Tigrisben nyaraltunk, rókát szelídítettünk.

Két-három hetente írtam egy új bejegyzést eddig, és ezt tartani is akartam. Csakhogy közbejött mostanában az élet. Így most egyszerre hármat rakok ki, a lemaradás miatt. Na, de nem akarom magyarázni a bizit, (habár ezt a Fonyód, Kővágóörs c. bejegyzés legvégén megteszem) és igazából senkit nem érdekelnek az ócska kifogások, még engem se, úgyhogy inkább belekezdenék: volt mostanában több jó - bár mindig rövidnek tűnő - pecánk.
A tigrincs
Két hét szabi. Gondoltam ebbe aztán minden belefér. Lesz peca, pihenés, minden! Az első 5 napot az Erőmű tavon töltöttük, mert megkaptuk az 'üvegtigris' bérleti jogát erre az időre Aputól. Ahogy megérkeztünk kipakoltunk, a botszerelés és egy hideg sör után, csalihalakat kezdtem gyűjteni, Dóri esti süllős pecájára. Ekkor egy váratlan vendég került a horogra első ízben:
Egy kicsiny nagyszájú!
Az nem kifejezés, hogy örültem, amikor visszaengedhettem! Ezek szerint szaporodik az a kevés fekete, ami itt él. Sajnos mivel hétfő estétől, szombat reggelig maradtunk - és az éjszakai horgászat hétköznapokon tiltott a tavon -, korán kellett kelni a jó hal reményében, minden nap. Mondjuk, ha ezt elmesélem bármelyik nem idevalósi sporinak, csak néz rám értetlenül! Ilyenkor csak annyit mondok: - Ne kérdezd! Én sem értem, mi az értelme ennek, nyári időszakban!?
Dóri minden este már fél 11-kor kivetette velem a botokat, hogy még csak véletlenül se legyen az én időérzékemre bízva a dolog! Jogosan. Addig tudom, csak a pontos időt, óra nélkül is, amíg fent van a nap! De mint említettem korán, már hajnal 4-től lehet pecázni, csak felkelni volt akkor nehéz. Az első reggel rögtön dobás után elhúzta a bojlit, egy kíváncsi kis ponty és mint mindig most is azt gondoltam, hogy: de jó lesz ez, ha így fog menni! Hát nem ment. 4-es potykáig jutottunk. Egész héten csak a kicsik jöttek.
Ők jöttek, jó sokan.

Ettől még érdemes volt felkelni, igaz, néha 1-2 órás késéssel ébredtem, de így is élvezhettem azokat a nyugodt gyönyörű pirkadatokat, amiket annyira szeretek. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor történik a legtöbb csoda. Ezt az idillt most nem egyszer törte össze bennem ez a hét! Ezt a következő bejegyzésben leírtam és ki is fejtettem róla a véleményemet: "...a bojlisok is megb***hatják..." 
Na, de térjünk vissza: Dorisznak volt egy jó tíz fölöttije, egyik este, de úgy négy méterre a partól, szákolás előtt, felénk nézett tátott szájjal és valahogy elengedte a horog. Ez van. Szegény Dóri pedig nehezen aludt el ezek után...
Ennyit adott most a saját készítésű !pacalos! bojlink, ami másoknak - akik kaptak tőlünk -, nagyon ment és szép nagy halakat fogtak vele.
A bordó !Pacalos! :)
Itt le is zárom a bojlizást, mert igazán nem az volt az élmény, azon a héten.
Nekem egyértelműen a match botom adta a legtöbb örömöt, mindenféle halat fogtam vele!
De volt olyan is hogy észrevettem este a lámpa fényében, valamit a parton úszkálni... süllő! Nem vagyok jó pergetőhorgász, de sikerült kettőt elkapnom egy fél óra alatt. Nagyon örültem nekik, mert mindkettő szinte a partnál érte utol a felszíni wobbleremet. 
Dorisz is megtalálta számítását a süllők között és néhány közepes sütyi után, egy szép fogas lett a jutalom!
Egyik reggel esőre állt, de én kitartóan dévéreztem, a match botommal. Többször látni véltem egy amur farkat, a nád előtti fél méteres vízben. Így eljöttem az etetésről és megpróbáltam kapást kicsikarni a nádzabálóból. Valami motoszkálást halottam a hátam mögött és ahogyan hátra fordítottam a fejem, látom ám, hogy a róka éppen azzal küzd, hogy valahogy ellopja a halszagú, nagy bojlis merítőnket. Háromszor szóltam rá, mire pár méter cipelés után elengedte és éppen ekkor akarta kivenni a kezemből botomat az amurom. Lehúzott hirtelen egy húszast és visszafele jövet ráugrott a nádra. Már jól szemerkélt az eső is, de nem volt mit tenni, be kellett szállnom a csónakba, hogy odamehessek leszedni a zsinórt. Mire odaértem már rendesen esett. Aztán az amur végre úgy gondolta leszáll a nádról és újra erőre kapva még vagy negyed órán keresztül forgat... a kis mocsok! Addigra az eső átment felhőszakadásba és hangosan szitkozódtam! Csak bekerült a merítőbe és sűrű morgások közepette átöltözhettem. 6,80 kilónak mértem. 16-os előkével, 12-es horoggal: ezért tartott ilyen sokáig.
Nem haragszom ám... annyira.

Még beköszönt két amur, egy 3-as, meg egy 5-ös.   
Egyik nap arra járt Ede barátom. Beszélgettünk a tó harcsáiról, mert ő már csak azokat hajszolja szenvedéllyel. Meg is egyeztünk, hogy péntek éjjelre lejön és beszerel, hátha lesz valami és én is kíváncsian vártam, hogy egy ügyes harcsahorgászt láthassak "munka" közben. Eljött a péntek és Ede megjelent. Sajnos a hely amit kinéztünk neki, már foglalt lett. Bosszankodtunk kicsit aztán ahhoz közel sikerült állást találnia. Éjszaka jót beszélgettünk, a lakókocsi sátra alatt, miközben azt kíméletlenül verte az eső. Persze Ede sokszor megjegyezte, hogy ez tipikusan olyan az idő, hogy nem lesz semmi, aztán folytatta a következő harcsa történetét! Én valahol azért bíztam benne még így is. Hamarosan egyértelmű kapás jelei mutatkoztak botján és mi Dórival eszméletlenül izgatottak lettünk! Ede csak annyit mondott: hát ez kicsi lesz. Kaptam tőle egy kesztyűt és elkezdte pumpálni a harit. Többször szólt, hogy kiemelés előtt koppintsak a fejére! Én pedig: Tudom, tudom! Felbukkant a kobakja és én rákoppintottam. Aztán másodikra kapott egy olyan barackot, amit még a régi tesi tanárom is megirigyelt volna tőlem! Benyúltam a szájába és lazán kicsavarta a kezemet... mert én marha gyengéd voltam. Aztán megint belenyúltam és méregből kirántottam a vízből! 5-6-osnak néztük, de már vittük is fényképezni, majd visszakapta a szabadságát barátomtól!
5,5 kg lett.

Ede boldog volt nagyon, hiszen erre sem számított és húzhatott másnap egy strigulát a botjára. Remélem horgászunk még együtt!

Most egy kicsit térjünk vissza a rókához, merthogy végigkísérte ez a kis fenevad az ottlétünket. Minden hajnalban és naplementekor megjelent nálunk és szemtelenkedett valamit. Hol kaját lopott, hol meg egyéb tartozékokat. Egyszer például a horgásszék tartójával távozott! Nekem ez nem volt meglepő, mert sok rókával találkoztam már a horgászataim során és jól tudom milyen pofátlanok. Volt hogy egy fél pár papucsom maradt csak reggelre, vagy nemes egyszerűséggel lekakilta az ebédlőasztalunkat, mert nem kapott kaját!
"What does the fox say?"
Rosszcsont!
Nos, a mi rókánk, mint kiderült, intelligens is volt többek között, mert egyik éjjel arra lettünk figyelmesek, hogy az egyik szomszédtól lopott valamit. Egy pislákoló fényt látott meg Dóri és azt, hogy ezt a róka cipeli. Kiderült, hogy egy fejlámpa van a szájában és Dóri a fák között kezdte kergetni a ravaszdit, mire egyszer figyelmetlenségében elejtette azt! A fejlámpán 'FOX' felirat díszelgett, tehát teljesen jogosan gondolta sajátjának, de hogy mit akart vele megvilágítani, azt nem tudtuk kideríteni. A fejlámpa gazdája észre sem vette a csínyt és megköszönte Dórinak a mentést! Faterom és én is többször szóltunk a vadászoknak, hogy azért ne lőjék ki ezt a kis szelíd rosszaságot. Egy hete Apu halott egy lövést... azóta nem láttuk...
"Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél!"

Fónyód-Kővágóörs

Nagyon sajnáltam, mikor szombaton elhagytuk az Erőműt és a "tigrist". Viszont még aznap vidámabb lettem, mert tudtam, hogy hétfőn indulunk Fonyódra!

Ott nem horgásztunk sokat, inkább a pihenésé volt a főszerep, de Dórinak így is vettünk egy 3 napos jegyet, mikor már nem volt annyira strandidő. Először természetesen a hajóállomáson próbálkozott, miközben én tanácsokkal láttam el. Tapogatott egy darabig és volt két kapása is, de nem marták el jól a snecijét. Aztán egy cölöp mellé bedobta a botot és leültünk egy padra. Valami szépen elkezdte ütni a feeder végét és Dóri határozott bevágást követően egy tenyérnél nagyobb sügért emelt ki! Gyorsan visszadobta és rögtön jött egy majd' méretes süllő is! Vissza. Utána meg egy köves vette be a snecit! Közben sajnos besötétedett és otthagytuk a cölöpöt. Hogy nincsenek képek, az pedig az én hibám, mert lemerült az elem a fényképezőgépben...
Aztán a szálláson is horgászott Dóri, de a balinok nem jöttek a naplementében, csak néhány elszánt bojlist láttunk a szomszédban. 


Csak így lehet!
Később még egy öröm keszegezést tartott éjjel!
ilyenek jöttek
A szállás elhagyása után átmentünk az északi partra.
Tihanyban benéztünk a régi horgásztanyára és sok kedves ismerőssel találkoztunk. Tovább indultunk Kővágóörsre Dóri barátnőjéhez, Ibolyához és családjához. Ott töltöttünk egy gyönyörű hétvégét a csodálatos kis tanyavilágban.
Jön az ellátmány...(Ibolya Apukája)
...nekik!
A kutyus, Negro volt az én kedvencem és úgy tűnt, én is neki, mert folyamatosan mellettem volt és buksijával a tenyeremet tolta, hogy simogassam. Ha ettem leült elém szúrós hunyorgó tekintettel: "Nekem nem adsz?"
Negro
Szofi, a cica
Bandi, a bika
nyuf-nyuf
Ibolya
Sajnos Thaliát, a fenséges lovat nem fotóztam le, nagyon bánom!
Dóri horgászott arra is, de most kellett rádöbbennem, hogy én a tihanyi horgásztanyánál tovább nem pecáztam azon a partszakaszon csak csónakból, merthogy partról nem is lehet annyira kevés hely van. Tele van hínárral vagy ha nem akkor horgásszal. A hínár közül egy-két bodrit sikerült kiszednie csak, amit aztán megcsináltunk vendéglátóinknak vacsorára, így káoszt okozva konyhájukban! Ezúton is puszi Nekik és köszönjük a fantasztikus vendéglátást! Fenyegetés: Még jövünk!

Sajnos ezekben a napokban óriásira dagadt a pofám - mint kiderült, a fogam volt a tettes -, úgyhogy a vasárnap délutáni hazaérkezéskor leraktuk a cuccokat és rögtön indultunk is Pestre a Szentkirály utcai szájsebészeti ügyeletre... csonthártya gyulladás. Kezelték; felvágtak, közben pedig szépen beleordítottam a pesti utcákba (nyitva volt az ügyelet ablaka) és még napokig, amíg cserélték benne a gézt. De minden rendben, azóta már a hibás fogat is kiműtötték, csak ezekben a hetekben nem nagyon volt kedvem írni...

"...a bojlisok is megb***hatják..."

A nyugdíjasok legtöbbször, hétköznap hajnalokon vannak kint a vízen. Ráérnek és miért ne horgásszanak, én is ezt tenném. Igen, tudom lehetek még öreg és távol álljon tőlem, hogy bántani akarnám őket, de mindenki döntse el magában, hogy ő hogyan reagálna!?
Én a számat harapdáltam mérgemben egyedül, minden reggel! Tudtam, hogy csak másfél méterre állnak egymástól a másik oldalon és úgy is ordibálva kommunikálnak, fecsegnek, hogy csak úgy zeng a tó! És nem, nem azért mert nagyot hallanak. Ez valamiféle magatartásbeli anomália! Nem veszik észre, hogy a természet és a horgászat világa, valahogy nem passzol össze ezzel!? Ezt sosem fogom megérteni!
Akkor következzen szigorúan a tényekre szorítkozva, szóról-szóra, a kedvencem a sok közül, amit az egyik hajnalon hallottam:
"- ...a bojlisok is megb***hatják magukat a horgászatukkal együtt! Miféle dolog ez, hogy visszaengedik azokat a halakat!?
- Ja, há' annak mi értelme?"  
Azt hiszitek felnagyítom, de sajnos tévedtek! Ezek után még esett szó a hasztalan, idióta pergetésről és a "köcsög" harcsahorgászokról is, akik "elfogják" előlük a harcsákat, mert már nem jönnek a trágyagilisztára, mint 20 éve! Tudok sok kivételt és tényleg minden tiszteletem az övék! De én ezt most napokig hallgattam és nem egy szájból!!! Ha pedig nem a saját fülemmel hallom, akkor én sem hiszem el!
Most egy kicsit kitérnék erre a hal visszaengedős mondatra:
Már leírtam többször is, hogy van olyan szélsősége a bojlizásnak, amit már én is sznobságnak tartok. Ettől függetlenül még mindig a C&R gondolat a legszimpatikusabb, ami ezzel jár. A visszaengedésről folyamatosan megy a vita itt a világhálón is. Valahogy azt látom, hogy soha nem sikerül egy arany középutat találni. Miért? Emberek, aki szereti enni a halat, az tartson meg annyit, amennyit otthon elfogyasztanak vagy a jegye engedi, én nem bánom! A mérete pedig olyan legyen, aminek értelme van. 3-4 kiló feletti pontyokat nem kell leölni, mert nem finom! (Hopp, beugrott Besenyő Pista bácsi és a kőolajfinomító esete. Aki nem ismeri nagy szeretettel ajánlom, mert megmondja mi hülyeség, meg mi nem az: Kőolajfinomítás 5:32-től) Bár léteznek olyan vizek, ahol ez sem probléma, akkor sem kell feltétlenül elvenni az élményt!
"Méretes"
És a 25 centist miért kell elvinni? Ez komoly, hogy senkinek nincs ennyi józan esze? Vagy például nehezére esik azt is felfogni, hogy a szomszédnak nem kell vinni? Sem a távoli rokonoknak? És nem, nem kell üzletet csinálni abból, hogy eladjuk a halat, amit összefogtunk. Ilyet is hallok, nem egyet! Hát nooormális???
Boldog attól, ha egy 12 kilós amurból három évig jóllakik, mert a családban csak ő szereti? Ezt tényleg kell csinálni a végtelenségig, hogy csak a hús miatt horgászik? Nem okoz semmi boldogságot neki, ha azt látja, ahogy a hibátlan hala elúszik, élhet és további örömöket okozhat? Az a gondom, hogy minden ilyen ember a mai napig, nehézség nélkül kap horgászigazolványt és tudom, hogy most durván fogalmazok, de eljutottam valahogy idáig...
A bátyám például még életében nem tartott meg halat, de szereti és néha eszik is. Vajon, hogy csinálja?
Aki pedig eleve utálja a halat és imádja ezt a sportot, annak se kell fújni a többiekre, minden áron! Van egy barátom, aki egy fia halat nem eszik, de még egy rossz szót nem szólt, mikor halászlét csináltunk a többiekkel. Ilyenkor nem lehet azt se mondani, hogy: "Ne egyen senki halat, mert én se eszek és különben is nem lesz, és megmondtam, hogy nem!" Ez már a másik véglet. Nem 'csak' ettől fogy a hal, a vizeinkben. Mert természetesen egyesületi és állami kézben lévő vizekről beszélünk. Az orvhalászatról és úgy általában a halászatról, most nem írok, mert az egy másik, ennél is szomorúbb történet. Itt most csak a horgászokról van szó.

Most őszintén ideírom, én hogyan csináltam ez alatt a hét alatt.: Már tudtuk hét elején, hogy szombaton mielőtt vége a túránknak szeretnénk csinálni egy halászlét és valamennyi sült halat a családnak. Annak rendje módja szerint, mikor megfogtuk a megtartani kívánt 3db 2 kiló körüli pontyot, beírtuk és gondosan pontyzsákban tartottuk, amíg el nem jött az idő, hogy megtisztítsuk őket. Továbbá megtartottunk két méretes süllőt, amiket rögtön megpucoltunk, 3 kárászt az alaplébe és néhány keszeget a süllőfilék mellé, hogy majd beirdalva azokat is megsüthessük.
Ennyire bonyolult. Én ezért nem szégyenlem magam, mert ezt kétszer csinálom meg egy évben, a többi halunk meg visszakapja a szabadságát. Ha mások 5-6-szor csinálnák ezt évente, még akkor sem lenne probléma, pedig az már szép mennyiség!
Lehetne ezt az egészet okosan is, de úgy látom még mindig kell hozzá 10-20 év. Csak az a baj, hogy 15 éve is ezt mondtam!