A Végjáték

Csípőre tett kézzel állok és a holnapi horgászatom kellékeit mustrálom. Mi hiányzik még? A merítőháló! Hol lehet? Mikor visszajöttünk Tihanyból, jól elraktam... nem is találom. A pisztrángos hálóm kerül a kezembe, jó lesz ez is. Elmosolyodok: nem hinném, hogy hallal találkozok; majdnemhogy feleslegesen húztam az időt a másik keresgélésével. Ez a félmosoly hamar komorságba vált arcomon: szabad-e a gyászban mosolyogni? Holnap élem horgászkalandjaim legvastagabb, legnehezebb könyvének utolsó lapját. Erre készülök! De miért kéne, hogy gyászosan szomorú legyen ez az utolsó nap? Nem lesz hepiend, de miért ne lehetne szép...?

Az utóbbi 4-5 évből válogattam fotókat a tóról és halairól. A dal pedig az, amit a napokban hallgattam, miközben ezeket a sorokat írtam... ha gondolod, halkan Te is elindíthatod, miközben olvasol.

2015 Október 30. péntek. A hajnal őszhöz illően, deresen vár a tóparton, amit először észre sem veszek, olyan sietve akarok kipakolni, de mikor a csónakkikötő deszkáira lépek, megcsúszik a lábam és felszisszenek. - Innentől lassabban lépkedek ebben a ködös, mogorva reggelben, mert óvatosságra int!

Fagyott deszkák.

A csónakokat már elszállították gazdáik, csak pár darab lebeg a vízen, ragaszkodva a stéghez. Ezért úgy döntök leülök itt, nem keresgélek jó, fogós helyet remélve, most csak gyönyörködni jöttem. Csak egy utolsó horgászattal szeretnék szólni a régi tavamhoz.
Lassan átbukik a dombon hátam mögött a reggeli fény és gyors, kegyetlen győzelmet arat a fagyott hajnali királyságon. Hirtelen meleg nyár vesz körül... - Ezt nekem? Hát a tó is mondani szeretne valamit?

Elfogytak a csónakok.

Tízenfokot melegszik a levegő.  A hold még nem adta fel.

A tükörsima vízfelszínen egy ponty hörpöl, nem messze előttem. A jel egyértelmű; a kedvenc úszós szerelésemet rakom össze, ez illik a mai napra, és a tó is ezt próbálja tudtomra adni, a nyári léttel. Bedobom hát az úszót és miközben leteszem magam elé a botot, oldalra nézek hunyorogva: a nap már a Tornyot ostromolja.

Hm, a Torony... mennyi emlék jelenik meg szemem előtt, perdülve, mintha valóság lenne: halványan egy kissrácot látok a Torony tövében, aki lázasan, heves szívdobogással, várakozva szorít egy pecabotot, amit azzal az utasítással kapott, hogy ne mozgassa. Csak tartsa mozdulatlanul és figyelje a kis piros úszót a zsinórvégen, és ha megmozdul, rántsa maga felé! Az úszó eltűnik, a következő percben pedig, a kisgyerek egy apró sügér tüskéit tapogatja tenyerében, örök hűséget és tiszteletet érezve az állatka iránt... 5 éves lehettem.

"A Torony"

Egy páracsepp hull a deszkákra székemről, mikor visszanézek... de... végül is egyedül vagyok: az is lehet, hogy egy könnycsepp volt.
Homályosan tekintettel ugyan, de azt látom, mikor úszómra pillantok, hogy a 'kis piros' bóbita eltűnik lassan. Halam van! Méghozzá egy harcos, Erőmű-tavi ponty! Jócskán elkér a zsinóromból, amitől egyre jobban örömre húzódik a szám. Térdelve merítem, a kicsire szabott hálóval.

Rögtön megszabadítom a horogtól és most - miután megküzdöttünk -, vissza akarom rakni harcos-társam, az otthonába. Azonban valamiért ettől rossz érzésem is támad, nem úgy, mint máskor...

Nagyon reméltem, hogy ez ma elkerül... és itt annyiban is akarom hagyni a rossz gondolatmenetet. Nem bosszankodni jöttem ma! Hiába kesergek már a miértjén és a felháborító tényen; ez a hely elveszett! Már csak a remény az, ami nyugalomra int, hogy minden visszaáll a régi medrébe. Az pedig csak egyféleképpen jöhet el: türelemmel. Talán nem az én időmben, de egyszer újra szabad lesz itt tölteni az időt, elmenekülni a hétköznapok elől.
Valahogy nehezebb lett a horgászbotom és a dobásom is fáradtan esik a víztükörre. Súlyos lélegzetet veszek. Ideje egy forró kávénak.



Kortyolok és a kávé ízével megint emlékek terelik el gondolataimat, a rossz útról. Egy régi hajnal csónakos úszózása rémlik fel újra. Bátyám húsznál is több pontya... és - ha jól emlékszem - közel annyi bajszos jött nekem is, azon a hajnalon. Elvittünk egy termosznyi kávét, de alig ittunk belőle, mert a halak jobban ébren tartják a horgászt. Emlékszem, hogy milyen makacsul próbáltam visszaállítani úszómat az előző helyre, centiméternyi tökéletességre törekedve! Ha nem ott állt a nádtól egy arasznyira, nem volt jó! Újat!

Bátyám summázza a szerelést.

Bizonyára mindig bátyám fogta a többet... de ki számolja, nem igaz?

Pár éves látkép csónakból, a tó túloldaláról.

Miközben újra vidáman emelem számhoz a bögrét, úszóm egy picit megmozdul. Vagy csak a szemem káprázik a vízen szikrázó naptól? Csupán leheletnyit emelkedik ki a vízből megint az úszótest, alig észrevehetően és nekem több se kell, lenyúlok a botért és bevágás után, vágva rohan a víz felett zsinórom! Egyszerűen alig hiszem el, de még szilajabb erővel húz, mint az előző!

Csodálatos nyurga-szerű bajszost merítek, aminek farkán már fellelhetőek az őszi álca színei; a vége hullólevél-vörös. Csodaszép, ahogy elúszik...

Alig féri, súlyosabb is!

A finomkodás nem volt véletlen.

Az imént érzett elemi erő egy másik halhoz, a tó leghírhedtebb, pikkelyes veszedelmeihez tereli gondolataimat, vágyakozva, azokra a nyári napokra...

Elmúlt nyarak torpedói

Hejj, és ragadozók... kalandok a feketékkel, süllőkkel és termetes csukákkal. Vagy a harik... Istenem a harik, talán már sosem nőhetnek meg!?

Elmenőben

Elrakom a match botot és egy hirtelen gondolattól vezérelve, galád tettre készülök! Valamiféle aprócska bosszú lángja gyúl szememben. Most nem pergetek, mint általában: üldögélni jöttem ma. Előveszem az egyszem fagyasztott bodorkát, amit hajnalban már nem is tudom, hogy milyen megfontolásból raktam el a mélyhűtő mélyéről!? Eddig a termosz mellett lapult egy szatyorba zárva, elfelejtve. Filét kanyarítok...

A tökéletes falat.

Ha tényleg ennyire adakozó a tó az utolsó találkozásra, akkor este süllőt eszünk. Nem tudom, hogy ez mennyire bosszú...? Gyermekkorom róka meséje ugrik be, ahogyan kis Vuk mondja a Simabőrű háza felé: "...azért a... azért... a tudod miért!" - hát ilyen lehet ez a 'egy-süllővel-kevesebb-tó' bosszúm... de csak, ha megfogom.
Eltelik egy fél óra és lám, a hely egyik ékszere, valóban húzza damilomat. Nem várok tovább, bevágok és fárasztani kezdem! Kicsi az ellenállás, mert nem óriási darab. Éppen méret. Hát akkor indulás, otthon megtisztítom és estéig elvan a hűtőben, de sietek, délben már a munkahelyemen kell lennem.

Csak megmartam szegényt.

Gyorsan pakolok, de érzem, hogy közben elszorul a torkom...
Megint egy régi emlék képkockái peregnek szemem előtt, ahogyan kifelé menet egy utolsó pillantást vetek a víztükörre... a kiálló fák hirtelen életre kelve megnőnek, olyan nagyra, mint azelőtt. Egy rozoga csónak jelenik meg a magas ágak és olajfa bokrok között, a ködben himbálódzva. Apám evez, én a csónak végében lehajtott buksival ülök. Pityergek. - nem emlékszem már... miért szomorkodtam? - Ekkor megnyugtató atyai intelem hallatszik a sűrű ködből: "Ne sajnáld, hogy ma nem sikerült fognod kisfiam, holnap is jövünk... a halak akkor is itt lesznek!"

...holnap is.

A felcsúti Polgármester által megvásárolt földön fekszik az "Erőmű-tó". Októberre teljesen körbekerítették és kapuit November 2-án lelakatolták.

A Bicskei Barátság Horgászegyesület nem oszlott fel, habár tó nélkül maradt. Az egyesület jövőjéről 2016 január 24. reggel 8 órától kezdődő közgyűlésen születnek döntések, ezért én is megkérnék mindenkit, a tagok közül, hogyha tehetik, jelenjenek meg!

Ég veled.

Két Koppintásért...

...mondhatnám, hogy csak két koppintásért, de túloznék. Nem "csak" ezért mentünk idén a Tisza-tóra. De tény, hogy nekem mindig ez jutott eszembe, ha a tóra gondoltam.: két apró rezzenés, ahogyan átszalad a csuklómon: egy hamisítatlan köves-kapás! 

Alig vártam, hogy újra átéljem ezt az érzést, de nyaralni is jöttünk, pihenni. És ez most jól van így. Hiszen először járunk a Tisza tavon és egy kis pihenéssel egybekötött első peca, pont jó lesz. 
Érkezéskor tehát nem a Tiszára vezettet első utunk, hanem a bogrács mellé. 

Lali-lecsó

Másnap persze - miután „kialudtuk a krumplit is...” - már erősen viszkető tenyérrel figyeltük a Folyót és megvettük a jegyeket. Egy helyi kiskocsmában váltottuk meg őket és a kedves kocsmáros Hölgytől azt is megtudtuk, hogy bizony megfordulnak itt gyakran bicskeiek is: Kovács Zoli és szeretett tanárunk Néma Pali bácsi is járnak ide!

Mivel csónakkal még bizonytalan lennék elsőre, megkértem vendéglátónkat, hogy vigyen ki minket, segítsen egy kicsit és mutassa meg a környéket hazai szemmel. Viszont ő csak másnap ért rá, ezért egy parti pecában egyeztünk meg Dórival.
Mikor Miklós rákérdezett, hogy mik lennének a célhalaim partról, én elkezdtem sorolni: keszeg, ponty... és itt megállított.
- Ponty? - kérdezte?
- Igen, miért?
- Nem nagyon fogják... van, aki idén még nem fogott. De hajrá! És mivel?
- Finom szerelékkel, matchezni szoktunk.
- Ezekkel? - mutat a match botomra? - Ezzel különben se tudnád a jobb példányokat megállítani! - ami azt illeti, tudom én is: a tiszai pontyok nem viccelnek! De, mivel ez a veszély nem fenyeget, nem aggódtam.
Egy csodás kis parti helyet találtunk, de hogy ott mi történt, azt a végére hagynám, ha nem bánjátok!? :)

Az ígéretnek megfelelően elindultunk reggel és csak mosolyogni tudtunk. Félig-meddig balatoni horgásznak vallom magam és ez egy teljesen más világ nekem, a sok robbanó motorral... száguldás!
Mikor megálltunk az első jó pályákon, már csak az zakatolt a fejemben: 'Erre vártam, erre vártam!' - az a bizonyos kősüllős-peca! De nem rezzent, nem koppant. Kicsit később egy másik helyen, aztán megtört a jég és fogtunk közülük! Természetesen először Miklós mutatott néhány szebbet, aztán én is felzárkózhattam és egy-két meglepetés is akadt. Ejj, de csodás érzés volt!



 

A házigazda elsője.

Aztán jöttek.

Ezt is meg kell mutatni, pergetve törpe.

...és elég jól le is tudtam utánozni!

Egy szebb, azzal a bizonyos gumival.

Harmadnap megpróbáltuk magunk felkutatni a vizet és jártunk erre-arra egy kicsit, de csak a tanácsokat betartva. Így is csodás vizeket láttunk! Balinokat is kergettünk, de egész egyszerűen nem lehetett őket lépre csalni, pedig nagyon küzdöttünk! Nembaj, majd novemberben talán visszanézünk értük is.

Így indultunk.

A kikötő egy része.

Elképesztő utakon.

Szép pálya!

És azok a hihetetlen "tákolmányok" mindenfelé! :)

"Most mi a gond?"

"...ja, hogy ez! Kezdő tiszai pecás így rántotta be a motort!" :D

Több kis csukát is akasztottam, de ők sem akartak lencsevégre kerülni. Aztán délután visszamentünk a jónak vélt kövesezős helyre és próbáltunk megint néhányat megfogni. Kánikula szeptemberben. Talán ez volt az egyik oka annak, hogy nem fogtunk annyit, a másik pedig, hogy a finom kapásokat is csak egy fajta csali gerjesztette, az pedig elfogyott egy idő után, a rosszul vezetett beszakadások miatt. Hát igen, ez volt a tanuló része, de ezt tudtuk.

Dóri is belendült!

A legkisebb...

...és a legnagyobb.

Aztán pihenés megint és egy kicsit utaztunk is. Poroszlón megnéztük az Öko Centrumot és egy kicsit átmentünk Tiszafüredre, majd estefelé vissza.

Még egy éjszakai pecát terveztünk, ami sok szép keszegben bővelkedett, de amit mindig elfelejtek, hogy a Tiszán bizony sok a törpehari és elrontották egy idő után a keszeg-mókát. Ráadásul Dóri begyűjtötte az első törpés szúrást is! Azt mondta közvetlenül utána: - Mindig mondtad, hogy nagyon fáj, de azt nem gondoltam hogy ennyire! - és sziszegett, mint egy lyukas biciklibelső, miközben az ujját szorította, előre-hátra hintázva a horgászszéken.

Ez egy laposkeszeg... szerintem.

Ő is.

Talán dévér?

Nem maradt más, mint az a bizonyos első peca elmesélése:
Először is nem tudtam beállítani a mélységet, mert hihetetlen mély víz várt. A parttól 4 méterre, már több mint 3 méteres mélység volt, úgyhogy ott próbálkoztam az esésen, mást nem is tehettem. De jónak tűnt és etetés után rögtön fogtam is egy szép keszeget. közben Dóri a pergetőjével dobálgatott. Fogott is egy különleges eddig még nem látott fajt: a Grillrácshalat!

Az új faj!

Jól akadt!

Engem továbbra is csak az úszóm érdekelt, pedig egy feedert is bedobtam és hallottam néhány jó sügért puffogni a csónak felől is. Aztán jött is a sügér, igaz a csontira. 

Pompás egy hal!

Ez a jószág meg itt is megtalált!

Dóri kicsit arrébb ment, néhány balinrablásba beledobni, én pedig egyre több kapásnak vághattam be.
Éppen a soron következő apró mozzanatba ütöttem bele és megállt a bot, majd... - ahogy szoktuk mondani -, lekérte a kezemet! Egyértelmű jelekkel közölte velem, hogy máshol van dolga és olyan süvítésbe kezdett az új orsóm, - amit Eki barátomtól kaptam, direkt erre a nyaralásra -, hogy tudtam, most kiderül milyen fából faragták!? Szépen ciripelt az irányítás alatt, de a nagyobb baj az volt, hogy a 'valami' behúzott a csónak alá, túl a fán, túl a sövényen, túl mindenen! Be kellett hát állnom a vízbe, de Dóri aggódva szólt rám, hogy vigyázzak, hiszen nincs messze a gyors partszakadás. Nem tudom hogyan csináltam, de az új orsó-zsinór kombi; némi hegedülés a faágakon és valószínűleg még az összes Istenem is velem volt, hogy megszákolhassuk őt:

Megdolgoztatott rendesen!

4 kiló felett. "- Kicsim, mér' kellett tízkilósnak fényképezni?
- Mér' kell betartani???"

Visszafelé

Örültem! Nem kicsit! Kötöttem egy új cájgot, mert ez eléggé elhasználódott, aztán dobtam, visszaültem és csak mosolyogtam. De ebben a pillanatban megint kapás! Hasonló, mint az előző és az orsó megint fütyül, bevágás után. Szerencsémre most befelé, a közepe felé vette az irányt. Aztán balról a nádast elkerülve jött egy 5 perc fárasztást követően, tehát megint a vízben állva kellett irányítani. Alig fért a keszegmerítőbe:

A padkán.

Nem tudom mi okozhatta a csíkjait, a másik felén is volt...
5,25-öt nyomott.

Nagyon meglepett, hogy hosszan kellett segíteni neki!

Mégis adott egy darabot a Tisza, féltve őrzött kincseiből ezen a nyaraláson és mi ezt nagyon megbecsültük, és köszönjük. Természetesen minden hal visszanyerte a szabadságát, kivéve a kis törpéket...

Köszönjük a fantasztikus vendéglátást és kalauzolást Nikodém Miklósnak, és reméljük még visszatérhetünk erre a vidékre!


Mostanában kicsit betegeskedett a Lali-peca, de hamarosan jönnek az újabb bejegyzések. Volt egy dunai napom, két blogger sorstárssal, ami eléggé tele volt fekete humorral és most indulunk arra a helyre, ami a szívemnek legbecsesebb, az imádott tihanyi tanyára! Tehát lesz mit írni, ígérem!