A Végjáték

Csípőre tett kézzel állok és a holnapi horgászatom kellékeit mustrálom. Mi hiányzik még? A merítőháló! Hol lehet? Mikor visszajöttünk Tihanyból, jól elraktam... nem is találom. A pisztrángos hálóm kerül a kezembe, jó lesz ez is. Elmosolyodok: nem hinném, hogy hallal találkozok; majdnemhogy feleslegesen húztam az időt a másik keresgélésével. Ez a félmosoly hamar komorságba vált arcomon: szabad-e a gyászban mosolyogni? Holnap élem horgászkalandjaim legvastagabb, legnehezebb könyvének utolsó lapját. Erre készülök! De miért kéne, hogy gyászosan szomorú legyen ez az utolsó nap? Nem lesz hepiend, de miért ne lehetne szép...?

Az utóbbi 4-5 évből válogattam fotókat a tóról és halairól. A dal pedig az, amit a napokban hallgattam, miközben ezeket a sorokat írtam... ha gondolod, halkan Te is elindíthatod, miközben olvasol.

2015 Október 30. péntek. A hajnal őszhöz illően, deresen vár a tóparton, amit először észre sem veszek, olyan sietve akarok kipakolni, de mikor a csónakkikötő deszkáira lépek, megcsúszik a lábam és felszisszenek. - Innentől lassabban lépkedek ebben a ködös, mogorva reggelben, mert óvatosságra int!

Fagyott deszkák.

A csónakokat már elszállították gazdáik, csak pár darab lebeg a vízen, ragaszkodva a stéghez. Ezért úgy döntök leülök itt, nem keresgélek jó, fogós helyet remélve, most csak gyönyörködni jöttem. Csak egy utolsó horgászattal szeretnék szólni a régi tavamhoz.
Lassan átbukik a dombon hátam mögött a reggeli fény és gyors, kegyetlen győzelmet arat a fagyott hajnali királyságon. Hirtelen meleg nyár vesz körül... - Ezt nekem? Hát a tó is mondani szeretne valamit?

Elfogytak a csónakok.

Tízenfokot melegszik a levegő.  A hold még nem adta fel.

A tükörsima vízfelszínen egy ponty hörpöl, nem messze előttem. A jel egyértelmű; a kedvenc úszós szerelésemet rakom össze, ez illik a mai napra, és a tó is ezt próbálja tudtomra adni, a nyári léttel. Bedobom hát az úszót és miközben leteszem magam elé a botot, oldalra nézek hunyorogva: a nap már a Tornyot ostromolja.

Hm, a Torony... mennyi emlék jelenik meg szemem előtt, perdülve, mintha valóság lenne: halványan egy kissrácot látok a Torony tövében, aki lázasan, heves szívdobogással, várakozva szorít egy pecabotot, amit azzal az utasítással kapott, hogy ne mozgassa. Csak tartsa mozdulatlanul és figyelje a kis piros úszót a zsinórvégen, és ha megmozdul, rántsa maga felé! Az úszó eltűnik, a következő percben pedig, a kisgyerek egy apró sügér tüskéit tapogatja tenyerében, örök hűséget és tiszteletet érezve az állatka iránt... 5 éves lehettem.

"A Torony"

Egy páracsepp hull a deszkákra székemről, mikor visszanézek... de... végül is egyedül vagyok: az is lehet, hogy egy könnycsepp volt.
Homályosan tekintettel ugyan, de azt látom, mikor úszómra pillantok, hogy a 'kis piros' bóbita eltűnik lassan. Halam van! Méghozzá egy harcos, Erőmű-tavi ponty! Jócskán elkér a zsinóromból, amitől egyre jobban örömre húzódik a szám. Térdelve merítem, a kicsire szabott hálóval.

Rögtön megszabadítom a horogtól és most - miután megküzdöttünk -, vissza akarom rakni harcos-társam, az otthonába. Azonban valamiért ettől rossz érzésem is támad, nem úgy, mint máskor...

Nagyon reméltem, hogy ez ma elkerül... és itt annyiban is akarom hagyni a rossz gondolatmenetet. Nem bosszankodni jöttem ma! Hiába kesergek már a miértjén és a felháborító tényen; ez a hely elveszett! Már csak a remény az, ami nyugalomra int, hogy minden visszaáll a régi medrébe. Az pedig csak egyféleképpen jöhet el: türelemmel. Talán nem az én időmben, de egyszer újra szabad lesz itt tölteni az időt, elmenekülni a hétköznapok elől.
Valahogy nehezebb lett a horgászbotom és a dobásom is fáradtan esik a víztükörre. Súlyos lélegzetet veszek. Ideje egy forró kávénak.



Kortyolok és a kávé ízével megint emlékek terelik el gondolataimat, a rossz útról. Egy régi hajnal csónakos úszózása rémlik fel újra. Bátyám húsznál is több pontya... és - ha jól emlékszem - közel annyi bajszos jött nekem is, azon a hajnalon. Elvittünk egy termosznyi kávét, de alig ittunk belőle, mert a halak jobban ébren tartják a horgászt. Emlékszem, hogy milyen makacsul próbáltam visszaállítani úszómat az előző helyre, centiméternyi tökéletességre törekedve! Ha nem ott állt a nádtól egy arasznyira, nem volt jó! Újat!

Bátyám summázza a szerelést.

Bizonyára mindig bátyám fogta a többet... de ki számolja, nem igaz?

Pár éves látkép csónakból, a tó túloldaláról.

Miközben újra vidáman emelem számhoz a bögrét, úszóm egy picit megmozdul. Vagy csak a szemem káprázik a vízen szikrázó naptól? Csupán leheletnyit emelkedik ki a vízből megint az úszótest, alig észrevehetően és nekem több se kell, lenyúlok a botért és bevágás után, vágva rohan a víz felett zsinórom! Egyszerűen alig hiszem el, de még szilajabb erővel húz, mint az előző!

Csodálatos nyurga-szerű bajszost merítek, aminek farkán már fellelhetőek az őszi álca színei; a vége hullólevél-vörös. Csodaszép, ahogy elúszik...

Alig féri, súlyosabb is!

A finomkodás nem volt véletlen.

Az imént érzett elemi erő egy másik halhoz, a tó leghírhedtebb, pikkelyes veszedelmeihez tereli gondolataimat, vágyakozva, azokra a nyári napokra...

Elmúlt nyarak torpedói

Hejj, és ragadozók... kalandok a feketékkel, süllőkkel és termetes csukákkal. Vagy a harik... Istenem a harik, talán már sosem nőhetnek meg!?

Elmenőben

Elrakom a match botot és egy hirtelen gondolattól vezérelve, galád tettre készülök! Valamiféle aprócska bosszú lángja gyúl szememben. Most nem pergetek, mint általában: üldögélni jöttem ma. Előveszem az egyszem fagyasztott bodorkát, amit hajnalban már nem is tudom, hogy milyen megfontolásból raktam el a mélyhűtő mélyéről!? Eddig a termosz mellett lapult egy szatyorba zárva, elfelejtve. Filét kanyarítok...

A tökéletes falat.

Ha tényleg ennyire adakozó a tó az utolsó találkozásra, akkor este süllőt eszünk. Nem tudom, hogy ez mennyire bosszú...? Gyermekkorom róka meséje ugrik be, ahogyan kis Vuk mondja a Simabőrű háza felé: "...azért a... azért... a tudod miért!" - hát ilyen lehet ez a 'egy-süllővel-kevesebb-tó' bosszúm... de csak, ha megfogom.
Eltelik egy fél óra és lám, a hely egyik ékszere, valóban húzza damilomat. Nem várok tovább, bevágok és fárasztani kezdem! Kicsi az ellenállás, mert nem óriási darab. Éppen méret. Hát akkor indulás, otthon megtisztítom és estéig elvan a hűtőben, de sietek, délben már a munkahelyemen kell lennem.

Csak megmartam szegényt.

Gyorsan pakolok, de érzem, hogy közben elszorul a torkom...
Megint egy régi emlék képkockái peregnek szemem előtt, ahogyan kifelé menet egy utolsó pillantást vetek a víztükörre... a kiálló fák hirtelen életre kelve megnőnek, olyan nagyra, mint azelőtt. Egy rozoga csónak jelenik meg a magas ágak és olajfa bokrok között, a ködben himbálódzva. Apám evez, én a csónak végében lehajtott buksival ülök. Pityergek. - nem emlékszem már... miért szomorkodtam? - Ekkor megnyugtató atyai intelem hallatszik a sűrű ködből: "Ne sajnáld, hogy ma nem sikerült fognod kisfiam, holnap is jövünk... a halak akkor is itt lesznek!"

...holnap is.

A felcsúti Polgármester által megvásárolt földön fekszik az "Erőmű-tó". Októberre teljesen körbekerítették és kapuit November 2-án lelakatolták.

A Bicskei Barátság Horgászegyesület nem oszlott fel, habár tó nélkül maradt. Az egyesület jövőjéről 2016 január 24. reggel 8 órától kezdődő közgyűlésen születnek döntések, ezért én is megkérnék mindenkit, a tagok közül, hogyha tehetik, jelenjenek meg!

Ég veled.

Szemünk Fénye Akció

Hogy mikortól kap el valakit a horgászat szenvedélye? Nemrég írtam már erről egy előző bejegyzésben. Meg régen arról is, hogy engem úgy 5-6 évesen ragadott el a halak világa. Nos, van aki még nálam is korábban kezdi: unokaöcsém!

A 3. születésnapján kapott egy pólót, rajta a Balaton halaival. Ami kiakasztó, hogy kerestük rajta, de nem találtuk a Fogassüllőt, mint balatoni halat!?? Kalóz verzió!

Azt hiszem néhányan példát vehetnének arról, ahogy Zalán megkülönbözteti a fajokat! De tényleg!

Egy háromesztendős gyerek nem ül meg egyhelyben... ez természetes, de azért nagy nehezen megértette, hogy egy-két pillanatot mégiscsak várnia kell, ha halacskát akar fogni!

Apuval várják a kapást!

"Odanézz milyen tetkóm van!"

Spiccbot és néhány csonti. Más nem kell, ahhoz, hogy egy kölyökkel megszerettessük a pecát... persze csak akkor, ha a csonti látványától nem fut ki a világból! Nos, Zalán hamar megbarátkozott velük.

Így kell feltűzni.

Az első!!!

Apja a visszaengedést is rögtön tanítja!

Amikor már rendszeresen jött oda hozzánk a botjával, hogy snecit meg vörösszárnyút fogjon, egy alkalommal a Nagyapja segített neki, csakhogy közben Nagyapának is kapása lett és éppen akkor, amikor egy kis vörösszárnyút akartak leszedni Zalán horgáról. A botot hanyagul odatámasztotta Nagyapa a nádashoz úgy, hogy azért a halacska beleérjen a vízbe és bevágott a pontykapásnak. Az unoka közben szurkolt neki, ahogyan szokott! Látva ezt a jelenetet odament a Bátyám és az elhagyott spiccbotot felemelte, hogy levegye a halacskát. De a kis vörös helyett egy húszcentis csukesz volt a horgon!? Na, itt Zalán nagyot nézett... és csak nézte és nézte az Apukáját, a magyarázatra várva!

Én, akkor, este érkeztem és nekem már így mesélte Zalán:
"- Képzeld Viktor horgásztam, a horgászbotommal és és fogtam is egy egy vörösszárnyúkeszeget és és... (itt vett egy nagy levegőt, mert amikor ekkora hévvel mondja, elfogy a szufla) jött egy egy csukkaaa és úgy kupán vágta, hogy csak na!!!"  :)

Őt nemsokkal az eset után fogtam. Valami hasonló lehetett az elbeszélésben szereplő is, mert ebből sok van a tóban most.

Ősszel is kijött velünk! Lehet, hogy pergetni fog később?

Szóval már két horgászbotja is van: egy spiccbot ugye, meg egy felgyűrűzött apró, amit Apukájától kapott. Tőlem pedig kapott rá egy orsót. Majd minden átmenet nélkül, teljesen magától, (nyilván az Apjától látta) elkezdett pergetni a nappaliban:

Most a kakajós palacsinta se fontos!

A mostani születésnapján a pólón kívül még egy Horgászigazolványt is kapott Nagyapjától. Kevesen mondhatják el, hogy már háromévesen volt engedélyük! Ráadásul ilyen jópofa:

Valami azt súgja, hogy Zalánból horgász lesz és nagy örömömre a biliárdot is szereti és azt is tanítom már neki! ...bár a focit, és a vadászatot is kedveli... remélhetőleg az utóbbiakat hamar elfelejti... Challenge Accepted!!! :)

Éppen megbeszéli Manfreddal, a vadászkutyájával, hogy találja meg a vaddisznót!

Csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy minél előbb ismertessék és szerettessék meg a gyerekekkel a természetet, de azt hiszem, aki ezt olvassa, annak nem kell magyaráznom.

Sérülések

A nagyszájú sügért, - ahogy az ámerikaik mondják - nem azért hívják így, mert pletykál a fodrásznál, hanem mert a termetéhez képest brutális dolgok férnek bele. Az Egyesült Államok nagy részén teljesen elfogadott, hogy csak ez a hal számít igazán. Ő, ahogy mondják, a "Game Fish"! Amikor tehát bármilyen más halfajjal találkoznak, csak ennyit mondanak csalódottan: "Not Game Fish". Ezzel a hozzáállással nehéz azonosulni, de megértem a rajongásukat. Mégis ha igazi fekete sügér virtuózokat akarsz látni, akkor a Japánokat kell megnézni! Fanatikusok!
Egy kicsit én is megbolondultam a napokban... no, nem annyira mint az említettek, de nagy móka, az biztos!

Az extrém csalik és a feketézés királyai!

Tévedtem. Valamivel több fekete van az Erőmű-tóban, mint pár darab. Nem sokkal, de több és különböző generációk. Hogy mennyire lesz értékes egy tó, horgászati szempontból, ha jó a fekete sügér állománya? Nagyon! Elég ha csak összeszámoljuk Magyarországon hány ilyen tó van? Talán 4-5? Ezek a szép halak olyan horgászélménnyel ajándékoznak meg, hogy utána csak egész nap vigyorogni tudsz! A kapása egészen meglepő és gyors, azután varázslatos bukfenceket ír le, miközben fárasztja az ember.

Egy kisebb generáció.

Ott hagytam abba az előző bejegyzésemet, hogy elindultam egy hosszabb horgászatra a szabim alatt. Elsősorban a feketék voltak a célhalak, de az első hajnalon bátyámmal egy úszós pecát azért megejtettünk, régen voltunk már így csónakban ketten. Most is látszott, hogy már egész jól összecsiszolódtunk, habár még mindig én bénázok többet. Nagyon szeretem nézni, hogy milyen profin bánik a float botjával, ahogy egymás után fárasztja velük a halakat! Az első akasztásomnak, egyből egy szakítás vetett véget. Aztán volt pár értékelhető pontyom (2-3 kilósak) és ő is fogott később többet, miután át álltunk. Mert, ahogy megsütötte a nap a helyünket, megálltak a kapások. Az árnyék megint szépen adta a halakat és megfogtam az idei első amuromat is.

Másnap Tomi jött hozzám vendéghorgászni, és itt már tényleg a sügérek voltak célkeresztben.
A korán érkezett vendégem nem olyan csíkszemű, mint én és valahogy még elszántság is látszik rajta!? Hogyan? De ezt nem hagyhatom, rögtön pálcát ragadunk és támadunk!
Egy óra bogarászás után, egyetlen kis csukát akasztottam, ami kiemelés előtt elment, mert nem akart fotózkodni! Feladjuk: szundítsunk egyet, később talán jobb lesz a kedvük/kedvünk...
Azt tapasztaltam, hogy a feketék annyira nem ragaszkodnak a hajnalhoz, inkább a naposabb időpontokat kedvelik, ami most egyet jelent a dögmeleggel! De azért 9 óra felé megint rápróbálunk. Ez már eredményesebbnek bizonyul! Tomi első dobásakor éppen egy sárga béka utánzatának a mozgását mutatja és én átszellemülten figyelem, amikor egy óriási robbanással leveszi a felszínről neki egy sügér! Én mondjuk kaptam egy gyenge szívrohamot, de a sügér köszöni, jól van!

A frászt hozta rám!

Napközben felderítjük a víz szélét és néhány ritka kis utánpótlást kapunk el egy-egy fénykép erejéig!

Bugylicsek.

Egyemmeg!

Igen, az a bizonyos ritka!

Széles kárász, avagy ismertebb nevén, aranykárász.

késő délutánra csónakba szállunk és pásztázunk kicsit, miközben ámulva nézem Tomi csalijait és amit a castinggal művel!

Madárfióka, a kedvencem!

Aztán megjön bátyám is és egy kis harcsapergetésre kerül sor, aminek hamar vége is szakad. Feljön a hold és olyan reflektorként tűz a tóra, hogy a fejlámpa csak zavaró tényező mellette! Ezzel vége is a csónakázásnak.
Másnap hajnalban rámcáfolnak a feketék és még alig nyitom ki a szemem, mikor fogom az elsőt!

Így láttam az elsőt, a Bud Spencer szemekkel! :)

 Aztán Tomi is beköszön egyel!

Végül jön egy kisebb nekem is:

Az a kegyetlen nagy száj!

Csinos fiatalember még alszik, a slicce meg félig nyitva...

Mint mondtam nagy élmény minden egyes darab és garantált a vigyorgás minden alkalommal! Néha nap elől bujkáló süllőkbe tévedünk, ennek a pecának most úgymond ők a 'melléktermékei', de úgy 30-45 centi közötti mindegyik, úgyhogy hamar békén is hagyjuk őket!

Most nem te kellesz.

Azért a light-on ez is vidám!

"Azér' mer' te nem látsz mi még látunk!" A kis hülye!

Később Dórinak is megígértem, hogy valahogy fogatok vele is egyet, ha addig él is! :)
Többször volt már akasztása, de mindig lelépet a gaz, persze az utolsó pillanatban, mert ő sem akart fotózkodni! De aztán megtörik a jég és egy igen szép darab a jutalma, a sok elvesztett után!

És lett neki is sérülése!
Ha a fekuszok szájába nyúlsz és így tartod őket, megnyugszanak, ezt csak annak mondom, aki nem látott még ilyet és barbárnak tartaná a módszert... (egy nem horgász barátom szólt rám a múltkor, egy kép miatt). Tehát ez a legkíméletesebb. Az apró fogak okozta sérüléseket pedig, lehet mutogatni büszkén a munkahelyen! :)

Azok a gyönyörű karcok!

Végezetül még néhány hal:

50 felett.

Az átlag 40-es.

Csak szépen lassan!

Vajon mi lesz velük???