Lali-peca: Horgászat

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Horgászat. Összes bejegyzés megjelenítése

Horgászizmus avagy az Angler-kór

A legtöbbeket gyermekkorban ragadja el ez a szörnyű kór. Nincs ellenszer és egy életre szól. Brit tudósok azt vették észre, hogy azok az emberek később is könnyen megfertőződnek, akik eleve gyengék és hajlamosak az izmusok, szenvedélybetegségek alanyává válni. Ez nem igaz! Komoly tiszteletnek örvendő emberek is áldozatául esnek. Nincs kivétel!

Az agyat támadja meg, nagyon okosan és így az egész embert tudja irányítani. Ha egy ideig nem táplálod, egész egyszerűen egy zombi szerű lénnyé válsz: nem tudsz odafigyelni semmire, sem munkában, sem pedig otthon. Mindennemű dolgodat úgy végzed el, hogy közben az arckifejezésed egy erősen katatón ember ábrázatát tükrözi. Ezt a jelenséget a körülötted élők nem értik. Magad is csak akkor szembesülsz vele igazán, amikor egy sorstársaddal kerülsz szembe. Mikor meglátjátok egymás szemében ezt a mély szomorúságot és azon túl valahol biccentetek egyet egymásnak (igen, tudom) majd szótlanul tovább álltok. Persze, beszélgetnétek legszívesebben, az előző élményekről és hogy mikor mehettek legközelebb, de ezt a körülöttetek lévő hozzátartozók miatt nem teszitek, mert egész egyszerűen már nem lehet, mikor mindig ezt hallgatják! Már nem értenék meg és hülyének néznének... pedig ez egy komoly baj. Ezzel nem szabad viccelni! Kapcsolatok mennek rá, egész emberi sorsok.

Mint mondtam, ellenszer nincs. Táplálni azt lehet, de mindig többet akar.
Egy egész életen át űzöd a tökéletes pillanatot, a tökéletes példányt. Vannak percek, amikor csillapodni látszik az érzés, mert sikerült valami a te elképzelésed szerint és vannak pillanatok, amikor azt érzed, most vagy hozzá a legközelebb! Ezek csodálatosak és van hogy napokig, vagy akár !hetekig! nem keresed az újabb kalandot és nyugodt vagy így is. De végül újra indul minden előröl!

A képlet

Kedves kívülálló, aki most ezt olvasod. Ha mostanra biztos vagy benne, hogy ez a lehangoló dolog az egyik legszörnyűbb betegség a világon, akkor bizony tévedsz. Ráadásul, még egyszer Te is lehetsz áldozat! Sőt! Mint látod igen sok a párhuzam e között és a nagybötűs Szerelem között, ami maga is hasonló tüneteket mutat, csak sokkal erősebb és fájóbb! Az alól pedig senki sem bújhat el!

Azt tehát ne akard, hogy nyers tényekkel leírjam miért szép ez. Nem tudom elmondani milyen érzés ha emelkedik egy kapásjelző; ha eltűnik az úszó; pendül a zsinór a kezedben és rezzen a botvég... egy buffanás a vízen, amire a fejed odakapod, önkénytelenül is... egy újra szabad hal utolsó farokcsapását látni, ahogy elúszva tovább áll és lassan eltűnik a víz alatt... ne akard, mert nem tudom.

Sokan állítják, hogy ilyenkor szimbiózisba kerülnek a természettel és ez az, ami megfizethetetlen. A csend, nyugalom és a környezet mindennél többet ér, mondják.

Nem kell magyarázni mi ez, mert nem ezért fogtam bele.

Mostanában nem voltam jól és a tervezett kalandomat el kellett halasztanom későbbre: belázasodtam a napokban, ki tudja mitől? A szabadságnak, amit kivettem, így már ez lassan elvette az egyharmadát. Nem vagyok vidám, hogy a szobámban a négy fal közé kényszerültem eddig.

...miközben ezeket a sorokat írom néha kinézek az ablakon és látom, hogy egyre inkább tűz a nap. Emberek jönnek mennek néha... aztán egy 4 éves forma kisgyerek szalad a kezében egy horgászbottal, rá egy-két másodpercre pedig az apja ROHAN utána egy jóval nagyobb bottal a kezében... biztos a patakhoz mennek... más nem is volt náluk... mindketten nevettek...

Kell ezt magyarázni?
Na, mentem HORGÁSZNI!

Képek forrása: Web

"...a bojlisok is megb***hatják..."

A nyugdíjasok legtöbbször, hétköznap hajnalokon vannak kint a vízen. Ráérnek és miért ne horgásszanak, én is ezt tenném. Igen, tudom lehetek még öreg és távol álljon tőlem, hogy bántani akarnám őket, de mindenki döntse el magában, hogy ő hogyan reagálna!?

Én a számat harapdáltam mérgemben egyedül, minden reggel! Tudtam, hogy csak másfél méterre állnak egymástól a másik oldalon és úgy is ordibálva kommunikálnak, fecsegnek, hogy csak úgy zeng a tó! És nem, nem azért mert nagyot hallanak. Ez valamiféle magatartásbeli anomália! Nem veszik észre, hogy a természet és a horgászat világa, valahogy nem passzol össze ezzel!? Ezt sosem fogom megérteni!
Akkor következzen szigorúan a tényekre szorítkozva, szóról-szóra, a kedvencem a sok közül, amit az egyik hajnalon hallottam:

"- ...a bojlisok is megb***hatják magukat a horgászatukkal együtt! Miféle dolog ez, hogy visszaengedik azokat a halakat!?

- Ja, há' annak mi értelme?"

Azt hiszitek felnagyítom, de sajnos tévedtek! Ezek után még esett szó a hasztalan, idióta pergetésről és a "köcsög" harcsahorgászokról is, akik "elfogják" előlük a harcsákat, mert már nem jönnek a trágyagilisztára, mint 20 éve! Tudok sok kivételt és tényleg minden tiszteletem az övék! De én ezt most napokig hallgattam és nem egy szájból!!! Ha pedig nem a saját fülemmel hallom, akkor én sem hiszem el!

Most egy kicsit kitérnék erre a hal visszaengedős mondatra:
Már leírtam többször is, hogy van olyan szélsősége a bojlizásnak, amit már én is sznobságnak tartok. Ettől függetlenül még mindig a C&R gondolat a legszimpatikusabb, ami ezzel jár. A visszaengedésről folyamatosan megy a vita itt a világhálón is. Valahogy azt látom, hogy soha nem sikerül egy arany középutat találni. Miért? Emberek, aki szereti enni a halat, az tartson meg annyit, amennyit otthon elfogyasztanak vagy a jegye engedi, én nem bánom! A mérete pedig olyan legyen, aminek értelme van. 3-4 kiló feletti pontyokat nem kell leölni, mert nem finom! (Hopp, beugrott Besenyő Pista bácsi és a kőolajfinomító esete. Aki nem ismeri nagy szeretettel ajánlom, mert megmondja mi hülyeség, meg mi nem az: Kőolajfinomítás 5:32-től) Bár léteznek olyan vizek, ahol ez sem probléma, akkor sem kell feltétlenül elvenni az élményt!

"Méretes"

És a 25 centist miért kell elvinni? Ez komoly, hogy senkinek nincs ennyi józan esze? Vagy például nehezére esik azt is felfogni, hogy a szomszédnak nem kell vinni? Sem a távoli rokonoknak? És nem, nem kell üzletet csinálni abból, hogy eladjuk a halat, amit összefogtunk. Ilyet is hallok, nem egyet! Hát nooormális???

Boldog attól, ha egy 12 kilós amurból három évig jóllakik, mert a családban csak ő szereti? Ezt tényleg kell csinálni a végtelenségig, hogy csak a hús miatt horgászik? Nem okoz semmi boldogságot neki, ha azt látja, ahogy a hibátlan hala elúszik, élhet és további örömöket okozhat? Az a gondom, hogy minden ilyen ember a mai napig, nehézség nélkül kap horgászigazolványt és tudom, hogy most durván fogalmazok, de eljutottam valahogy idáig...
A bátyám például még életében nem tartott meg halat, de szereti és néha eszik is. Vajon, hogy csinálja?
Aki pedig eleve utálja a halat és imádja ezt a sportot, annak se kell fújni a többiekre, minden áron! Van egy barátom, aki egy fia halat nem eszik, de még egy rossz szót nem szólt, mikor halászlét csináltunk a többiekkel. Ilyenkor nem lehet azt se mondani, hogy: "Ne egyen senki halat, mert én se eszek és különben is nem lesz, és megmondtam, hogy nem!" Ez már a másik véglet. Nem 'csak' ettől fogy a hal, a vizeinkben. Mert természetesen egyesületi és állami kézben lévő vizekről beszélünk. Az orvhalászatról és úgy általában a halászatról, most nem írok, mert az egy másik, ennél is szomorúbb történet. Itt most csak a horgászokról van szó.

Most őszintén ideírom, én hogyan csináltam ez alatt a hét alatt.: Már tudtuk hét elején, hogy szombaton mielőtt vége a túránknak szeretnénk csinálni egy halászlét és valamennyi sült halat a családnak. Annak rendje módja szerint, mikor megfogtuk a megtartani kívánt 3db 2 kiló körüli pontyot, beírtuk és gondosan pontyzsákban tartottuk, amíg el nem jött az idő, hogy megtisztítsuk őket. Továbbá megtartottunk két méretes süllőt, amiket rögtön megpucoltunk, 3 kárászt az alaplébe és néhány keszeget a süllőfilék mellé, hogy majd beirdalva azokat is megsüthessük.
Ennyire bonyolult. Én ezért nem szégyenlem magam, mert ezt kétszer csinálom meg egy évben, a többi halunk meg visszakapja a szabadságát. Ha mások 5-6-szor csinálnák ezt évente, még akkor sem lenne probléma, pedig az már szép mennyiség!
Lehetne ezt az egészet okosan is, de úgy látom még mindig kell hozzá 10-20 év. Csak az a baj, hogy 15 éve is ezt mondtam!

"A Csuka"

Létezik egy érintetlen magán tó Nagyegyháza területén, amelynek a tulajdonosa, halállomány felmérés érdekében néha megengedi, hogy sporthorgász barátai tartsanak rajta egy kis örömhorgászatot. Így esett, hogy Karesz és Tibor egy napsugaras tavaszi délelőttön, a tulajdonos belegyezésével, a Kemencés kis-tóra indultak pecázni...

Kareszt és Tibort - a horgászszenvedélyen kívül -, régi barátság is összeköti. Bíznak hát egymás megérzéseiben, de ma valahogy nem értettek egyet. Mikor Karesz "beleszagol" a levegőbe és ránéz órájára a következőket mondja:
- Ma már nem lesz semmi, Tibikém... késő is van hozzá.
- Dehogy van késő! Figyeld meg, lesz itt ma jó hal!
Így hát miután az asszonynép elpakolta az uzsonnát a piknikhez, a férfiak pedig a horgászbotokat, fél 11 felé jár, mire együtt elindulnak a tóhoz. Egy szomszéd még oda is szól mielőtt becsukják a kocsiajtókat: "Egy kalappal!"
A tóhoz érve egyetértettek abban, hogy a legjobb helyük a félszigeten lesz, ahol a padok és asztalok kényelmet, a szemközti bedőlt nyárfa pedig jó horgászhelyet ad.

Felszerelték Karesz két pontyozó botját: több mára nem is kell. Éppen, mikor elkészültek mindennel, már az egyik bot alatt csipogva jelezte a kapásjelző, hogy lakik valaki a horgon. Egy szép kárász volt az elkövető. Még jó, hogy itt már csak és kizárólag öreg karcsik vannak, így ezek, akár egy kisponty, úgy húzzák a cájgot! Remek szórakozás ez egy ilyen szép napon. De még kettő beugrik és Tibor javaslatára több szem egész kukoricára cserélik le a csalikat. A horog is valamivel nagyobb, ráadásul fonottal van kötve, hogy a jobb hallal is lehessen szigorúbban bánni, mert partról az nagy előny! Már a piknikhez készülődnek, amikor egy jóval határozottabb húzás érkezik az egyik botra, aminek most Karesz suhint be. Ponty van a végen, erről semmi kétség. Egy kettes pikkelyest merít neki Tibor és összemosolyognak. Elengedik a potykát és Tibor pontosan visszadob a nyárfa mellé, ahogyan eddig is. Már 1 óra van és a kolbász, kenyér csábítóan illatozik az asztalon, az asszonyok pedig már türelmetlenül várnak, ideje hát ebédelni. Amikor az asztal felé veszik az irányt, hátat fordítva a víznek, az újonnan dobot bot alatt csippan egyet a jelző... megtorpannak mindketten... visszafordulnak. Ekkor elkezd hihetetlenül sípolni az elektromos és gyors léptek után, Tibor bevágva megállítja a rohanást! Vagyis csak próbálja, de olyan bitang erős ellenállás a válasz, hogy finomítania kell az orsó fékén különben széttépi! Egyszerűen nem akar megállni hala és csak megy végig a túlparton akadókat keresve, közben pedig egyre fogy a zsinór, talán már száz métert is lehúzott! Tibor összeszedi minden erejét és bátorságát: most kell megfordítani, különben elvész minden esély, ha talál egy bokrot! Sikerül és ekkor nagyon furcsa dolog történik: fatörzs módjára húzatja magát a hal. Egyszerre szurkolnak az asszonyok és Karesz, hogy láthassák már ezt a hatalmas pontyot, miközben Tibort nem hagyja nyugodni a gondolat, hogy ez a viselkedés egyáltalán nem egy testes, öreg potyeszhoz méltó, ez valami más!
Egyre jobban közeledik, már szinte a partnál van, de még mindig nem mozdul. Most kéne felhúzni, látni kell, nincs mese! Ekkor előbukkan egy hatalmas fej és ebben a tavaszi napsütésben megfagy a levegő! Egy óriási csuka-pofa néz hőseinkre, akikbe most bennreked minden szó... aztán Karesz végül csak megszólal:
- Te jóságos ég, ez mekkora!?
- Kareszkám, ez legalább 20-as! - mérlegel Tibor viccesen eltúlozva, mindjárt elsőre.
Az asszonyság hátulról, hitetlenkedve 10 kiló alá becsüli a példányt, de most ez mit sem számít, ha nem lesz meg, akkor nem derül ki soha!

Az otthona

Szerencsére úgy látszott így az első felbukkanásnál, hogy a horog felülre akadt neki és talán van annyira kívül is, hogy ne tudja eldarálni a fonottat, ha megrázza a fejét. Viszont semmit nem lehet bizonyossággal tudni, ezért nagyon gyorsan kell most cselekedniük. Karesz hozza a merítőhálót, ami jókora, mivel itt számítottak rá, hogy bőven jöhetnek, a darabosabb halak közül. De ez a csuka csak nem engedi magát, már húsz perce küzd és lehetetlennek látszik, hogy egyszer feladja! Tibor egy ponton úgy érzi, végre lesz esélye, mert most mintha jönne feljebb és megkéri Kareszt, hogy készítse a merítőt, nyomja a felszín alá: talán most sikerül beletessékelni a krokodilt! Csukájuk újra láttatja kacsacsőrét és itt a pillanat, már csak kicsit közelebb kell húzni! Karesz ekkor ügyesen még egy kicsit alá tolja a merítőt aztán emeli és... megvan!!! Ketten veszik ki nagy nyögve a sűrű fűbe és Tibor egy fogóval megszabadítja a horogtól. Fényképezni, gyorsan aztán mérni! A fotók után sietve pontyzsákba teszik és már mérlegre is kerül. Ekkor tényleg nem hisznek a szemüknek, miután levonják a zsák súlyát (0,75 kg), csukájuk dekára pontosan 20 kiló!

Még egyszer az egészet megcsinálják, hátha hibáztak, de semmi kétség a mérleg ugyanazt mutatja másodszorra is! Egymás tenyerébe csapnak a fiúk majd összeölelkeznek, bizony ehhez az óriáshoz kellett a jó csapatmunka! Még a mérőszalag is előkerül: 142 centi a farka tövéig!

Boldog társaság

Tibor és "A csuka"

Ahogy van a csuka, pontyzsákostól visszarakják a vízbe és gyorsan hívják a tulajdonost, hogy mi legyen a hal további sorsa, mert vittek már át szép példányt innen a nagy tóba. Ő persze nem hisz a fülének és a helyszínre siet. Szörnyülködik ő is a hal láttán, aztán megállapítja, hogy ennek a szép állatnak bizony jobb dolga lenne a sokszor nagyobb Park-tóban mint itt, majd hozat egy platós autót, rajta egy hatalmas ládával, benne félig vízzel. Beleteszik a halat és Tibor felpattan mellé a platóra, hogy egész úton tarthassa a krokodilust, nehogy kiugorjon. Fáradt szegény hal, ezért nem is moccan sokat, nyugodtan tűri a pár perces utazást.

Az új lakóhelye

A Nagyegyházi Park-tónak az egyik legmélyebb részéhez viszik és egy-két mozdulattal később már bent is van a vízben. Minden gond nélkül, szépen komótosan elsőre elúszik. Ekkor Tibor és Karesz megint összeölelkeznek, mert ezt a gyönyörű halat legalább akkora öröm most látni egészségben elmenni, mint megfogni volt!
Valószínűleg ez a hely kényelmesebb lesz neki, bár a Kemencésnek teljes egészében ő lehetett az ura!
Még késő este is beszélgetnek, talán egy áldomást is isznak rá és egyre több részlet villan fel a mai napból, amik csak most tudatosulnak bennük igazán:
- Láttad a vállamtól egészen a földig ért? - kérdezgeti Tibor.
- Igen. Hatalmas volt a bestia!
- Biztos egy karcsi után vágott oda, ami a horog körül ólálkodott... - folytatja Tibor.
- Hát csak úgy lehetett.

Később elmesélték nekem, hogy valami apró furcsa heg volt a szája szélén: mintha már megakasztották volna. Ennek pedig csak néhányan tudjuk a miértjét: a tótulajdonos, a bátyám és én. Ugyanis úgy két éve, pergettünk a Kemencésen, amikor egy lenyomott szakállú gumihallal bátyám, megakasztott egy csukaszörnyet és miután lehúzott úgy hatvan méternyit, lefordult a horogról. Hát megvan a válasz az akkor bennünk maradt kérdésre: Ő volt az!
Tudom, hogy Tibor és Karesz története hallatán az elhivatott pergetőhorgászok, nyugtató tabletta után kapkodnak, de én úgy érzem ez a hal azért, mert pontyozás közben jött, még semmit nem veszít az értékéből.
Ráadásul uraim, a hal él és virul, és nemsokára várja az ellenfeleit!

Kánikulai Gumicukor Teszt

A hétvégére elterveztük, hogy megkérdezzük a halakat, mit szólnak, ha saját bojlival támadjuk őket, a Nagyegyházi Park-tavon? Csak azt nem terveztük el, hogy a "jó idő" ezen a hétvégén, azt jelenti majd, hogy kegyetlen kánikulában lesz részünk!

Szóval forróság volt és ezt a halak is megérezték. Teljesen reménytelennek látszott, hogy bármi is egyen ebben a pokoli hőségben. A víz nem volt meleg, ááá... csak egy kis paprikát kellett volna belehinteni és kész a halászlé! Azért bevetettük a botokat, a bója irányába és reménykedtünk a lehetetlenben...

Csabika is csatlakozott hozzánk ezen a kis hétvégi túrán, de ő sem volt túlságosan bizakodó. Este mikor olyan elviselhető volt már a létezés, gondoltuk dobunk egy párat a süllőkre és arrébb sétáltunk Csabival pár métert. Még el sem indultunk, mikor hátra fordultam, valami hetedik érzéktől vezérelve és azt látom, hogy Dóri fáraszt! Ahogyan sétáltunk vissza, az járt a fejemben - talán hangosan is kimondtam -, hogy ebben az időben csak amurra tudok tippelni.

Odaérve láttuk, hogy valóban egy zöldségessel harcol és annak rendje-módja szerint 15-20-szor ki is tör, mielőtt sikerül megszákolni.

Na, ez már igen! Jó kezdet! - gondoltuk. A matrac levonása után kiderült, hogy ez a halacska 8,50 kg és ezek szerint Dóri 1 kg növelte tavalyi egyéni rekordját. Az éjszaka csendesen telt és meglepően hűvös, párás volt a parton. A saját oldódó bojlinkról kiderült, hogy szeretik, de sajnos kevés ideig szárítottam. A fagyasztóból kivéve még kellett volna neki egy nap levegőzés. Így a kisebbek annyira szétmarták, hogy előbb-utóbb az egyik magába tudta gyűrni (kb. fél óra). Ezért, miután kijött két-három ilyen, lecseréltem nagyobb, régi golyóra őket. Csabi gyáriból rakott és két 3-as potykát vett ki hajnalban, meg egy jobb amur lógott meg neki a partnál, még sötétben.

Match-eztem egy keveset délelőtt és nagyon szórakoztatott, hogy egymás után jönnek a pontyocskák. Dóri feeder bottal csinálta ugyanezt. Csabi egy nagyon furcsa ötlettel állt elő: kért tőlem egy száraz műlegyet és egy 1,5 méteres előkére akarta kötni. Mondta is, hogy hogyan hívják ezt a módszert, de sajnos elfelejtettem... (valaki elárulhatná). Találtam neki egy bug-ot, méghozzá egy tökéletes méhecske hasonmást. Beküldte egy 80-as ólommal, az pedig szépen lebegett úgy egy méteres mélységben, ha már egyszer fent vannak!? Mondtam valamit, hogy amit azzal fog, azt nyersen megeszem, de már nem is emlékszem...

Jött neki rá egy 30 centis kárász... Basszus!

Aztán Dóri mondta, hogy ha már Csabi így, akkor ő meg felrak egy piros gumicukrot! Ott is beígértem az azonnali nyers kóstolást, habár, mintha hallottam volna valami városi legendát egy gumicukros vagy gumimacis tóról... na mindegy, tudok élni! Dóri dobás után kiengedte a feederen a féket, hogy ihasson egyet és kutatott a hűtőládában, amikor arra kaptam oda a fejem, hogy eszméletlenül zizeg az orsója, miközben húzza valami! És én elordítottam magam, hogy: "KICSIM, VISZI A GUMICUKROT, B*****G!!!" - hát na, kicsit sajnálom az alpáriságomat, de nagyon meglepődtem, hogy öt perc után elhúzta azt a ... jaaajj, nem is tudom minek mondjam!

Végül sikerült meggyőznöm - mielőtt hozta volna a kést meg a villát, hogy nekiláthassak -, hogy ez egy retúr, hát mindenképpen vissza kell engedni! Megúsztam.

Sajnos Csabi egész napos fejgörcse nem múlt és úgy döntött, jobb ha hazamegy. Jól tette, mert mint utóbb kiderült, hiába volt árnyékban, attól még egy könnyebb hőgutát kapott, amit végül sikeresen kihordott lábon, illetve fekve lázasan 2 nap után. Elmesélte, hogy valószínűleg ez a katonaságból maradt neki, mert ott sapkában masíroztatták a tűző napon, amikor kidőlt a sorból, de azt feltételezték, hogy szimulál... két hétig feküdt hűgutával a gyenguszon, miután elhitték neki!

Mivel a tíz feletti pontyok valahol egészen máshol jártak, vagy csak nem tudtuk őket horogra csalni ebben a hőségben, így csináltam egy nagyobb szemes etetést és én is kitaláltam egy cifra csalit, hogy megtámadhassuk az amurokat, majd felraktam Dóri botjára, elvégre ő az amurvadász a családban!

Ződ előkén ződ kukorica, ződ tigris mogyi, ződ techno pufi, ződ ütközővel! Az atyaég is ződ vót! Ráadásul úgy 10 centit hagytam lebegni és... ponty jött rá! Jó nem panasz képpen, mert ez volt Dóri egyik legjobb pontya másnap hajnalban.

Közel 5-ös

Éjjel Barnus is csatlakozott egy kis pergetéssel és bátyám is rápróbált a csíkos hátúakra, de egyikük sem tudott kapást kicsikarni belőlük. Dórinak volt egy nagyon komoly elhúzása egy kis élő kárászra, de az is elengedte végül... a vehemenciából ítélve hari lehetett! Aztán még filére jött neki egy 30-as süllő, ami gyorsan visszakerült. Nekem is elkezdtek enni a nyurgák és igaz, hogy már 28mm-es meg dupla 20-as Stéges golyóknál tartottam, de szépen jöttek a 3-4-es bajszosok egymás után, úgy tízen. Végül pedig egy 5,5 kg-ossal zártam a sort hajnalban, elég fáradtan.

Csodás volt a hajnali tó.

Miközben ezt a gyönyörű napfelkeltét nézhettem, észrevettem azt is, hogy a parton előttem kárászok ívnak, sajnos még mindig a kövezésen. Pár perc múlva két-három kilós pontyok jöttek és hüppögve szedték le a kövek tetejéről, a kárász ikrát. Nem tudtam hirtelen mire vélni, annyira meglepődtem, hogy még képet is elfelejtettem csinálni az eseményről! Mindenesetre érdekes pillanatok voltak.

Délelőtt még láttunk egy 15-ös forma amurt a víz tetején úszkálni, de mire szereltem egy fluo carbon előkét a kenyér kocka lebegtetéshez, már arrébb állt. Mikka is csatlakozott hozzánk egy kis úszózásra, egyenesen Londonból, ami nagyon tetszett neki, főleg mikor egy jobbat akasztott:

Amikor haza indultunk kiderült, hogy szinte az összes amur pajti, a tó másik végében tartózkodott, 40 centis vízben, nyárfa szöszöket hörpölgetve. Ezt Pimpi árulta el nekünk, állandó szállítónk!

Nagyon jól éreztük magunkat és remek volt a hangulat, már azt is kitaláltuk, hogy legközelebb kicsit arrébb, lejjebb próbálkozunk, de remélhetőleg nem 1700 Celsius fokban!

Tavaszi szél a Csekén

2012.03.16.

Mikor tervezgetni kezdtük ezt a március 15.- ei horgásznapot, akkor még csak annyit törődtünk az idővel, hogy nehogy essen az eső! A szélre már senki nem mondott áldást.

Most itt a parton ülve már másképp gondoljuk. 5 fok körül van, és az a penge éles szél fúj, ami csontig hatol. Hiába váltottunk helyet. Kétszer is! 7 óra körül érkeztünk, talán kicsit késve is, mert a gyors terepfelmérés közben látok nem messze horgászokat, akik már merítik, a ki tudja hányadik potykájukat.

Szerelgetünk és közben előkerül a pájinka. Szükség is van rá... egyre jobban fúj, hiába próbáltunk védett helyre ülni. Úszóst rakok össze, mert a mellettünk lévők már fogják a bodorkákat. A többiek feedert szerelnek, aztán én is összerakom, hátha később bevetem, ha beindul nekik. Csúzlival lövünk, a csontival gazdagon megszórt etetőanyagokból. A kapásokat nehezen látom, mert az úszót úgy lőttem be, hogy csak a hegye látszódjon, a hullámok pedig dolgoznak rendesen. Jobbról Tomi szól, hogy megvan az első bodrija és mire kitekeri, én is belesuhintok egy kitolásba. Ez is bodri. Aztán jönnek szép egymás utániban, még két nagyobb dévér is becsúszik meg egy karikakeszeg. De kicsivel később Tomi megfogja a legnagyobb dévért.

A legnagyobb lapát a kézben!

Szinte mindenki fog előbb - utóbb a bodorkákból, aztán én is csemegére váltok, egyre jobban fázok és kicsit messzebbről szélárnyékból szeretném nézni az úszót. 11 fele megjönnek a lányok. Norbitól pedig érkezik egy javaslat, hogy telepedjünk át a magas partra, mert most sétáltak arra és ott szinte nem is fúj a szél. Átcuccolunk és mikor már újra beetettem, hátra fordulok, hogy ellenőrizzem az ülőhelyemet és mire visszanézek eltűnik az úszóm. Bevágás után oldalt a fa alá mutat a szerelésem, onnan húzom ki a halat és ahogy megvillan a víz alatt én már sejtem, hogy ez meglepetés lesz: Pisztráng! Tényleg megérte átjönni!

Ünnepi Pisztráng

Fénykép után nehezen, de elúszik. Nemsokára Norbi is megtalálja halát: egy igazi zizegős kapást csinál botján és a fárasztás után egy szép egészséges potykát merítenek neki.

A Nyurga

Én is bevetem a feedert, hogy beszélgethessünk, meg falatozzunk és ne kelljen az úszót bámulni közben. 4 óra táján a csapat egyik fele elindul haza. Elköszönnek és még a part végén sem járhatnak, mikor a feederem spicce nagyokat bólogat a víz fele. Ez is potyka! A szokásos hosszú fárasztásomat megint megszólják, természetesen… de végül jó kép készül, erről a pikkelyesről is, mielőtt visszakerülne.

A másik pikkelyes

Szóval az első tavaszi pecának nem volt igazi konklúziója, de annyit észrevettünk, hogy a pontyok bentebbről jöttek és a szemest meg se kérdezték. A csonti volt a jó választás és a testesebb dévérek a gilisztát helyezték előtérbe. Fárasztó nap volt, de nagyon jól éreztük magunkat. Jó lenne megint kint lenni…

Lehalászás és halmentés a bicskei 1-es tónál

Hétvégén megtörtént a lehalászás a bicskei 1-es tavon és a halak átmentése az Erőmű-tóba. Sokan gyűltünk össze a víznél. Jó volt nézni, hogy minden generáció képviseltette magát.

Szombaton korán reggel kezdték a megfeszített munkát a Barátság HE tagjai, az Édesvíz 2001 Kft. halászainak koordinálása alatt. A hozzáértők, a kezdetektől kitűnően irányították az eseményeket és embereink feladatát. Fantasztikus csapatmunka kezdődött meg, ami végül - kis pihenéssel - vasárnap délutánig tartott. Az idő tiszta volt ugyan, de kegyetlen szél nehezítette az egyébként sem könnyű munkát!

Úgy 110q hal került át sértetlenül az "Erőműbe"! Az amurok minden képzeletet felülmúló mennyiségben jelentek meg a hálóban. A ragadozókat darabszám alapján adminisztrálták, így nincsenek benne az összsúlyban. 250 db körül került át süllő, az előző hétvégén megmentett példányokat is beleértve. A csukák száma elérhette a 150-et. Harcsát keveset találtak. Egy 5-6kg körüli példány előkerült és az elején néhány kisebbet fogtak. Keszegféléből is volt bőven. A kisebbek nehezen viselték a megpróbáltatásokat, viszont szép számban voltak óriási dévérek is és ezek mindegyike túlélte az utat.

Tenyeres kárászból rengeteg volt (kb. 85q). Ezek közül 60q-át az Egyesület pontyra cserél, ami már a megújult 1-es tóba kerül majd. Sajnos 20-25q így is átkerült az Erőmű-tóba. - A "sajnos" jelzővel kapcsolatos gondolatok megoszlanak, ez csak az én véleményem. Ezt hallottam valakitől: "Nem baj, majd eleszi a törpék elől a kaját!" - erre inkább nem is reagálnék! De volt más vélemény is: "Majd megeszi a csuka meg a harcsa!" - ennyi csuka a földön nincs. Arról nem is beszélve, hogy amíg ez a két faj talál vörösszárnyút, bodrit vagy dévért, csak azt fogja enni. És persze az Erőműnek eddig is igen szép volt a kárász állománya. Hát még most. Legfeljebb már kárászfogó versenyeket is tartunk egymás közt.

Busákat én nem láttam. 2-3 gyönyörű nagy balin is ment át a kocsikkal. Pár tucatnyi sügeret is sikerült kimenteni, amiknek nagyon megörültem. Továbbá érdekességképpen 1 compót mentettek meg a fiúk! Végére hagytam a pontyokat. 30q-át sikerült lehúzni menet közben és a "túlórás" fiúknak köszönhetően ez a mennyiség 10-15q-val nőtt. És még 5-6q amurt, kárászt és ragadozót hoztak ki a "mentő" gumicsónakon, ami már nem lett beírva! Az összsúly adminisztrálva - a lehalászás után, a mentést és a ragadozókat nem számolva - elérhette a 150q-t! - Ezek az én becsléseim. A pontos adatok később megtekinthetőek lesznek a Horgász egyesület honlapján.:
Barátság HE

Józsi

Csuka bilincsben, ill. bilincs a csukában.

Nagy segítség egy kisembertől! Egy csukával a hálóban:

Adminisztráció: Szolnoki Tamás. Köszönet!

Egy rövid pihenő:

Végig jellemző volt a jókedv!

Uzsonnakor zsíros kenyér, délben pedig kitűnő ebéd várta a sporttársakat, amit Albinak köszönhetünk!

Érkezés az új otthonba:

A tiszta vízben jól látható volt, ahogyan szinte pillanatok alatt eliszkoltak az újdonsült lakók!

Szépek:

ERŐMŰvészek:

Hejj, de szép is lesz rátok "vadászni"!

Hogy mekkora szél volt azt igazán nem adják át a képek, ezekből csak sejteni lehet!

Síugrás

A néhol combig érő iszap nagyon próbára tett mindenkit, aki bemerészkedett. Állítólag két lépés után úgy érezte az ember, hogy kiugrik a szíve. Mégis volt, aki túl messzire merészkedett a nagy lelkesedésben és mikor elfogyott az erejük őket is ki kellett menteni. A partról feszült figyelem kísérte a mentést.

Lejjebb kellet engedni a vizet.

Apród

Mentették a menthetőt! A patakba is jutott a megmaradt kárászokból.

A nap végén, mikor a halászok már elmentek, a mi hőseink mentették a pontyokat, amurokat, kárászokat, süllőket, csukákat és egy-két váratlan vendéget.

A már erőn felüli túlóra meghozta gyümölcsét!