap. Sőt! Ha valamit igazán gyűlölök az a viharos szél. Lehetne eső, hó, bármi...! És pont az arcunkba. Elbújni se lehet előle.
Azért nekiláttunk a pecának. Még alig volt bent a feederem, - amit csak nagy erőlködés árán tudtam úgy 25 méterre eldobni - mikor majd levette valami a pillangó ágasomról. Épphogy nem töri a spiccet, mikor bevágok nagy izgalmamba, de miért? Hiszen ha ez így hajlik akkor már meg kell lennie! - oktatom magam. De szerencsém van mert él a botom és a halam gyorsan jön felém. Közben a szemem sarkából azt látom, hogy a pontyozó szerelésen a swinger fel le ugrál. Hirtelen nem tudom, hogy az én halam úszott rá vagy az is egy másik kapást jelez, ezért ellenőrzöm. Magasba emelem a botom és a damil szögéből tisztán látszik, hogy közöm sincs a másik bothoz. Megkérem tehát Gábort, hogy üssön oda annak is. Hát jól nézünk ki. Egyszerre kettő!? Mi lesz itt? Persze mindkettő aprócska potyka de mégis szép, szemet gyönyörködtetően egészségesek.Ezek után még legalább három ilyen kerül horogra. Egy jobb példány is betalál a feederre. Úgy két és feles lehet. Aztán kárászok jönnek egymás után és egy dévér is megtalálja az etetést. A kárászok között volt egy olyan, amit rendesen megtépáztak.
Már a horgászat elején láttam, hogy van két kamikaze csónakos a tavon akik az óriási szél ellenére kitartóan horgásznak ott bent. Később észreveszem, hogy egyikük Csabi barátom akiről sikerül egy igen jó fotót készíteni amiről kiderülnek a körülmények. Mikor kievez odajön hozzánk és szokásos beszélgetést fojtatunk a halak miben létéről. Elárulja, hogy fogott egy jó 3 felettit fúrt kukoricával.- Mindenki fúrt kukoricával nyomatja! - állítja Csabi.- Kipróbrálom.
Egy igazán jó hal meg is érkezik a fúrtra de nem sikerül kifárasztani mert szarvashibát követtem el és az apró horog nem akadt maradéktalanul a kemény kukorica miatt.
Ez volt az utolsó akció aznap, mert az embertelen körülmények délben hazatessékeltek minket. Még elköszöntünk a horgásztársaktól, akiket szintén átfújva átfagyva találtunk. Még a jól bevált pálinka sem segített. Ők is pakoltak már, de azért még befejezték a riportokat. Szerencsénkre Laci bácsi - az egyesület elnöke - még fogott egy csodálatosan szép halat. Egy igazi vadpontyot aminek a küllemét alig lehetne leírni. Koromfeketéből a hasa alján hófehérbe átmenő színek egyedülállóan hatottak!
Képekben:

A korai kölykök egyszerre.
A jobb feederes.



Gyerekek.



Teríték.


Félig megettek.

A szél!

Csabilee

A csodaponty!