A Végjáték

Csípőre tett kézzel állok és a holnapi horgászatom kellékeit mustrálom. Mi hiányzik még? A merítőháló! Hol lehet? Mikor visszajöttünk Tihanyból, jól elraktam... nem is találom. A pisztrángos hálóm kerül a kezembe, jó lesz ez is. Elmosolyodok: nem hinném, hogy hallal találkozok; majdnemhogy feleslegesen húztam az időt a másik keresgélésével. Ez a félmosoly hamar komorságba vált arcomon: szabad-e a gyászban mosolyogni? Holnap élem horgászkalandjaim legvastagabb, legnehezebb könyvének utolsó lapját. Erre készülök! De miért kéne, hogy gyászosan szomorú legyen ez az utolsó nap? Nem lesz hepiend, de miért ne lehetne szép...?

Az utóbbi 4-5 évből válogattam fotókat a tóról és halairól. A dal pedig az, amit a napokban hallgattam, miközben ezeket a sorokat írtam... ha gondolod, halkan Te is elindíthatod, miközben olvasol.

2015 Október 30. péntek. A hajnal őszhöz illően, deresen vár a tóparton, amit először észre sem veszek, olyan sietve akarok kipakolni, de mikor a csónakkikötő deszkáira lépek, megcsúszik a lábam és felszisszenek. - Innentől lassabban lépkedek ebben a ködös, mogorva reggelben, mert óvatosságra int!

Fagyott deszkák.

A csónakokat már elszállították gazdáik, csak pár darab lebeg a vízen, ragaszkodva a stéghez. Ezért úgy döntök leülök itt, nem keresgélek jó, fogós helyet remélve, most csak gyönyörködni jöttem. Csak egy utolsó horgászattal szeretnék szólni a régi tavamhoz.
Lassan átbukik a dombon hátam mögött a reggeli fény és gyors, kegyetlen győzelmet arat a fagyott hajnali királyságon. Hirtelen meleg nyár vesz körül... - Ezt nekem? Hát a tó is mondani szeretne valamit?

Elfogytak a csónakok.

Tízenfokot melegszik a levegő.  A hold még nem adta fel.

A tükörsima vízfelszínen egy ponty hörpöl, nem messze előttem. A jel egyértelmű; a kedvenc úszós szerelésemet rakom össze, ez illik a mai napra, és a tó is ezt próbálja tudtomra adni, a nyári léttel. Bedobom hát az úszót és miközben leteszem magam elé a botot, oldalra nézek hunyorogva: a nap már a Tornyot ostromolja.

Hm, a Torony... mennyi emlék jelenik meg szemem előtt, perdülve, mintha valóság lenne: halványan egy kissrácot látok a Torony tövében, aki lázasan, heves szívdobogással, várakozva szorít egy pecabotot, amit azzal az utasítással kapott, hogy ne mozgassa. Csak tartsa mozdulatlanul és figyelje a kis piros úszót a zsinórvégen, és ha megmozdul, rántsa maga felé! Az úszó eltűnik, a következő percben pedig, a kisgyerek egy apró sügér tüskéit tapogatja tenyerében, örök hűséget és tiszteletet érezve az állatka iránt... 5 éves lehettem.

"A Torony"

Egy páracsepp hull a deszkákra székemről, mikor visszanézek... de... végül is egyedül vagyok: az is lehet, hogy egy könnycsepp volt.
Homályosan tekintettel ugyan, de azt látom, mikor úszómra pillantok, hogy a 'kis piros' bóbita eltűnik lassan. Halam van! Méghozzá egy harcos, Erőmű-tavi ponty! Jócskán elkér a zsinóromból, amitől egyre jobban örömre húzódik a szám. Térdelve merítem, a kicsire szabott hálóval.

Rögtön megszabadítom a horogtól és most - miután megküzdöttünk -, vissza akarom rakni harcos-társam, az otthonába. Azonban valamiért ettől rossz érzésem is támad, nem úgy, mint máskor...

Nagyon reméltem, hogy ez ma elkerül... és itt annyiban is akarom hagyni a rossz gondolatmenetet. Nem bosszankodni jöttem ma! Hiába kesergek már a miértjén és a felháborító tényen; ez a hely elveszett! Már csak a remény az, ami nyugalomra int, hogy minden visszaáll a régi medrébe. Az pedig csak egyféleképpen jöhet el: türelemmel. Talán nem az én időmben, de egyszer újra szabad lesz itt tölteni az időt, elmenekülni a hétköznapok elől.
Valahogy nehezebb lett a horgászbotom és a dobásom is fáradtan esik a víztükörre. Súlyos lélegzetet veszek. Ideje egy forró kávénak.



Kortyolok és a kávé ízével megint emlékek terelik el gondolataimat, a rossz útról. Egy régi hajnal csónakos úszózása rémlik fel újra. Bátyám húsznál is több pontya... és - ha jól emlékszem - közel annyi bajszos jött nekem is, azon a hajnalon. Elvittünk egy termosznyi kávét, de alig ittunk belőle, mert a halak jobban ébren tartják a horgászt. Emlékszem, hogy milyen makacsul próbáltam visszaállítani úszómat az előző helyre, centiméternyi tökéletességre törekedve! Ha nem ott állt a nádtól egy arasznyira, nem volt jó! Újat!

Bátyám summázza a szerelést.

Bizonyára mindig bátyám fogta a többet... de ki számolja, nem igaz?

Pár éves látkép csónakból, a tó túloldaláról.

Miközben újra vidáman emelem számhoz a bögrét, úszóm egy picit megmozdul. Vagy csak a szemem káprázik a vízen szikrázó naptól? Csupán leheletnyit emelkedik ki a vízből megint az úszótest, alig észrevehetően és nekem több se kell, lenyúlok a botért és bevágás után, vágva rohan a víz felett zsinórom! Egyszerűen alig hiszem el, de még szilajabb erővel húz, mint az előző!

Csodálatos nyurga-szerű bajszost merítek, aminek farkán már fellelhetőek az őszi álca színei; a vége hullólevél-vörös. Csodaszép, ahogy elúszik...

Alig féri, súlyosabb is!

A finomkodás nem volt véletlen.

Az imént érzett elemi erő egy másik halhoz, a tó leghírhedtebb, pikkelyes veszedelmeihez tereli gondolataimat, vágyakozva, azokra a nyári napokra...

Elmúlt nyarak torpedói

Hejj, és ragadozók... kalandok a feketékkel, süllőkkel és termetes csukákkal. Vagy a harik... Istenem a harik, talán már sosem nőhetnek meg!?

Elmenőben

Elrakom a match botot és egy hirtelen gondolattól vezérelve, galád tettre készülök! Valamiféle aprócska bosszú lángja gyúl szememben. Most nem pergetek, mint általában: üldögélni jöttem ma. Előveszem az egyszem fagyasztott bodorkát, amit hajnalban már nem is tudom, hogy milyen megfontolásból raktam el a mélyhűtő mélyéről!? Eddig a termosz mellett lapult egy szatyorba zárva, elfelejtve. Filét kanyarítok...

A tökéletes falat.

Ha tényleg ennyire adakozó a tó az utolsó találkozásra, akkor este süllőt eszünk. Nem tudom, hogy ez mennyire bosszú...? Gyermekkorom róka meséje ugrik be, ahogyan kis Vuk mondja a Simabőrű háza felé: "...azért a... azért... a tudod miért!" - hát ilyen lehet ez a 'egy-süllővel-kevesebb-tó' bosszúm... de csak, ha megfogom.
Eltelik egy fél óra és lám, a hely egyik ékszere, valóban húzza damilomat. Nem várok tovább, bevágok és fárasztani kezdem! Kicsi az ellenállás, mert nem óriási darab. Éppen méret. Hát akkor indulás, otthon megtisztítom és estéig elvan a hűtőben, de sietek, délben már a munkahelyemen kell lennem.

Csak megmartam szegényt.

Gyorsan pakolok, de érzem, hogy közben elszorul a torkom...
Megint egy régi emlék képkockái peregnek szemem előtt, ahogyan kifelé menet egy utolsó pillantást vetek a víztükörre... a kiálló fák hirtelen életre kelve megnőnek, olyan nagyra, mint azelőtt. Egy rozoga csónak jelenik meg a magas ágak és olajfa bokrok között, a ködben himbálódzva. Apám evez, én a csónak végében lehajtott buksival ülök. Pityergek. - nem emlékszem már... miért szomorkodtam? - Ekkor megnyugtató atyai intelem hallatszik a sűrű ködből: "Ne sajnáld, hogy ma nem sikerült fognod kisfiam, holnap is jövünk... a halak akkor is itt lesznek!"

...holnap is.

A felcsúti Polgármester által megvásárolt földön fekszik az "Erőmű-tó". Októberre teljesen körbekerítették és kapuit November 2-án lelakatolták.

A Bicskei Barátság Horgászegyesület nem oszlott fel, habár tó nélkül maradt. Az egyesület jövőjéről 2016 január 24. reggel 8 órától kezdődő közgyűlésen születnek döntések, ezért én is megkérnék mindenkit, a tagok közül, hogyha tehetik, jelenjenek meg!

Ég veled.

A nulladik dobás

Hány dobás kell ahhoz, hogy fogj egy jó süllőt? Hány kell ahhoz, hogy a kezedben tartsd életed krokodilját? Mennyiből van meg a balin, amiről biztosan tudod, hogy már ott vár a nád mellett a hajnali Balatonon? ...és életed harcsája? Nos, amíg a válasz az egyiknél 1, a másiknál 100000! ...de várjunk csak... valakiket kihagytam... igen, van akikhez 0 dobás szükségeltetik!

A sügérfélék, azok között is a csapósügérek előszeretettel bújnak meg stégek, csónakok alatt. Így egyszerűen csak leengedve a csalit, mártogatva, cincálva azt, meg lehet őket fogni. De olykor a csuka is ott les... vagy akár valami más...

Ez volt az egyik fő oka, hogy a gyors "light" botomat megvettem, meg persze az, hogy Tomi megfertőzött a domolykókkal! Ha pedig egyszer olyan vizeken járok, ahol nem tudok majd legyezni rájuk, akkor ez az apró bot éppen jó lesz.

...na ezt hagytam most otthon a nagy kapkodásban, merthogy "csak egy órára" ugrottam le a tóhoz (lakásfelújításban két festés között, ami jól látszik a képeken majd).  A multis szerkót viszont - aminek a szállítási hossza kétszer akkora, mivel egybe bot -, valamiért betűztem a kocsiba. Így most azzal néztem át a csónakok alatti pályát.

Mivel nem kellett dobnom, így ez is "megtette". 3 grammos jigen kínáltam fel a rák gumit, a jobb csapó reményében. Próbálgatom már egy ideje, de még mindig csak nagyon kicsik kapkodnak utána... sajnos abba a szájba ez nem fér be.

Rákocska

De hol lehetnek a jók? Vannak, ez biztos. Évek óta szép itt a sügér állomány, egy kettőnek csak meg kellett volna nőni!? Ilyenkor kéne az a bizonyos rutinos szem és kéz, hogy legyen eredmény is. Ahogy ezen mélázok - megint, mint általában -, egy sötét árny úszik el a műcsalim előtt... a szívem kettőt kihagy... csak nem egy csuka? Elővigyázatosságból egy jó vastag fluoro karbon előkét használok, erre az esetre. Az árny megfordul és jól látom, hogy a csalit lesi! Most már a szívem átvált erős kalapálásba! Két aprót mozdítok felfelé a rákocskán, hátha kíváncsibbá tudom tenni ezzel. Ekkor egy villanás és letörli a kezemből a botot! Ez a tizedmásodpercnyi idő is elég volt ahhoz, hogy letisztuljon bennem kivel is van dolgom!? Egy fekete! Tudom, hogy van benne még öt-hat darab nagyobb és bátyám itt két éve megfogott egy két kiló feletti példányt. Mivel egy területen maradnak a legtöbbször, így lehet, hogy megint vele találkoztam? Nem tudom, de a tó egyik nagy örege lehet, mert úgy küzd, hogy csak kapkodom a fejem! Van vagy másfél méterem az egész mutatványra, ezért most elképzelhetetlennek tartom, hogy én nyerem a csatát. Rendre centikkel kerül el minden akadályt és már izzadság cseppek gördülnek le a homlokomról, amikor újra és újra lerántja a botspiccet a csónakok alá. Mintha egy pillanatra elfáradt volna, ekkor gyorsan lehajolok és az első szájnyitásba belenyúlva, kiveszem a vízből! Megvagy!

Ekkora területem volt.

Sietek, ahogy csak tudok a fotózkodással, mert annyira féltem. Így a nagy izgatottságomban nem mértem le életem egyik legszebb halát és a méreteit sem tudom... de az igazság az, hogy nem bánom. Ezek a képek elegendőek a szép emlékhez.

Van hely abban a szájban... így úgy tűnik mintha az egész fejemnek is lenne! :)

"Viszlát...

...és kösz a halakat!"

Elképesztő érzés volt végre egy ilyen halat a kezemben tartani! A horgász általában megkapja otthon, hogy miért kellett megint lemenni most is 1-2 órára... hát az ilyen pillanatokért, mert a sok közül csak néhányszor van ilyen az életben, amikor az időjárás, a környezet és a halak is legszebb formájukat mutatják egyszerre! 

Amikor minden összeáll. Isten keze!

Van utánpótlása a fekáknak is. Tavaly fogtam csontival egy pár centist és idén már láttam a vörösszárnyúakkal együtt bandázni (még együtt) több 15 centi körüli példányt. 

Sajnos a feketét nem sikerült lekapnom, csak ezt a naphalat, ahogy elvegyülni próbál. Pedig zorall látvány volt kétszer akkorán, köztük! :)

A pergetés számomra egy nehéz és érdekes műfaj. Éppen ezért nem tudom abbahagyni, pedig minden mással eredményesebb vagyok. Bár néha ezt is túlmisztifikáltnak érzem és azt hiszem, hogy túl sok pénzt szánunk/szánok rá, ahhoz képest, hogy igazából először jól meg kéne tanulni a technikáját. Amíg egyesek pontosan tudják például Dunán, hogy hova, mit, mikor és hogyan kell felkínálni, ahhoz hogy megfogják akár elsőre azt a süllőt, amire te egész életedben vágysz, addig vagyunk mi halandók, akik úgy érezzük, egész életünkben csak egerészünk.

Vass Csaba egy impozáns fogassal!

Molnár Tomi, az ottani Duna szakasz legkomolyabb pergetett harijával!

Erről-arról megkérdezem néha az ügyes ismerőseimet, mégis hogyan kéne ezt mívelni, és általában azt a választ kapom, hogy jól csinálom, csak dobáljak amíg bírja a karom és nem mellesleg úgy húzzam, hogy higgyek is benne, hogy ott van az a hal! 

Azzal szoktam cukkolni bátyámat, minden egyes betlis közös pergetésünk után, hogy valamit még mindig nem tudunk, amire valószínűleg magunktól nem jövünk rá! Persze ilyenkor rám förmed, hogy ez így nem igaz és talán el kéne menni olyan helyre is, ahol van több ragadozó hal, mint mondjuk 20 darab, öt hektáron.
Mondjuk ebben van valami... meg a rutin, meg az évek.

Készülünk az Ipolyra meg a Gaja patakra (első sorban műléggyel, ahol lehet) egy domizásra; a Dunára szinte mindenre és mondjuk Délegyháza sem lenne még teljesen elérhetetlen. Nagyjából már dobni is megtanultam a multival (bár lehet, hogy néhány casting-horgász még mindig a hasát fogná ha látna) de talán ott, ahol tudom, hogy vannak, szívesebben dobom a tizenkétmillónégyszázhetvenkétezerötszázhuszonhatodikat. 

Az ötödik év, amikor minden mindegy!

Gábor-nap van. Általában úgy sikerül, hogy erre a napra esik az első csónakos tavi-peca. Most egyedül vágok neki és nem sok reménnyel, igazából csak hagyományból. Eltekintve a széltől egész szép tavaszi napnak tűnik ez a mai... csak nem a csónakban!

Nem véletlenül raktam ki egy képet a facebook-os oldalunkra.
Csónak a vízen! De kegyetlen szél fúj... ennél nincs idegtépőbb! Szenvedek is rendesen a megállásnál, de végül sikerül, ami egyedül, most felér egy csodával!

Ma előbb végeztem, így Dóri is még dolgozik és a hagyomány szerinti névnapos is, merthogy ilyenkor a bátyámmal szoktam jönni. Így volt ez öt éve is, amikor ez a nap tradíció lett, mert ekkor horgásztam először a kezelések után még kopaszon, csónakból a Derítő tavon: Gábor-nap. Úgyhogy ez a gyógyulási jubileum is, vagy mi a rák!? - nyugi, illetve divatosan: Keep Calm: magammal szemben lehetek morbid!

Csinos fiatalember, ohne szemöldök! Avagy önkéntes Niki Lauda, ahogyan a Bödőcs mondja a borotvált és visszarajzolt szemöldökű csajokra, olyan találóan! :)

Ott tartottam, hogy megálltam a kinézett helyen és ekkor döbbentem rá, hogy otthon hagytam az etetőanyagot és a csemegét... meg a friss csontit is! Akkor nem etetek, ennyi. Nem idegesítem fel magam... nyugodt maradok... szuszáááá!
Sokat emelkedett a víz, tavaly ősz óta. A leszúrócsövek alig érik el a csónak peremét és az úszó beállításánál is vagy 30 centivel nagyobb eresztéket kell állítani. Igen, mert most egy bokor előtti úszózást tervezek. Idén ebből nem lesz sok, mert inkább pergetni és legyezni szeretnék ebben az évben. De az új pálcát ki kellett próbálni élesben is! 3 méteres "bojlis" bot elvileg, de bojlizni szinte semennyit nem fogok vele, maximum nyáron a haverokkal, a buli kedvéért, ha lesz ilyen. Igazából ilyen csónakos úszózásra szántam.

Egy kiváló kép a nagy semmiről. Sok ilyen készült.

Harmadik dobásra sem találom el a mélységet és mikor már biztos vagyok a beállításban, a negyedik dobás a bokron landol... felröhögök fájdalmamban, mert tudom, hogy oda kell mennem... és szétzavarom a halakat... és a mocsok szél ráfúj a bokorra úgy, hogy majd alig bírok onnan kikecmeregni... szuszááÁÁHHH!!

Leizzadva, de megoldom. Hiába, ilyenek ezek a tavaszi elsők. Hogy milyenek? Hát ilyenek.
Mikor kiérek a dszindzsából egy potyka ugrik, nem messze tőlem.
Egyvalamit megtanultam már: ahol tavasszal ugrik, oda kell menni, úgyhogy ez a jel éppen kapóra is jött és átállok úgy harminc méterrel arrébb, a loccsanás helyére. Itt még nagyobb a víz, tehát csak 18-20 méterre sikerül megállni a bokrostól. Az első dobás jól sikerül és közben nézegetem a másik botot, hogy dobjak e azzal is, mikor az úszom kicsit kijjebb emelkedik... ez komoly?

Normál állapot...

...valami történik!

Á, csak a szemem káprázik ebben a nagy szélben, ahogyan szambázik az úszó... vagy nem? Aztán kifekszik teljesen, amivel egyértelműen meggyőz arról, hogy ütni kell! Kellemesen vehemens ellenállás válaszol a másik végén, de a bot hamar megtöri a kirohanást és csúzli effektus-szerűen felparancsolja a halat, a vízfelszínre! Nem hiszek a szememnek milyen csodásan görbül és az egészen lágy rúgásokat is elnyeli?! Viszont mikor kell, bekeményít!

Dolgozik

Merítés előtt

Elérkezett az idő!

Mr. Egypikkely
meg egy rendesen szőrös-hajas ember, végre!

Nincs kétségem, a bot megérte az árát. Az orsó, a régi "longbó", amihez mindig hűtlen vagyok és előbb-utóbb rájövök, hogy feleslegesen kísérletezek. Nekem nem kell jobb, neki meg csak karbantartás kell.
És mivel még mindig nem vagyok milliomos (szombat estig, ugye), addig igenis fontos a magamfajtának az ár-érték arány.
De térjünk csak vissza a halakhoz. Hát mi volt ez? Etetés nélkül egyből szippantják is? Akkor azonnal vissza!
Dobok és utána megint ránézek a másik botra: "Na, majd meglátom milyen sűrűn jönnek, lehet, hogy csak véletlen volt!" - gondolom, de szinte a végére sem érek ennek gondolatnak, megint tolják ki az úszómat!

Valamivel kisebb. Ja, mert lemaradt a farka...

Itt vannak. Kétségtelen. Ez a mostani telepítés. Néhány másfeles és többségében 2 és 3 kiló közöttiek. Versengenek a kajáért. - ahogyan a tógazdánk megjegyezte utólag. 

Innentől tehát nincs megállás, jönnek egymás után, a bot pedig megkapja a tesztet. Kivétel nélkül minden kirohanást megakadályoz és nem engedi őket a bozótosba. Tudom, hogy egy 10+-ossal már nem lenne ilyen egyszerű, pláne partról, de csónakba pattanva, nyílt terepen, szerintem nincs esélye annak sem... bár nem kell félni, nem fogok én olyanokat! 

Na, ilyen az, amikor minden mindegy! Valószínűleg cipőfűzővel is fognám őket. Eszembe jutott, hogy esetleg megpróbálhatnám legyezve is, rá is nézek a legyes botra - mert mostanában hordom magammal -, de a szél és bokrok közelsége miatt leteszek róla: azzal már nem könnyű megállítani rövidtávon egy ilyen kitörést! Azért mutatom a csalit, amivel jöttek, bár csak ez volt nálam: a régi jól bevált kagylós kukorica. Tavasszal még nem szoktam bevetni, de tény, hogy ez a kedvencem! Bár mondom: most mindegy volt!

Talán ő volt a legszebb

Nagyjából a nyolcadik halnál egy nagy széllökés kiemeli a leszúrókat és elindul a csónak kifelé, neki a bokroknak! Kapkodva kell cselekednem és sikerül egy pár méter sodródás után visszaállni és lassan helyrehozni a károkat.

Ez komoly? Keresztbe álltam meg a szélnek??? Én, aki állandóan koptatom a pofámat, hogy szélnek orral kell állni!? Tavasz van... figyelmetlen vagyok... de a halak esznek... nem kell felhúznod magad... SZUSSSZÁÁÁHHHHHH!!!

Eddig szép feltolós vagy kifektetős kapásaim voltak, de most egy gyanús merülős. Bevágás után a húzása is olyan érdekesen lomha... arra gondolok, hogy vagy ez a nap hala, vagy gond van. Igen, a sejtés beigazolódott: az "állába", kívülre akadt a horog. Jó sokan túrhatnak ott!

Ez jól akadt

Gondoltam, ha ilyen sok a kapás, kicsit arrébb dobok és megpróbálom felvenni, ahogy kapnak. 

A felvételek természetesen szörnyűek, mivel egy régi fényképezőgéppel dolgozok. A kitolás viszont így is szépen látszik:

Ha nem akartok ilyen ócska felvételeket látni, akkor elfogadok adományokat vagy egyből egy gopró hirót!!! A számom: 1-800 PERFECT! :)

Itt van még egy eltűnős, az utolsók közül:

A legutolsó pedig, amit mindannyian ismerünk: amikor 'Anyu felhív'. Ne kapkodjatok a hangfalhoz, a hiba, nem az ön készülékében van: 

A végén nem én káromkodtam, hanem valaki más... komolyan Anyu!

19 darabot sikerült a végére fogni, úgy 2 és fél óra alatt. Nem szoktam ilyeneket írni, hogy "fél óra alatt negyvenet fogtam és ennek az átlag súlya volt 33,18 kg" - amiket mostanában látok, de ez így sikerült. Mondanom se kell, hogy mindenki visszanyerte szabadságát!
Letöltöttem egy 'Fogási Napló' applikációt és próbáltam vezetni, mert egész jó statisztikai támpontnak tűnik. Most persze elfelejtettem bekapcsolni, a nagy izgalomban és utólag tök felesleges! Ráadásul januárban be akartam írni egy 80 dekás süllőt, erre 80 kilóst írtam... azt hiszem, enyém a legdurvább fogas a világon és nem tudom, hogyan kell kitörölni. Szóljon, aki tudja!

Pont ilyen. Még a recsegőm is.

Próbáltam jó képeket csinálni, aminek csak a töredéke sikerült, a többi csodásat egyberaktam:

Fényképezd magad, okos.

A végén, kikötés közben, Dóri megérkezett és bátyám is odaért ez idő alatt. Meg is kapta tesó, a névnapi wobblereket, meg ilyesmiket. 

Öt évvel ezelőtt többet voltál velem kórházban, mint tóparton, nagyban hozzájárulva, hogy itt lehetek most.

Köszönöm és boldog névnapot! 

Gabó

Bocs, hogy ilyen bő lére eresztettem! A végére még egy nagy ölelés mindenkinek az ötödik év alkalmából! 

Tudjátok: Peace, Music, Love and Having Fun!