Pontosan 1 éve nem nyúltam a bloghoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne horgásztam volna! Voltak kalandok, de nem tartottam érdemesnek leírni azokat vagy nem volt időm rá. Persze az is visszavett bőszen a íráskedvemből, hogy a kedvenc közeli tavamat, amit napi szinten is látogathattam, akkor, egy éve lezárták a külvilág elől. Most viszont ráérek, így két közeli élményt leírok, mert csak. Talán úgy tűnhet bő lére van eresztve a dolog, pedig higgyétek el, a lehető legtömörebben próbálom leírni a balatoni élményeket.
Hogy mennyire tud hiányozni egy hobbi, ha hirtelen abbahagyja az ember, azt csak azok érthetik, akik szenvedéllyel csinálták azt. Egy olyan ember kell ehhez, aki már nem is hobbinak tekinti a kedvenc időtöltését, hanem egyfajta életérzés piedesztálra emeli azt. A sporthorgász egy ilyen lény.
Ezért, mikor bátyám egy tihanyi horgásztúra hírével jött hozzám, felgyorsult a pulzusom. Az ősz eleji időszak még nem fog kedvezni a ragadozók év végi zabálásának, de ez felejthetetlen pár nap lehet így is. Vízre került Tihanyban a saját csónakja és egész szezonban ott honol.
Volt szerencsém előtte két héttel, pár napot eltölteni a barátaimmal is a horgásztanyán. Akkor már látható volt, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Igaz, a balinok szépen kapkodták a műcsalikat, ezért nem is lehetne miért panaszkodni, de ha a pecás nem sír valamiért, az már sci-fi! Úgyhogy lássuk mi is hibádzott azokon a napokon: vannak köztünk kimondottan ragadozó/pergető horgászok és vannak, akik a békés halakat kedvelik. Pár idióta pedig - köztük én is -, az összes módszerért és halért rajong. Nos, ezért én is szomorúan láttam, hogy a békés-szekció nem találta meg a számítását. Csodaszámba ment, mikor egy pontyot végre sikerült kierőszakolni a vízből Béla barátomnak az egyik éjjel.
Egyértelműen kiderült, hogy csak éjjel érdemes próbálkozni és elképesztő távolságokban, különben kapás nélkül maradnak a srácok. Így csak a behúzás segített rajtuk.
Én már eljöttem, mikor telefonon hírt kaptam néhány jobb pontyról. De így is bőven a megszokott mennyiség alatt maradt a számuk. A fehérhalak sem érdeklődtek igazán. Pár képet azért sikerült készíteni a pergetésekről.
Reménykedtem benne, hogy mire a bátyámék csapatával megyünk a pontyok már más arcukat mutatják, mert abban a csapatban többen szeretnek rájuk horgászni.
Érkezéskor szinte egész nap próbálkoztam, de nem változott a helyzet. Gondoltam, sebaj, majd a balinok kárpótolnak! Most lényegesebben kisebb volt az érdeklődés azon a fronton is, de a sügérek még mindig ettek a hínárban, kiváló szórakozást nyújtva!
Egy kisbalint azért csak elcsíptem a kristálytiszta vízben. Viszont arra is rájöttem, hogy bátyám kezd kitűnő pergető horgásszá érni. Én sosem lehetek az, mert hiányzik a hitem ebből a módszerből és a különböző műcsalik vezetésére is nehezen érzek rá. Bár gumizni nagyon szeretek és a finomabb drop shot és egyéb könnyű rángatós-mártogatós módszerek mindig is kedvenceim lesznek, azért ez nem az én világom teljesen. Ellenben léteznek olyan furfangos horgászok, akik akkor is megfogják a halat mikor én látom őket, de nem tudom megfogni és ezen a szinten lehet most valahol a bátyám vagy már túl is haladt rajta. Aztán vannak azok, akik akkor is fognak, amikor senki sem és egy fia hal nem mutatja magát. Végül pedig léteznek olyanok, akik akkor is fognak bárhol, amikor azt gondolom, ez a víz nemhogy döglött, de itt sosem volt hal. Ismerek minden típusból egyet-kettőt és ezért tudom milyen messze állok én attól, hogy mindig sikerem legyen. Szóval bátyám egyre sűrűbben arat, mikor senki más rajta kívül:
Most pedig egy éles váltással azt is elmondanám, hogy ez a túra volt bátyám egyik legszerencsétlenebb horgászata. Bénázott rendesen! Először is egy csukát kézzel akart kivenni, tökölve és a csuka az utolsó pillanatban elharapta, amit el kell és vitte az új fogós wobblerét magával. Kicsit később, engedte le a vascicát, de kint hagyott egy apró wobblert maga mellett, ami beleakadt a kötélbe és belerántotta a kezébe a kicsi hármashorgot. Mindezt 8 méteres víznél úgy, hogy két méternél tartott. Még szerencse, hogy lenyomja a szakállát a horgoknak, így kisvártatva egy fogóval kirántotta azt a kezéből!
Ezért, mikor bátyám egy tihanyi horgásztúra hírével jött hozzám, felgyorsult a pulzusom. Az ősz eleji időszak még nem fog kedvezni a ragadozók év végi zabálásának, de ez felejthetetlen pár nap lehet így is. Vízre került Tihanyban a saját csónakja és egész szezonban ott honol.
 |
| Motorcsere |
Volt szerencsém előtte két héttel, pár napot eltölteni a barátaimmal is a horgásztanyán. Akkor már látható volt, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Igaz, a balinok szépen kapkodták a műcsalikat, ezért nem is lehetne miért panaszkodni, de ha a pecás nem sír valamiért, az már sci-fi! Úgyhogy lássuk mi is hibádzott azokon a napokon: vannak köztünk kimondottan ragadozó/pergető horgászok és vannak, akik a békés halakat kedvelik. Pár idióta pedig - köztük én is -, az összes módszerért és halért rajong. Nos, ezért én is szomorúan láttam, hogy a békés-szekció nem találta meg a számítását. Csodaszámba ment, mikor egy pontyot végre sikerült kierőszakolni a vízből Béla barátomnak az egyik éjjel.
 |
| Béla mindig megtalálja. |
Egyértelműen kiderült, hogy csak éjjel érdemes próbálkozni és elképesztő távolságokban, különben kapás nélkül maradnak a srácok. Így csak a behúzás segített rajtuk.
 |
| Jesus Christ Superstar |
Én már eljöttem, mikor telefonon hírt kaptam néhány jobb pontyról. De így is bőven a megszokott mennyiség alatt maradt a számuk. A fehérhalak sem érdeklődtek igazán. Pár képet azért sikerült készíteni a pergetésekről.
 |
| Ilyen a jó móka! |
Reménykedtem benne, hogy mire a bátyámék csapatával megyünk a pontyok már más arcukat mutatják, mert abban a csapatban többen szeretnek rájuk horgászni.
Érkezéskor szinte egész nap próbálkoztam, de nem változott a helyzet. Gondoltam, sebaj, majd a balinok kárpótolnak! Most lényegesebben kisebb volt az érdeklődés azon a fronton is, de a sügérek még mindig ettek a hínárban, kiváló szórakozást nyújtva!
 |
| Józsi is megtalálta számítását. |
Egy kisbalint azért csak elcsíptem a kristálytiszta vízben. Viszont arra is rájöttem, hogy bátyám kezd kitűnő pergető horgásszá érni. Én sosem lehetek az, mert hiányzik a hitem ebből a módszerből és a különböző műcsalik vezetésére is nehezen érzek rá. Bár gumizni nagyon szeretek és a finomabb drop shot és egyéb könnyű rángatós-mártogatós módszerek mindig is kedvenceim lesznek, azért ez nem az én világom teljesen. Ellenben léteznek olyan furfangos horgászok, akik akkor is megfogják a halat mikor én látom őket, de nem tudom megfogni és ezen a szinten lehet most valahol a bátyám vagy már túl is haladt rajta. Aztán vannak azok, akik akkor is fognak, amikor senki sem és egy fia hal nem mutatja magát. Végül pedig léteznek olyanok, akik akkor is fognak bárhol, amikor azt gondolom, ez a víz nemhogy döglött, de itt sosem volt hal. Ismerek minden típusból egyet-kettőt és ezért tudom milyen messze állok én attól, hogy mindig sikerem legyen. Szóval bátyám egyre sűrűbben arat, mikor senki más rajta kívül:
 |
| Nagyon látványosan ugrott a wobblerre a hínárból! |
Most pedig egy éles váltással azt is elmondanám, hogy ez a túra volt bátyám egyik legszerencsétlenebb horgászata. Bénázott rendesen! Először is egy csukát kézzel akart kivenni, tökölve és a csuka az utolsó pillanatban elharapta, amit el kell és vitte az új fogós wobblerét magával. Kicsit később, engedte le a vascicát, de kint hagyott egy apró wobblert maga mellett, ami beleakadt a kötélbe és belerántotta a kezébe a kicsi hármashorgot. Mindezt 8 méteres víznél úgy, hogy két méternél tartott. Még szerencse, hogy lenyomja a szakállát a horgoknak, így kisvártatva egy fogóval kirántotta azt a kezéből!
A legjobbat pedig a végére hagytam: mindig vigyázunk egymásra - ez természetes -, de mikor hárman pergetünk egy csónakban, annak van némi veszélye. Rendszerint ez meg sem fordul a fejünkben, hiszen annyi rutinja már mindenkinek van, hogy ne jelentsünk veszélyt egymásra, mikor dobunk. Azonban most kicsit tartottam tőle, miután a harmadik emberünk Tibi, kicsit túl közel suhintott el a fejemtől. Többet kell rá figyelnem, hiszen én ülök középen, gondoltam. Majd ebben a pillanatban éreztem, hogy valami vizes hozzáér a fülemhez a sapkám pedig lerepül a fejemről! Már tudtam mi történt, de nem, mertem a fülemhez érni, hiszen ilyenkor tudjuk mi jön: vérben ázó tenyér! De nem, ezt megúsztam! Bátyámra néztem, aki hófehér arccal, rémületében nem is tudott mit mondani, benn rekedt a szó és csak pillanatokkal később halkan egy 'bocs' szócskát hallatott. Majd lassan precíz mozdulatokkal kitekerte a sapkámat, ami úgy 10-15 métert repült a nádas mellett. Mikor megnéztem a kalapot, letettem a botomat és ültem magam elé bámulva még néhány percig.
 |
| Ez tényleg csak egy paraszthajszálon múlt. |
Én már a kútbeli kövesezést vártam nagyon és másnap arra vettük az irányt. Emlékezetből megálltunk a jó helyeken. Aztán megfordult bennünk, hogy rosszul emlékezhetünk, mert itt nem rág semmi! Két koppintásom volt talán 10 húzásból. Mi a gond? Valószínűleg az időjárással lehet a probléma, mert jóval nagyobb szélben - és ami fontos - sodrásban szokott itt jó kapás lenni. Ez a szélcsend és gyönyörű napos idő most a horgász komfortérzetének jó, de a halak nem kapnak ilyen körülmények között. Sikerült néhány nagyon aprót megfogni órák alatt. Már nagyon vártam ezt egész évben, így nem voltam boldog.
 |
| Óriások |
Mellettünk a Fishing Time forgatott, de ők is csak ugyanannyit tudtak elmondani a helyzetről, amit mi tapasztaltunk.
 |
| Csabáék sem találták őket, csak pár aprót. |
Kilátogattunk még egyszer-kétszer, de nagy eredményt nem tudtunk felmutatni. Azért Tivadar barátunk meglepett minket néhány érdekes fogással.
 |
| Vérdévérek mindenütt! |
Érdekességekben a stégen sem volt hiány! Egyik éjjel ugyanis snecire jött egy dévér, méghozzá nem is olyan nagy, harminc centi alatti volt! Aztán rögtön ezután Eki barátom egy gardát is kivezényelt ugyanígy. Csak utóbbit tudtam lefotózni nagy nehezen!
 |
| Megpróbálta begyűrni. |
Ide tűzöm azt a kis videót is, amit utolsó éjjel csináltam.
Sajnos nekem rövidebb volt a túra, haza kellett mennem és Dóri jött értem, de a többiek még maradtak és amíg nem indultunk, megfogadtam, hogy egy pontyot azért is fogok, saját erőből, nappal! Nekiálltam tehát feederezni és szépen katonásan fogtam is ...a keszegeket. Gondoltam egyre növelem a csontik számát és az etetőanyagot is lazábbra vettem. Nem adtam fel, már órák óta csak egy pontot dobáltam. Egy kicsiny rezdülésre ugyanúgy vágtam be, mint eddig, keszeget sejtve, amikor megállt a bot a kezemben egy pillanatra, aztán lehúzott pár métert az első pontyom. Mosolyogva merítettem. Újradobtam és a következő jelölt megint bajszos volt, de sajnos egy kagyló véget vetett a találkozónak. Majd a következő megint egy combos ponty volt, amit már alig hittem el. Egyel nagyobb volt az előzőnél. Azt mondtam Dórinak már csak egy kapás és megyünk haza. Ő mosolyogva fogadta, a szavakat, amiket már mintha halott volna valahol. Ilyenkor, mikor az utolsót kell megfogni, akkor nem akar jönni az biztos. De nem ma! Megint kapás és lehúz egy jó adag zsinórt majd lefordul az ebadta. Boci szemekkel nézek Dórira és ő elkezd győzködni, hogy nyugodtan dobjak újat, nem sietünk sehova. Már nem hiszek benne ugyan - úgy érzem az utolsót ebből a rajból most vesztettem el -, azért újra dobok. Pár perc múlva az eddigi legerőteljesebb kapással jelentkezik az "utolsó" pontyom! Fantasztikus hangulatú fárasztás után egy szép tövest merít nekem Dóri. Mehetünk.
