A hétvégére elterveztük, hogy megkérdezzük a halakat, mit szólnak, ha saját bojlival támadjuk őket, a Nagyegyházi Park-tavon? Csak azt nem terveztük el, hogy a "jó idő" ezen a hétvégén, azt jelenti majd, hogy kegyetlen kánikulában lesz részünk!
Szóval forróság volt és ezt a halak is megérezték. Teljesen reménytelennek látszott, hogy bármi is egyen ebben a pokoli hőségben. A víz nem volt meleg, ááá... csak egy kis paprikát kellett volna belehinteni és kész a halászlé! Azért bevetettük a botokat, a bója irányába és reménykedtünk a lehetetlenben...
Csabika is csatlakozott hozzánk ezen a kis hétvégi túrán, de ő sem volt túlságosan bizakodó. Este mikor olyan elviselhető volt már a létezés, gondoltuk dobunk egy párat a süllőkre és arrébb sétáltunk Csabival pár métert. Még el sem indultunk, mikor hátra fordultam, valami hetedik érzéktől vezérelve és azt látom, hogy Dóri fáraszt! Ahogyan sétáltunk vissza, az járt a fejemben - talán hangosan is kimondtam -, hogy ebben az időben csak amurra tudok tippelni.
Odaérve láttuk, hogy valóban egy zöldségessel harcol és annak rendje-módja szerint 15-20-szor ki is tör, mielőtt sikerül megszákolni.
Na, ez már igen! Jó kezdet! - gondoltuk. A matrac levonása után kiderült, hogy ez a halacska 8,50 kg és ezek szerint Dóri 1 kg növelte tavalyi egyéni rekordját. Az éjszaka csendesen telt és meglepően hűvös, párás volt a parton. A saját oldódó bojlinkról kiderült, hogy szeretik, de sajnos kevés ideig szárítottam. A fagyasztóból kivéve még kellett volna neki egy nap levegőzés. Így a kisebbek annyira szétmarták, hogy előbb-utóbb az egyik magába tudta gyűrni (kb. fél óra). Ezért, miután kijött két-három ilyen, lecseréltem nagyobb, régi golyóra őket. Csabi gyáriból rakott és két 3-as potykát vett ki hajnalban, meg egy jobb amur lógott meg neki a partnál, még sötétben.
Match-eztem egy keveset délelőtt és nagyon szórakoztatott, hogy egymás után jönnek a pontyocskák. Dóri feeder bottal csinálta ugyanezt. Csabi egy nagyon furcsa ötlettel állt elő: kért tőlem egy száraz műlegyet és egy 1,5 méteres előkére akarta kötni. Mondta is, hogy hogyan hívják ezt a módszert, de sajnos elfelejtettem... (valaki elárulhatná). Találtam neki egy bug-ot, méghozzá egy tökéletes méhecske hasonmást. Beküldte egy 80-as ólommal, az pedig szépen lebegett úgy egy méteres mélységben, ha már egyszer fent vannak!? Mondtam valamit, hogy amit azzal fog, azt nyersen megeszem, de már nem is emlékszem...
Jött neki rá egy 30 centis kárász... Basszus!
Aztán Dóri mondta, hogy ha már Csabi így, akkor ő meg felrak egy piros gumicukrot! Ott is beígértem az azonnali nyers kóstolást, habár, mintha hallottam volna valami városi legendát egy gumicukros vagy gumimacis tóról... na mindegy, tudok élni! Dóri dobás után kiengedte a feederen a féket, hogy ihasson egyet és kutatott a hűtőládában, amikor arra kaptam oda a fejem, hogy eszméletlenül zizeg az orsója, miközben húzza valami! És én elordítottam magam, hogy: "KICSIM, VISZI A GUMICUKROT, B*****G!!!" - hát na, kicsit sajnálom az alpáriságomat, de nagyon meglepődtem, hogy öt perc után elhúzta azt a ... jaaajj, nem is tudom minek mondjam!
Végül sikerült meggyőznöm - mielőtt hozta volna a kést meg a villát, hogy nekiláthassak -, hogy ez egy retúr, hát mindenképpen vissza kell engedni! Megúsztam.
Sajnos Csabi egész napos fejgörcse nem múlt és úgy döntött, jobb ha hazamegy. Jól tette, mert mint utóbb kiderült, hiába volt árnyékban, attól még egy könnyebb hőgutát kapott, amit végül sikeresen kihordott lábon, illetve fekve lázasan 2 nap után. Elmesélte, hogy valószínűleg ez a katonaságból maradt neki, mert ott sapkában masíroztatták a tűző napon, amikor kidőlt a sorból, de azt feltételezték, hogy szimulál... két hétig feküdt hűgutával a gyenguszon, miután elhitték neki!
Mivel a tíz feletti pontyok valahol egészen máshol jártak, vagy csak nem tudtuk őket horogra csalni ebben a hőségben, így csináltam egy nagyobb szemes etetést és én is kitaláltam egy cifra csalit, hogy megtámadhassuk az amurokat, majd felraktam Dóri botjára, elvégre ő az amurvadász a családban!
Ződ előkén ződ kukorica, ződ tigris mogyi, ződ techno pufi, ződ ütközővel! Az atyaég is ződ vót! Ráadásul úgy 10 centit hagytam lebegni és... ponty jött rá! Jó nem panasz képpen, mert ez volt Dóri egyik legjobb pontya másnap hajnalban.
 |
| Közel 5-ös |
Éjjel Barnus is csatlakozott egy kis pergetéssel és bátyám is rápróbált a csíkos hátúakra, de egyikük sem tudott kapást kicsikarni belőlük. Dórinak volt egy nagyon komoly elhúzása egy kis élő kárászra, de az is elengedte végül... a vehemenciából ítélve hari lehetett! Aztán még filére jött neki egy 30-as süllő, ami gyorsan visszakerült. Nekem is elkezdtek enni a nyurgák és igaz, hogy már 28mm-es meg dupla 20-as Stéges golyóknál tartottam, de szépen jöttek a 3-4-es bajszosok egymás után, úgy tízen. Végül pedig egy 5,5 kg-ossal zártam a sort hajnalban, elég fáradtan.
Csodás volt a hajnali tó.
Miközben ezt a gyönyörű napfelkeltét nézhettem, észrevettem azt is, hogy a parton előttem kárászok ívnak, sajnos még mindig a kövezésen. Pár perc múlva két-három kilós pontyok jöttek és hüppögve szedték le a kövek tetejéről, a kárász ikrát. Nem tudtam hirtelen mire vélni, annyira meglepődtem, hogy még képet is elfelejtettem csinálni az eseményről! Mindenesetre érdekes pillanatok voltak.
Délelőtt még láttunk egy 15-ös forma amurt a víz tetején úszkálni, de mire szereltem egy fluo carbon előkét a kenyér kocka lebegtetéshez, már arrébb állt. Mikka is csatlakozott hozzánk egy kis úszózásra, egyenesen Londonból, ami nagyon tetszett neki, főleg mikor egy jobbat akasztott:
Amikor haza indultunk kiderült, hogy szinte az összes amur pajti, a tó másik végében tartózkodott, 40 centis vízben, nyárfa szöszöket hörpölgetve. Ezt Pimpi árulta el nekünk, állandó szállítónk!
Nagyon jól éreztük magunkat és remek volt a hangulat, már azt is kitaláltuk, hogy legközelebb kicsit arrébb, lejjebb próbálkozunk, de remélhetőleg nem 1700 Celsius fokban!
